A kismadár, amit egy nappal korábban a fűben megláttam, miközben a tyúkoknak füvet kaszáltam megriadt. Gondolom felkészült a legrosszabbra. Csak néztem amikor másnap jött felém. Mintha mutatná, hogy jobban van, javulgat. Vizet és magokat raktam neki tálkába. Pont mint annak idején gyerekkoromban, amikor a kertben madarat találtam. Talán hálás lenne, amiért gyógyulni hagytam? Mennyi minden juthat eszünkbe a hálával kapcsolatban. Ezen a reggelen, ez a kismadár, a maga kis sorsával, de sok képet felvillant! Sokféle dolgot tapasztaltam már a hálával kapcsolatban. Ki-ki hogyan éli át a hála érzést? Hogyan fejezi ki? Esetleg érzi, de szégyenli kifejezni. Mikortól nem szégyenlünk hangot adni? Mennyi idős korunkra lesz meg hozzá a hiteles szókészletünk? Amikor nem zavar, ha sután is sül el, de ki merjük mondani. Az alapokat persze megtanuljuk, attól, aki nevel minket. : ” Köszönöm szépen!” Az adott helyzet hozza, hogy mit fűzünk még hozzá. A hitelességet említettem. Igényünk van rá, hogy hiteles legyen. El is bizonytalanodhatunk, ha nem sikerül. De akarni kell kifejezni a köszönetet, mert jobb lesz utána mindkét félnek. Annak is, aki ad és annak is aki kap. Adnak persze sokan köszönet nélkül is. De, aki tud hálás lenni érti miről beszélek. :) Kati