Szálka

„Az nem munka. ” Mondta az egyik sógornő a másiknak a családunkban. Miközben az igencsak elfáradt a munkájában. Sértésnek szánta a megjegyzést tevő. Azért tette, mert egy korábbi sérelmét így törlesztette. / Még féltékenység volt a háttérben. / Csatározás. Az elismertségért való küzdelem. A rivális megsemmisítése. Munkahelyen is tud olyan helyzetet teremteni valaki, hogy azt érezteti a másikkal, amit az csinál, az nem nagy szám. Korábbi sértődöttségét törleszti le. Ha sikerül másik oldalról is összehasonlítást nyerni, hogy a teendőnk igenis fontos és jól csináljuk, akkor szerencsénk van. Az önbecsülésünkre, hangulatunkra igen nagy hatással van a többiek odavetett méltató félmondata. Nem gondoljuk mindig végig, hogy a saját érdeke, önmaga menedzselése, minket való letaposás, felfele könyöklés mi mindent hoz. Ott az adott helyzetben csak az a fájó félmondat dolgozik. A helyzet. Van amikor évtizedekre is fenn marad. Sőt én, mint gyerek emlékszem, az anyám frusztráltságára. Már ő is, a sógornője is évtizedek óta odaát van. Az ő helyzetük kapcsán ismerek rá sokszor az analóg szituációkra, a dörzsöltebb kolléganők működésmódjára. Értelmezem. Lám, még onnan is segítséget adhat a mama. Annak aki fogékony arra. :) Kata

Vélemény, hozzászólás?