Mindig is írni szerettem volna a szőkeségről. A mi korunk sajnos „szőkézik”. Ezt a szót a butuska  szinonimájaként emlegetik, más országokban is. Természetesen nekünk, akik fontosnak érezzük, hogy önmagunkat szellemileg, amennyire tőlünk telik, minél magasabb szintre kiműveljük, ez nem esik jól.

Igaz, a „szőke” jelzővel mintegy megbélyegezve többnyire azokat illetik, akik kevésbé értelmesek, a hajukat szőkítik, erősebben  barnított a bőrük, a külsőre túl nagy hangsúlyt fektetnek és több mesterséges beavatkozást is alkalmaznak. /Implantátumok mellen, szájon, fenéken./ A vásárlás a fő gondjuk a plazákban. De teszi ezt sok sötét hajszínű nő is!  A „szőke”, mint „buta” jelzőt pedig sajnos gyakran másokra is kiterjesztik. Gondoljunk csak bele, a világban mennyivel több  színes bőrűnek, és sötét hajúnak nincs módja sem arra, hogy tanuljon. Marad egy bizonyos szinten az értelmi színvonala. Mégsem bélyegzik meg őket butának! Miért kell  a világos hajúakat leszólni? Érthetően zavar.

Magam részéről mindig is nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy amennyit csak bírok, tanuljak. Érzek a jelző elterjedése mögött némi irigységet is a sötétebb hajúak részéről. Hiszen hatalmas a szőkítő vegyszerek piaca. Vagyis szőkítik a hajukat nagy tömegek, mert szőkék akarnak lenni. Pedig a hidrogénezés bizony költséges, időigényes és csípős, kellemetlen, fájdalmas procedúra. Az eredetileg  világos hajjal, bőrrel születők többnyire érzékenyebbek  lelkileg. Ez nőies vonás. A világos hajszínre a férfiak jobban felfigyelnek a tömegben. Vonzza a tekintetet. Érthető a sötétebb hajszínűek irigysége. Mint természetes szőke mondhatom, van terhünk az érzékenységünkkel – hiszen könnyebben sírunk. A mai világban erősnek kell lenni, másként eltipornak, kikezdenek. nőket talán még inkább. Sokszor farkas törvények működnek. Álljon itt egy gyönyörűség egy férfitól, aki mélyen átérezte, milyen is a szőkeség, az igazi, természetes értelemben.

Juhász Gyula :Milyen volt szőkesége

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsúzónál
Szeme színére visszarévedek.

:-) Kati