Maupassant: Egy korzikai bandita

Maupassant Egy korzikai bandita - olvasói élménybeszámoló

„Guy de Maupassant”

Olvasom a Veress István által válogatott és szerkesztett „Macsók könyvét”. Bevallom, azért vettem meg, mert reméltem, arról tanít valami hasznosat, hogyan legyek férfias férfi, „macsó” most, a XXI. században. Hááát… Minőségi irodalom, legalábbis a történetek kivitelezése szempontjából. Na, ja nem akárkiktől van a válogatás. Amúgy a könyv szerintem pótszer, olyan, mint a pótkávé. Ha már nem lehetek igazi férfi, legalább igazi férfiakról szóló történetek olvasása közben érezzem annak magam. Világos, én csalódtam, véleményem alaphangját ez adja meg. Oké, a kulturáltságában túlfejlett, erkölcsileg egyértelműen hanyatló, elkényelmesedett, igazi kihívásokat nélkülöző, élvezetelvű nyugati, „fogyasztói” társadalmakban iszonyat nehéz férfias férfivá válni.  Másrészt a történetek, úgy látom, izgalmasak, de ez a Maupassant novella… szóval, hogyan is állok vele?

Maupassant hallgatja a történetet, amit egy korzikai mesél neki. Van egy kehes kölök, akinek az apját megölik (maga is verekedésben halt meg, jó példával elöl járva a fiának), és ő az Istennek se akarja megbosszulni. Jönnek a rokonok, könyörögnek „ugyan már Andriska, embert kéne ölni, tudod, mikor szétfreccsen a feje, és az agyát a szád széléről törölgeted, mert kis gyereknek az való, tutyulumutyulu…” – mert a gyerek, ugye a mese szerint: „Gyönge, félénk, aprócska gyerek volt, sokat betegeskedett, nem volt abban egy szikrányi tűz sem.” Vagyis, úgy vélem, nem lehetett nyolc-kilenc évesnél idősebb, ennél nagyobb gyerekre nem mondják (írják) „aprócska”.

Az ellenség, a gyilkos közben megnősül, és tüntetően az árvák háza előtt vonul el. Nem ragozom, másnap reggelre halott. A gyerek szétlövi a fejét.  (Nagyon csúnya szó, nagyon csúnya szó –  tehát a férfit az esküvője napján öli meg, özveggyé téve egy frissen házasodott, valószínű fülig szerelmes nőt. Oké, hogy kitoltak veled, barátom, de … áh, majd a végén befejezem ezt a gondolatot.) Az egyik barátját megsebesíti, s mivel súlyosnak találja a sebet, nyugodtan újratölti a puskát, és azt is megöli. Természetesen ebben az egészben semmi vadállati, náci „ásd meg sírod, hogy belelőhessünk” féle lelkület nincsen, ebből a gyerekből csak „kibújt a férfi”.  Hogy mit él át a másik, míg ez a kölök komótosan újratölt… (Szinte látom magam előtt, ahogy kétszer is ellenőrzi a fegyvert, nehogy a döntő pillanatban csütörtököt mondjon.) Olyat tudnék káromkodni, hogy Krisztus elszégyellné magát a kereszten. Egy hónapig gyónnám. Csak nagyon csúnya szavakkal tudnám leírni, mennyire dühös vagyok.

Ezzel nem kész. Rövid és rettentően fantáziátlan leírása jön a kölök rémtetteinek (szemek kivágása a hamis vádlók esetén, egész családok kiirtása, stb.), fantáziátlan, mert semmi kaland, mese, inkább csak gyomorforgató felsorolás, ahol a gyomorforgató az, hogy a mesélő (és vélhetően maga Maupassant szerint is) ezek dicséretes dolgok, mindez a borzalom csak a kölök hatékonyságának, férfias teljesítményének bizonyítéka. Magyarul az egész tök klafa.

Ez egyébként a zárszóban teljesedik ki, ahol a mese hallgatója „jól megmondja”, hogy ez a vérbosszú milyen szörnyű dolog. Szerintem szándékos ez a kispolgári álszemérem, miután jól kielégítették vadállati ösztöneit, és jóllakott a vér és belek (itt képzeletbeli) látványával, álszent módon elítélhesse az egészet. Ehhez képest, naná, önérzetes a korzikai válasza: „Csak a kötelességünket teljesítjük.” Ő legalább vállalja, hogy buli az egész. Karakánabb, mint a mesélő.

