Feminizmus tabuk nélkül

"A" feminista idol: nő, de valójában férfi.

„A” feminista idol: nő, de valójában férfi.

Ahhoz, hogy a témát érdemben kibontsuk, muszáj megismernünk azt! „A feminizmus politikai eszme és mozgalom, amely a nők egyenjogúságáért küzd.A nők jogait követelő hangok már a 17. században megjelentek, de a feminizmus első hulláma csak a 19. század második felére teljesedett ki. Ahogyan a társadalmak fokozatosan demokratizálódtak és az egyes társadalmi osztályok között a különbségek – legalábbis jogi értelemben – megszűntek, úgy vált egyre fenntarthatatlanabbá, hogy a nők nem rendelkeztek választójoggal.”

-Úgy gondolom, a mozgalom alapítóinak szándéka, tökéletesen kirajzolódik! Aki egy kicsit is jártas a történelemben, az tudja, hogy volt olyan kor, amikor a női nem életét, teljesen más feladatok jellemezték, mint a férfiakét. Valamikor elég volt, hogy a férfi harcolt, és zsákmányt ejtett. A nő feldolgozta azt, és nevelte a gyerekeket, háztartást tartott fent. Ám változtak korok, fejlődött a világ. Ahogy a két nem együtt élésének szokásai is. A hangsúlyt, az együttélésre helyezem, szándékosan! A Természet bizonyos tulajdonságokkal ruházta fel a nőt, és más, bizonyos tulajdonságokkal a férfit. E tulajdonságok (képességek)nem cserélhetőek fel! Az ember folyamatosan feszegeti a Természet alkotta határokat, feleslegesen…Úgy alakította Természetanyánk, hogy a férfi nem, alapjaiban fizikálisan erősebbé vált, a női nem (lélek) pedig érzelmileg gazdagabbá! Ez a két tulajdonságkülönbség, ki kell, hogy egyenlítse egymást hosszabb távon! Tehát a két nem egymás mellett élése így válik teljessé, kiegyensúlyozottá! A jól működő Családban ki kell(ene) alakulni a női feladatoknak, és a férfiénak is! Mivel a nő képes teherbe esni, gyermeket szülni, valahol értelemszerű, hogy egy másabb-mélyebb kapcsolat alakul ki közte, és gyermeke között. Ebben a kapcsolatban kell megtalálni az apa szerepét, amely fenntartja, működteti a Családot! Pótolva azon feladatokat, melyeket a gyermeknevelés miatt (mellett) az anya nem tud ellátni…

Szándékosan bontottam ki, és részleteztem egész az egyedi Családig a témát, mert szerintem ez a lényeg, innen kell kiindulni! Az, hogy a nőknek is jár választójog, és minden más jog ugyanúgy, mint egy férfinak, szerintem természetes…és a nők ki is vívták ezen jogokat, ám mégis divat a feminizmus bizonyos körökben, vajon miért?!

…” Szerinte a háború legfőbb oka, hogy nincsen valódi szabadság és egyenlőség az emberek között. A feminista mozgalomnak ezen programját egyrészt a pacifizmus legfőbb eszközeként jelöli meg, másrészt kiterjeszti minden emberre, legyen az férfi, nő vagy gyermek. Woolf magát a feminizmus szót is elavultnak tartotta, mert kirekesztőnek érezte. Később a Woolfot követő feministák nem találtak új szót az új mozgalomra, helyette csupán új jelentéssel ruházták fel a régit. A feminizmus egy széles körű társadalmi programot hirdet, amelyet minden embernek magán kell elkezdeni. Nagyfokú tudatosságot követel meg mindenkitől, hogy az elnyomás összes megnyilvánulási formáját, még „peteként” kiiktassuk a saját életünkből.”

-Valódi szabadság és egyenlőség soha nem lesz, amíg él ember a Földön. Mert az ember tulajdonságai között ott van a pénz szeretete, és ez mozgatja valójában a világot! Minden más a haszonnak, érdeknek van alárendelve. Ez vonatkozik nőre férfire, egyaránt. S’ bizony hiába követel tudatosságot a Woolf nevű gondolkodó, a tudatosság, a célok elérését, azaz a megélhetést jelenti az emberek életében elsősorban! Aztán jöhet bármi más mozgalom, vallás, sport!

Elérkeztünk napjainkig:

„A II. világháború után a feminizmus új irányzatai jelentek meg, például a szocialista feminizmus, a liberális feminizmus, a kulturális feminizmus, a radikális feminizmus stb.”

-Tehát ahogy mindent, úgy az eredeti feminizmust is igyekszik kihasználni a mindenkori aktuálpolitika, és divatirányzat! Épp mely párt(ok) van(nak) hatalmon, ahhoz igazítja mozgalmát! Tisztán kirajzolódik, már az elnevezésből! Ami egyforma, a jelen világában szinte mindenütt, az a régi bevált szabályok feszegetése, a megszokott sémák, viselkedési formák megtagadása…Miért..?!Valaha érthető volt, hogy választójogért, fedetlen arcért, jogokért harcoltak a nők. Mára a világ legtöbb táján elérték céljukat. Mozgalmuk kifulladni látszott, kellett valami új idea, amivel fenn tudnak maradni az ideológiai vezetők. Jött a liberális eszme jegyében, a szingli női modell, a gyermek egyedül nevelésének divattá akarása. Aztán a még torzabb nézet, nem kell család gyermek, valósítsd meg önmagad…Élj egyedül, legyél gazdag és élvezd az életet…Indulj –ének-tánc-celeb, meg a világ mindenféle versenyén…Hamis sugallat, ahogy a Gender-ideológia, túlzottan szabados nézetei is. Ahol már a nemünket is magunk akarjuk megválasztani.

A szabadságban épp addig és azt szabad, ameddig a veled élő társad nem korlátozod! Akkor kapod meg visszafelé, az ugyanakkora „jogot” így tudsz csak működni olyan formában, ahogy a nők s férfiak túlnyomó többsége, mióta világ a világ.

-Összegezve, valaki ellen szövetkezni, nem jó dolog ilyen értelemben. Inkább valakiért kössünk dacszövetséget… Pont ugyanakkora szükség van a férfi nemre, mint a nőire! Ahogy azt a Természet elrendelte annak idején, és ahogy kialakította benne feladatainkat! Csak nekünk embereknek kellene tisztában lenni velük,  végre-valahára…

tyim

Vélemény, hozzászólás?