Ápolandó ápoló lesz az ember. Amíg van kit ellátni addig sokunk erős. De önnön magáért főzni bizony sokunk nem szokott. Magyarázkodhatunk érvekkel, de lehet ez egyfajta mazochizmus is. Másért teszünk erőfeszítéseket. Ám önmagunkért már nem. Elfogy az erő, a lendület. Minek? Kérdi sok özvegy. A szinglik belekerülhetnek ilyen helyzetbe. Nem főznek. Egy belső szomorúságot élnek meg. Az ezredfordulóra a tudósok az indivídum magányosodását jelezték. A sok ne.-t használat is vitte ebbe az irányba az embereket. Kétségbeesett próbálkozások vannak a párkeresésekre. Ám sokan jelzik, hogy nem megy. Érdekes lenne a statisztika, hányan vannak akiknek sikerült újra együtt maradni hosszan valakivel. Akarni ismét gondoskodni valakiről. Visszatérve a felvetett problémához, ha valaki egyedül marad, honnan merítsen erőt ahhoz, hogy ellássa önmagát. Elfogadjuk önmagunkat legalább annyira, mint korábban az ápolandónkat. Például, gyakran alkalmazzák módszerként, a terápiákban,hogy képzeljük el a kiskori önmagunkat a mostani énünk fogja kézen és segítse. Ha már a világban egyedül ennyire sok a teher. Önmagunkat karoljuk fel képzeletben. Legyünk önmagunk segítője. Legalább ez az egy ember, az énünk ne nehezítsen! :) Kati
Egymagamért az ételt meg sem melegítem
Minden vélemény számít!