Eh, mindent elmondtam. Csak egyvalami. Szóval megölték a fiúcska apját. Oké, ez kemény dolog. Ketten maradni, egy lánnyal, a testvérével a szülői házban. A fiúcska gyáva és hazug az elején. Nem mer cselekedni, bár mindenki erre kéri. (Micsoda perverz népség! Bezzeg, ha az ő rokonaik ellen kérnének valakit gyilkosságra, akkor micsoda pokoli, ördögi emberek vannak! – gondolnák. Olyan, mint a fiús anyuka. Büszke mosollyal meséli, hogy Pistuka hány lányt becstelenített meg – bocs, tett magáévá, vagy még szebben: hódított meg. Ha viszont az ő lányát használja ki egy fiú, akkor milyen mocskok a mai fiúk!) Aztán az elfojtott ösztön előbújik, amikor provokáció éri: ünnepel az ellenség! Gyarapszik, házasodik! És előttünk megy el! (Még ha bekopogna, hogy: Na, Andriska, hogy vagy, hiányzik még apuci, van mit enni, stb.?) És Andriska itt bukik el. Mert most kezdhetne megtisztulni a bűnös tehertől, amitől eddig, úgy látszik, akart. Rejtegette, de most itt van. És Andriska átadja magát neki, démoni lesz, kegyetlen, cinikus, „igazságos”. Igaz, ilyen környezetben nem csoda. Tipikus: amikor valaki önerejéből akar jó lenni. Aztán kritika nélkül átadja magát annak, amitől addig annyira félt. A végeredményt látva, joggal. Amerikában egy sorozatgyilkos (aki addig teljesen normális, csendes életet élt) ezzel kezdte meg „áldásos” működését: „Most végre azt fogom csinálni, amihez igazából értek. Embert ölök.” Milyen képmutató nemzet lehet ez, igazi kapcsolatok nélkül, ahol ezek démoni erők esetleg világosra jöhetnének, és valamiféle gyógyító munka kezdődhetne? Ennek az embernek nem volt senkije, akitől segítséget kérjen? Játszotta a jófiút, aztán egyszer csak döntött: innentől én leszek az Ördög! Mint novellánk főszereplője.

Ez a gáz nekem. Művelt és képzett emberek hirdetnek néha olyasmit itt, a Földön, amitől feláll a szőr a hátamon. Ez a novella a vérbosszú, a kegyetlenség dicshimnusza – számomra. De számomra tényleg az. Maupassant ehhez adja tekintélyét, csodás tehetségét. Művészi szabadság címén.

Szégyellhetné magát.

:-(

Zoli

3 thoughts on “Maupassant: Egy korzikai bandita

  1. tibi22

    Szia Zoli!

    A címnél megörültem, mert az egyik kedvenc írom ez francia kurafi. Kár, hogy ezt a novellát választottad,  csak ez alapján nem lehet megítélni az életművét. Több mint 300 elbeszélést jegyzett le, számtalan regényt színdararabot írt az alatt a szűk 10 év alatt, amíg a munkássága tartott. Több novellája is Korzikán játszódik, és mindben elemi hangsúlyt kap a vérbosszú. Létezik is egy Vendetta c. elbeszélése, ahol egy idős öregasszony bosszulja meg a fia halálát a kutyája segítségével. Ezek a Korzikás történetek nem véletlen ilyenek: A 19. században azon a szigeten bújtak meg a francia honról elűzött banditák, gyilkosok. S, vélhetően számára így volt a legkönnyebb érzékeltetni az élet semmire kellőségét.

    Ellenben ennél sokkal kiválóbbak azok az elbeszélései, amiket a szerelemről, nőkről, szegénységről írt. A legelső műve a Kisgömböc pl. fantasztikusan mutatja be az akkori -és azóta is változatlan – hierarchikus társadalmi viszonyokat. Konkrétan egy hintó utasainak megpróbáltatásait, a porosz megszállás alatt. Egy olyan társaságét, ahol hihetetlen módon az arisztrokratákkal együtt utazik egy prostituált is (ő a Kisgömböc), és ez a lenézett, megvetett szegény sorsú nő, többször is megmenti azon nagyurak/nagyasszonyok irháját, akik őt szarba se veszik. Tanulságos sztori.

    Én szívesen ajánlom mindenkinek, neked is, olvass el még tőle többet, mert tényleg nagyon jó.

     

     

     

    1. Toplak Zoltán Szerző

      Kedves tibi22! Köszönöm véleményed és ajánlásod, felkeltetted az érdeklődésem a Kisgömböc iránt. Nem óhajtottam megítélni Maupassant munkásságát, bár tűnhet így, hiszen nem állítottam az ellenkezőjét.óVéleményem csak és kizárólag erre a novellára korlátozódik. Azt hiszem, elolvasom a Kisgömböcöt, amint csak tudom. Kösz. ;-)

      1. Toplak Zoltán Szerző

        Elolvastam a Gömböcöt. Nagyon ügyesen megírt történet. Istenem, annyira szabad lenni,belülről és igazán! Felvállalni ezeknekj agyerekes és önző emberek gyáva előítéleteit, és kiállni az ilyen megvetett Gömböcök mellett. -nem bűneiket védeni, de erényweiket és mindig értékes személyüket oltalom alá venni. Bárcsak el tudnék telni az Úr lelkével annyira, hogy meg is tegyem (tegyük)  Mert magamban csajk egy önféltő, gyáva ember vagyok én is. Köszi az ajánlást! Nagyon tetszett.

Vélemény, hozzászólás?