Megint jó napom lesz, mert beszélhettem veled

Van, aki így érez irántad? Szerencsés lehetsz. Melyik a szerencsésebb a kettő közül? Aki ilyen mondatot kimond vagy akinek ezt kimondják? Elgondolkodhatunk rajta. Ha van mondanivalónk és vevő is akad rá, mindenképp fejlődünk általa. Ihletet kapunk. Érezhetjük, hogy szükség van ránk. Van aki sokat panaszkodik és a másik azt mondja neki:” Boldog ember vagy, mert ennyi minden megtalál. Ennyi megoldandót kaptál.” Megannyi kihívás. Akinek az élete sivár, a szervezete gyakran ugyanolyan reakciókat produkál, mint a túlhajtott életmódot folytató, a bourn out kiégéssel. Már írtam az optimális ingerületi szintről az aorusuel-ről. Mintegy belőni, beállítani azt a mennyiséget, önmagunknak, ami megfelel. Nem is borulunk ki és nem is unatkozunk. Ehhez is önismeret kell. Megtanulni kikapcsolni a felénk áramló infótömeget, kütyüket. Átlátni a nekünk ártókon. Akik csak az érdeküket érvényesítenék, nem a személyünk szeretnék. Mikor a több évtizedes párkapcsolatomból kikerültem meg kellett tanulnom, tapasztalnom a „felhasználók” hogyan közelítenek. Mijeimre van szükségük. Amim van. Amiket birtokolok. Gondolataim, tudásom, készségeim, külsőm, testem, tárgyaim, vagyonom .A kölcsönösség mennyire működik? Nem lehet naívan elhinni, ha valami mögé rejtve hátsó szándékát a másik rejti. Mi is legyünk őszinték önmagunkhoz. Vállaljuk fel, mire van igényünk, szükségünk. Akkor tudjuk megérteni elfogadni a másik szükségleteit, törekvését is. :) Kati

Vélemény, hozzászólás?