Sokak fohásza. Akik elvesztették munkájukat, különböző okok miatt. Vállalkozók, akik az önálló tevékenységükbe sokat invesztáltak. Idősek, akik a fiatalítás miatt háttérbe szorulnak. Be kell érjék csekélyebb havi nyugdíjjal. Valamint a robotika terjedésével a megszűnő munkahelyek miatt. Hiszen a gép az embertől hatékonyabb. Naponta látunk újabb és újabb helyeket, ahol a munkáltató inkább azt alkalmazza. Az embert kiszorítva. Felsejlik a jelenet a filmből: ” Kérem ne vigyenek el, nekem munkám van!” Megható. Egy életre az elménkben nyomot hagy. A fiatalok boldogan tapsolnak a neten a színpadon táncoló lány mellett pontosan úgy táncoló robotnak. Aki az orránál tovább is lát, azt elgondolkodtatja. A közértben nem kell annyi kasszás, mert lebonyolítom a fizetést magam. A harctéren is elintézik a gépek a dolgokat. Az önjáró járművek is, a kínai bányászat is feleslegessé tett alkalmazottakat. A bankok ügyfélszolgálatai, a precíziós műtétek gépei felszabadítanak emberi kezeket. Az apró fülbe tehető fordítógépek olcsón kaphatók. Szükségtelen ezekre a teendőkre már ember. Tanulható szakmák tűnnek el. Feleslegessé lesznek. Sorolhatjuk hosszan. Tehát, ahogy mondják a hála érzés ima. Ha még van munkánk, ami fizetést ad. Az x generációs a megszokott munkamorálja szerin, ha gyengélkedik is, a munkájából kimaradni nem akar. Hálát érez, ha dolgozhat. Kérleli a teremtőt, hogy hagyják minél tovább tevékenykedni és legyen hozzá erőnléte. A következő generációbeliek pedig szorongással tekintenek a jövőjükre ilyen téren. Amíg az ember dolgozik, napi szinten motivált, hogy helyzeteket oldjon meg. nyugdíjazva a keresztrejtvények ezt az elmének kevésbé adják meg. A netre kattintás kényelmessé tesz. Kérdés, hogyan tervezzen az EMBER ÉLETET?
Csak dolgozhassak
Minden vélemény számít!