Nők, akik mélyen lenyűgöztek (Nőnap felé közeledvén)

Álljon itt néhány nő, akik így – vagy úgy lenyűgöztek, hálára késztettek.

kálmán olgaEgy NŐ, akire mérhetetlenül büszke vagyok. Akikkel egy követ fújok (a konzervatív oldal, tényleg, rájuk szoktam szavazni), általában veszélyes liberális boszorkánynak tartják, de én nem akarom, hogy ez engem érdekeljen.
Ugyanis a Ceausescu rendszer idején, Romániába, amikor ott éjjel táncos mulatságot kellett rendezniük éjjel a falvaknak, ahol jártak a barátnőjével, mert csak nappal alhattak valamennyit, Bibliát csempésztek az ottani embereknek. Annyit, hogy majd beszakadt a hátuk a cipelésbe.
Olga, ha véletlenül olvasná ezt a bejegyzést, a következő pár sort, kérem vegye nagyon komolyan!
Folyt a könnyem, amikor arra gondoltam, írok ma Önről. Annyira átjárt annak a borzalma, mi történhetett volna magukkal, ha a rendőrség elkapja a Bibliás hátizsákokkal. Amit a vonaton elrejteni se tudtak, mert még a poggyásztartóig se bírták felemelni. Nagyon örülök, hogy bár a hatóságok végig gyanakodtak, de soha nem jöttek rá semmire.

Kálmán Olga a hölgy teljes neve.

 

bagdy emőkeA másik csapatból egy tiszteletreméltó asszony. Amikor a Férfiak Lapja munkatársa, Göröcs Sramkó Katalin „Transzperszóna” címmel leközölte egyik előadásának tömörített anyagát (Transzperszonális pszichológia témában), és értesítettük erről, bizony nem sajnálta az időt és energiát, és megköszönte. Pedig a lap ismertsége meg sem közelíti (még) az övét.
Amúgy a Református Ligában játszik (jó csapat, remek iszákosmentő szolgálatuk van, a Kék Kereszt). Vele egy követ fújunk. Akit elvetettek, de szegletkővé lett végül. (Alappá; Bázispont; Ahonnan indulunk és visszatérünk; Otthon; Alfa és Omega – Jézus Krisztus)

Prof. asszony Dr Bagdy Emőke.

 

angelinaTegnap éjjel láttam Angelina Jolie, tudtommal első filmjét, melyben nem játszik, hanem rendezte azt. Tavalyi film, az eredeti címe „Unbroken”, magyarul „Rendíthetetlen”. Az egész film egy mérhetetlenül erős tiszteletadás felénk, férfiak felé. Gyakorlatilag női szereplője nincs is. A főhős Louie Zamparini, aki lezuhant a II. Világháborúban, kb 45 napig hányódott a Csendes óceánon, elveszítette egyik bajtársát közben, japán hadifogoly lett egy személyiségzavarral küzdő altiszt táborában, ám maga volt a megtestesült lelki erő és oszlop társai számára. Igaz keményen sportolt és versenyzett előtte, az Olimpián is szerepelt Berlinben arannyal térve haza, hosszútáv futásban. „Ha megmered, elnyered” volt a jelmondata.
A film végén keresztény gondolatok sora következik (Angelina is hívő? Vagy „csak” tiszteli a keresztény hitet? Sorra érnek a meglepetések, egyszer már leesett az állam, mikor Beyoncé énekesnőről kiderült, hogy mélyen hívő keresztény, lásd önéletrajzi filmjét „Az élet egy álom” címmel) mint pl., hogy Zamparini kiengesztőlődött fogvatartóival, és sorra látogatta őket, békejobbot nyújtani. Érdemes megnézni a filmet!
Mennyire lehet erős és magabiztos egy asszony, aki ennyire mélyen képes tiszteletet adni nekünk, férfiaknak: EGYNEK az érdemeiért, egy olyan korban, amikor sok férfi is tehetetlenül gúnyolódik saját magán és férfitársain?
Tessék, egy lélekben erős NŐ képe: Angelina Jolie

JoyceBocsánat, találtam még két közfigyelemnek örvendő asszonyt, akiket ki kell tennem. Aztán valóban a még kellően el nem ismert nők következnek. Ha még száz hírességet találok, akkor is. Egyikük elismert igehirdető és tanító, valamelyik amerikai protestáns felekezetben, de ők egymástól gyakran átvesznek tanításokat, hatóköre szélesebb a saját felekezeténél. A New York Times bestseller szerzője, és a Joyce Meyers Ministries alapítója. Eddig több mint száz könyvet írt lélektani, és keresztény spirituális témában. És most jön a java: pedofíl apja évtizeden át zaklatta őt szexuálisa, kiszámíthatatlan, alkoholista, félelmetes alak volt. És Joyce, bár hosszú munka árán, de megtanult megbocsátani és elengedni, és nem igazságért és bosszúért lihegve dobolni pl. egy bírósági tárgyalás épülete előtt. Természetesen az erőszakot és a beteges viselkedést mélyen elítéli.
somaÉs úgy illik, hogy megemlékezzek magyar megfelelőjéről, Soma Mamagésáról, aki ugyan nem keresztény berkekben, és nem a keresztény szimbolikát használva tanít, de a maga körén belül szerintem igen pozitív módon hatékony. És az élete is mellette beszél, mert hiteles ember. Őt például érdekli nő létére az igazság férfioldala, előítélet mentesen igyekszik közelíteni a kérdéskörhöz és nem csak saját személyiségének és a nőiség fejlesztésével van elfoglalva, hanem igyekszik tőle telően segítő kezet nyújtani nekünk, férfiaknak is.

