Az ismerőseim közt van olyan, akit jellemezhetünk antiszociálisnak. Nem kedvelik, ha csak lehet kerülik az embereket. Gyakran összeesküvés elméletekről beszélnek. Úgy érzik, mindenki csak kihasználja őket. Gyakran csüggedt, letargikus, komor a tekintetük. A gondjaik mögül alig látnak kifele. Ritka a mosoly, a humor náluk. Az a véleményem, hogy belőlünk kell kiinduljon a változás. A saját viselkedését módosíthatja az ember. Amint kifele más képet küld, fokozatosan elkezd visszatükröződni felé is a mosoly, kedv, kedvesség.  Amint elkezd adni, kapni is fog. Lehet, hogy más irányból fog kapni, mint amerre adott, de akkor is egyfajta áramlás indul. Tehát tükrözi a külvilág azt amit küldünk kifele magunkból. A mimikánkat, a gesztusainkat, a hangnemünket, a viselkedésünket. A mosolyunkat vagy a mogorva nézésünket. Az anyák felelősségén gondolkodtam. A mindig morc anyák fiait figyeltem. Az ő fiaiknál tapasztaltam ilyen antiszociális viselkedést. Hogy miért lesz az anya mindig morc az egy dolog. Valahol meg kell ezt megtörni? Azért, hogy ne vigye tovább a gyerek ezt a beállítódást. Hallom külföldiektől, hogy a magyar nem mosolyog. Lehajtott fejjel, ejtett vállal, görnyedten, gondterhelten jár. Tudatosítsuk a fontosságát, mennyire kell uralkodni magunkon. Ne adjuk át magunkat, ne szokjuk meg ezt. Nehezebben is tudjuk elintézni az elintézendőinket. A kedves kiegyensúlyozott mosolyt küldővel másképp beszélnek. Fél siker ha azt sugározzuk, mi rendben vagyunk, ehhez vagyunk szokva. Velünk így szoktak bánni. Mi is ezt közvetítjük másnak. Mosolyt, kedvességet. Sajnos nem evidens, tehát szólni kell róla, foglalkozni kell ezzel. :) Kati