Már kislányként is igen kreatív voltam. Egyszer a szakadó esőben sokáig kinn játszottam, Az óriási hordóra a seprűnyelet ráfektettem, dróttal spárgával a nyelet körbetekertem és a kis vödrömmel a kutamból húztam a vizet. A nagyiéknál volt kút amitől féltem és így kijátszhattam a félelmem. Az ellenőrzőnkre még nem lehetett borítót kapni, de az uzsonnás nylonom addig hajtogattam, hogy olyan borítóm lett amit leginkább csak én bírtam kinyitni. A tanítónénim türelmes nézését nem felejtem. Hálás vagyok érte. Emlékszem mikor várta, figyelte, kérte, hogy nyissam ki és a jegyemet írhassa be. Most, hogy pokoli meleg van és egész nap pancsolok, amit csak bírok itthon lemosok. A szekrény tetejét pucolva eszembe jut a kiskori vödrös pancsolásom. A redőnyöm lamelláit, ahogyan megdrótozom, mert a vállalkozó a javításra irreális, horror árat mondott. Apa kedvenc régi rádiós magnójának a tologatható hangerőszabályozóját tűvel, cérnával megvarrtam. Így még sokáig használhatta. Hagyjuk próbálkozni ötletelni a kicsiket mi is! A mama hagyta, hogy kinn a meleg nyári esőben órákig a hordóval, vödörrel, seprűvel alkossak. Kifogásolható, de rengeteg filmet engedett néznem, kicsiként. Így szociálisan igen érzékeny tájékozottá váltam, amit az életben nagyon kamatoztattam. Ha engedjük unatkozni, próbálkozni a kicsik elkezdenek ötletelni, alkotni a talált holmikból dolgokat. :) Kata