EZ, UGYE tiszteletre méltó?

Joyce Meyer és Soma Mamagésa

 

itterA következő asszonyról nem találtam képet, de amúgy is kétséges, hozzájárulna-e a közléséhez.
A neve Herta Astner. A fiát gondoztuk ketten, és egyértelműen irányítás problémái voltak: iszonyúan maximalista volt. Bevallom amíg náluk dolgoztam, havi 100 euroval többet kaptam, mert én a cég többedik alkalmazottja voltam náluk. Senki sem felelt meg neki, és akinek jönnie kellett, nem igazán bánta. Pedig nem volt alapvetően rossz természet, és nagyon tiszteletreméltóan hordozta, hogy felnőtt, ügyes, tehetséges fia egy váratlan hipoglikémiás állapot miatt (a vércukorszintje órákig a szükséges minimum alatt volt) agykárosodást szenvedett, és értelmi fogyatékossá vált, aki sem önállóan enni, mozogni, beszélni nem tudott, és pelenkát kelljen viseljen.
Életem egyik meghatározó élménye volt, amikor egy átlátszó füllentéssel le akartam rázni, és ő elgondolkodott, mélyen a szemembe nézett, majd megmondta, szerinte hogy is van az. Akkor esett le, hogy zsigerből palira akartam venni. Nagyon megjegyeztem, hogy soha ne becsüljem le a velem szemben álló embert, mert józan esze, az van neki.
De amiért a legszívesebben emlékszem rá vissza, azok azok a kis nápolyiszeletek voltak, amik időnként vártak engem a konyhaasztalon, mikor a déli egy órai pihenőm véget ért. Ezt színtiszta nagylelkűség volt, egyáltalán nem volt kötelessége adni.

 

ágiNyúl Áginak hívják azt az asszonyt, aki közeli jó ismerősöm, és mélységesen kivívta az elismerésem. Egy otthonban dolgoztunk együtt, és váltunk barátokká. Egyedül nevelte fel a lányát, márpedig az amúgy igen csinos fiatal hölgy nagyon magas szintű képesítést szerzett, ha jól emlékszem, építőiparban, és mérnök szinten. Némi tévesztés lehetséges részemről.
Emlékszem, milyen szorgosan dolgozott a „C” osztályán az adott intézménynek 100%-ot beleadva, és amikor hétvégén az ő autóján mentünk dolgozni, csak hosszas unszolásra fogadta el a pénz hozzájárulást a benzinért, és csak mert éppen nem volt osztrák melója, ahol nagyon kemény fizikai munkát végzett, hogy két fős családját fenntartsa, és a lányát elindítsa egy minőségi életbe.
Évente egyszer mentek síelni a barátaival általában Franciaországba, és ki gondoskodott a csapatról? Ő.
Egy végtelen barátságos és nyílt szívű teremtés, aki végre nyugdíjas, és eljutott Románia csodálatos helyeire, és egy héten szívhatta töményen magába a természet és kultúra szépségeit.
Egy másik volt kolléganőnkről is röviden írnom kell, akiről az évek múltával sajnos kevesebb infomáció jut az eszembe, ő nem kőszegi, nagyon régen nem láttam. Zsuzsának hívják, Répcevisen lakik. Takarítónő volt az intézetben, szintén dolgos teremtés, munka, háztartás és beteg édesapjának a gondozása hárult rá (bár a férje se kutya, többször fiatalemberként megtette, hogy 36 órákat nem aludt, mert a 24 órás portai szolgálat után még elment nappal ide-oda dolgozni, ahol éppen alkalom volt rá. Azt akarta, hogy jól éljen a családja.)
Amiért Zsuzsára halálomig emlékezni fogok, hogy harmadik napja dolgoztam az intézetben, azon az osztályon, ahol ő, és megszorultam anyagilag. Első kérésre, szó nélkül adott ezer forintot. Mélyen meghatott a bizalma. Több új felvételis ugyanis pár nap után már nem ment dolgozni.
Nyúl Ágnes (Zsuzsáról sajnos nem találtam képet.)

