Pedagógusnapra kaptam virágokat. Igen jól esett. Majd pár nappal később a gyerekek beszélgetését hallgattam. Sorba rendezték a barátaikat. Egymásnak sorolták. Egyszer csak hallom, hogy engem is említenek. Teljesen meghatódtam. Nem is csak egy gyerek, hanem többen is. Sőt még az osztályfőnökük előtt említettek. Ez számomra azért még többet jelent, hiszen tudom mennyire fontosak a gyerekeknek a jegyek. A nevelő tanár gyakorta másodrendű helyre van sorolódva. Pedig hát sokszor a nevelők, még az oktatott anyagtól is emlékezetesebb utravalót adnak. Gondoljunk csak vissza iskolás élményeink hányszor nem a tananyaggal kapcsolatosak, hanem egy egy megoldott nevelési helyzethez kapcsolódnak. Tehát amikor már olyantól kapok mosolyt és ölelést, akit már nem tanítok az nem kis dolog. Aki sulisok közt mozog tudja, hogy a kamaszok, még szégyenlősek is az esetleges sutaságuk miatt. Szóval még a virágoktól is emlékezetesebb lett a számomra, amit hallottam. Tény, hogy vásárolni nem tudunk ilyesmivel. A megfelelő béremelés is várat magára. De átélünk ilyen pillanatokat. Ezek mögött olyan van, ami tőlünk indult. Kölcsönhatás keletkezett. Mindketten többek lettünk. A gyerek is, mi is. Sőt, a gyerek tovább is viszi, amit tőlünk kapott! A kiránduláson a templomban a gyerekeink térdet hajtottak anélkül, hogy mondtuk volna nekik, hogy ezt tegyék. Megható volt látni őket így sorban. Legtöbbször igen elevenek. Gyakran kell csitítani őket. Itt pedig másik oldalukat is láthattam. :) Kata