Szoktam mondani. Természetesen sosem akartam megözvegyülni. Senki sem úgy tervezi, hogy majd így fog élni. Vergődve kerültem ebbe a helyzetbe. De ha a sors ezt hozta, élhetőre rendeztem be így az életem. Visszatekintve erre az elmúlt 10 évre, valahogy túléltem az adódó helyzeteket. Eleinte valamiért azt hittem, csak átmeneti időszak lesz. Mostanra tapasztaltam meg, hogy nem. Figyelem az egyedül létezőket, erőt mindehhez honnan nyernek, merítenek. Érkezik a válasz, a példaképeket figyelve. A profin önálló, függetlenek szinte üzennek. azzal amiket, ahogyan írnak, tesznek. Nem ijednek meg a szabadságtól. Visszagondolok. 9-10 évesen fontolgattam, az igen szigorú szüleim közelében, hogy szükségem lesz házra. Most már tudom, kell, saját otthon, ahol feltöltődni lehet. Szerettem volna társat és gyerekeket. Lehetett. Mindezekért hálát érzek. Ha nem is volt egyszerű. Megélhettem. Teendőim is lettek, ami élteti az embert. Érezheti általuk önmagáról, hogy szükséges. A felsoroltak lehetnek az életünk részei, akkor is, ha egyedül él az ember.:) Kati
Ezt dobta a gép
Minden vélemény számít!