A következőket hallottam: Aki egyszer megbántott, máskor is meg fog. Sajnos. Bántalmazó kapcsolatban való létünkről nem is mindig tudunk. Normálisnak véljük, elfogadjuk, hogy a magabiztosabb leszól, becsmérel, kritizál, oltogat, lehúz. A verbális bántalmazás a tettlegestől még jobban megnyomoríthat. Idővel azt tapasztaljuk, nincs már lendületünk kihívásokhoz, kezdeményezni új dolgokat, menni programokra. Visszahúzódóbbá válunk. El is hisszük, hogy nem vagyunk csodálatosak. Hiszen a másik olyan hitelesen mondta. Elveszi az önmagunkkal kapcsolatos jó érzést. A hitet, hogy jók vagyunk. Csak azért mert esetleg nem az ő érdeki szerint működtünk. Miért is kellene? Ha egy helyzeten nem tudunk változtatni, váltsunk szemszöget. Nézzük máshonnan! Mindig vegyesen dob az élet. Kell legyen mindenben hozadék. Ami előrébb visz. Okkal keveredtünk ide. Dolgunk van vele. Tán pont azért keveredünk többször is bántalmazó kontaktusba, mert önvédelmet kell tanulnunk. Túlságosan kesztyűs kézzel bánunk másokkal. Nem kell őket annyira tisztelni, ha egyszer nem kölcsönös. Mintha csak „csibészelne” az élet. Vagy úgy véljük, ha túl keményen vágunk vissza, a későbbiek során elvesztjük az illetőt egyszer s mindenkorra. Lehet, hogy van akiért nem kár. Nem a mi dolgunk megnevelni mindenkit.:) Kati