Konstatálni, hogy ezzel az illetővel sem nekem kell együtt élni. Érezhetjük ezt bármilyen helyzetben a világban mozogva. Vásárláskor, munka közben vagy a rokonságban. Akár ismerkedés alkalmával, néhány telefonbeszélgetés után is érezhető, hogy milyen az illető. A hangszín, a stílus, az udvarias előzékenység. Ha például akárcsak 2 hétig is tart a kontaktus és stagnál a keresés a részünkről. Mintha valamilyen hűséggel köteleződnénk el az irántunk érdeklődő fele. (Kérdés, hogy a másik fél is így tesz-e?) Igen sokat elárul mindkét félről. Valamint, hogy mi, vagy a másik fél ezt le ellenőrzi-e? Manapság a kontrollmánia világát éljük. Világszerte agyon ellenőriznek mindent. Jelzem a túlzott ellenőrzés az életkedvét is el bírja venni az embereknek. Az ellenőrzéseket követő megjegyzések után egyre kevésbé lelkes. A folytonos kritika csökkenti a kezdeményező kedvet. Tehát, ha a döntés, egy 2 hétig tartó beszélgetések után az, hogy megállunk és nem folytatjuk, elköszönünk. (jobb esetben elköszönés és nem köddé válás). Ha ez után felszabadító érzés tölt el, akkor jól döntöttünk. Vele sem nekem kell együtt élnem. Ettől szingliként is jobb. Az történik amit magam tervezek. Olyan ütemben, amilyenben nekem megfelel. Akkora teret kaphatnak a hozzátartozóim és a munkám az életemben, amekkorát megfelelőnek érzek. A lelkem számára igen elismert kell legyen az az illető, aki miatt módosítok. Hangsúlyozom, a lelkem és nem mások által elismert. Akire magam felnézek bizonyos szempontokból. Mert felnézni, tanulni, erősödni akarok. A fejlődni való vágyás a legerősebb emberi motiváció. Amennyiben ezt nem tapasztalom, akkor mások fejlődéséhez én magam hozzájárulok. Közben én is többé válok. Hiszen a kölcsönhatás vele járó következménye tapasztalható. :) Kató