Az egészséges önbecsülés nem könnyen meghatározható dolog. Például akinek kisebb az önbizalma, az túl büszkének, sőt gőgösnek fog tartani olyan valakit, akinek normál szinten van az egója. A felfuvalkodott, úgymond paraszti gőggel telt emberek persze nyilvánvalóan kitűnnek, könnyen felismerhetőek. Ám van, amikor valaki csak kiáll önmagáért egy neki méltánytalan helyzetben és lehet, hogy már az is ellenszenvesnek érződhet. Igen relatív dologról van szó. Mai korunkban az indivídum kerül előtérbe. Vannak, azért manapság is, akik szívesebben rendelődenk alá és helyezkednek háttérbe, mintegy menedzselnek mást. Vállalja inkább a másik a felelősséget, ha lehet. Ők másodsorban tevékenykenek. Ahogy írtam már a „Nekem ez márpedig jár”- szlogen nem véletlen terjedt el. Visszatetszően is hat, ha valaki hangoztatja, hogy ő nem fogad el másodosztályú terméket. Produkál persze az élet olyan helyzetet, amikor örülni kell, ha egyáltalán kapunk valamit. Nincs mód válogatásra. Elgondolkodhatunk rajta, hogy ránk mi a jellemzőbb. Igényességet várunk el? Azt is adjuk? Minden téren? Képes egyáltalán nívós igényességre minden téren valaki? Persze, hogy nem. Van igenis mindenkinek olyan dolga, amiben kénytelen kiegyezni a középszerűvel, vagy netán az igénytelennel. Hallottam vállalkozóktól, a hírhedt német precizitásról, amikor is állították, csak elvárják, de ők bizony nem adják meg, nem hozzák a maximális szintet. Feltehetőleg mindannyiunknak van ilyen ismerőse. Elgondolkodhatunk, hogyan álljunk ilyen helyzethez. :) Kati
Gőg
Minden vélemény számít!