v Kulcsár ISzerintem még kisfiú voltam, de már a Nők Lapjánál dolgozott. Emlékszem, vezette egy időben a „Ne félj, mesélj!” rovatot, de rengeteg cikket is írt. Én keveset olvastam ugyan tőle, (férficikkeket nem igazán írt) de úgy vélem, sok nőnek hozott szükséges információt, erőt, vigaszt és bölcsességet az életébe. Legalább egy könyvéről tudok, amiben párkapcsolatokban elakadt férfiaknak és nőknek igyekszik segíteni. Érdekesen szerkesztették a könyvet: az egyik oldaláról a nőknek szól, keresztbe megfordítjuk, és máris mi, férfiak vagyunk a címzettek.
Sejtek valami megfoghatatlan szigorúságot a lényében (de talán csak én képzelem oda), ami vonz. Vonz – mert amúgy meg aranyból van a szíve.
V. Kulcsár Ildikó

 

zsiraA következő asszony, egy jó értelemben egyszerű falusi asszony volt. Nekem öt évig volt főnököm. Segítgetett, elnézte a szórakozottságom, vezette az értelmi fogyatékosok egyik osztályát. Amikor azt mondtam neki, hogy mentálhigiénés tanfolyamra szeretnék menni, rögtön mellé állt, pedig ez azt jelentette, hogy szombatonként helyettem másnak kellett vállalni a szolgálatot. Mégis megbeszélte a többiekkel. Volt aki morgott miatta.
Neki köszönhetem azt a munkahelyet (így és közvetve), ahol három évig dolgoztam, és nagyon szerettem lenni. A Pszichiátriai Gondozót Szombathelyen. A mai napig tartjuk az ottaniakkal (igaz, hébe-hóba) a kapcsolatot, pedig ez olyan csajos dolog. De szeretem az ottani nőket. (Egyedüli kiskakas voltam köztük. Mondjuk kis emancipunci, sok vizet nem zavartam, de szerettek úgy is.)
Oláh Erzsi néninek hívják azt az asszonyt,akit tényleg, hiába engedte meg – nem voltam képes tegezni. ENNYIRE tiszteletre méltó volt. A csontja velejéből sugárzott elő.
Képet nem találtam róla, így az egykori közös munkahelyről teszek ki. A Zsirai Értelmi Fogyatékosok otthona. (Valahogy mindig kigazdálkodták, hogy kapjunk jutalmat. Szerintem zseni volt a gazdasági vezető. Szintén nő. Férfi is képes rá, de itt nő intézte.)
A mi osztályunk, és az irodaépület nem látszik a képen. Jobbra az ebédlő és a „B” osztály, balra a „C” osztály, ahol kezdtem. Szemben a kastély, ahol eljövetelemkor három osztály működött. Nagyon szép hely.

 
Andi és Viki története
barinő ölelésEgyszer volt, hol nem volt, volt két kolléganő: hívjuk őket Andinak és Vikinek. Viki Andi közvetlen főnöke volt, de nagyon jó barátnők voltak, a szó legjobb értelmében egy húron perdültek, és munkaidőn túl is összejártak, a családjaik is többször találkoztak, ahogy az a nőknél lenni szokott.
Egyszer Viki úgy érezte, szóvá kell Andinál tennie valamit szakmailag. Andi ezt meglehetősen zokon vette, hisz azt a bizonyos dolgot addig mindig úgy csinálták, most miért kell rajta változtatni, és eleve: pont Viki szól érte? Hát egy napig kerülgették egymást szótlanul.
Aztán másnap délelőtt a kis lakóinkat sétálni vittük a közeli focipályára, és Józsi bemutatta hogyan kell a pálya korlátján úgy átperdülni, hogy fejre érkezzen. Ennek mind nagyon örültünk, de legjobban annak, hogy nem történt baja. Amúgy is rendes gyerek volt, és a vezetőség sem szerette, ha kirándulás közben rongálódik a gondozotti állomány.
Tavasz volt, éppen Nőnap környéke, amikor is leginkább nyílik az ibolya. Hát Andi (ketten kísértük a lakókat) olyan csokor virágot szedett Vikinek, hogy még az én férfimarkomban is alig fért volna el. Azt hiszem, soha nem mondtam el neki, mennyire meghatott ezzel a töredelmes belátással és kiengesztelni akarással. Pedig közöm nem volt az ügyhöz, csak hát én is szerettem őket.
Mint minden mesének, ennek is jó a vége: úgy emlékszem, Viki egy hatalmas öleléssel köszönte meg a virágot, és hát azóta is jó barátnők.
Viva la barátság!

líviÉs végül, persze nem utolsó sorban, valaki, aki tudatosan szakított az otthonról hozott több generációs mintával, ahol a nők bizalmatlan kontroll alatt tartották a férfiakat, akik ittak, menekültek otthonról, és keserűen húzták a mindennapok igáját. Engedték, hogy kizsarolják belőlük, amit önként akartak adni. Amikor a bizalom, és nyitottság helyére a saját egóban való bizakodás, és erővel való kicsikarás áll. Interjút is ő készített velem a Talita.hu-ra, és a géppisztolyos prédikátorról készült filmről is ő írt ugyanoda: egy nő, aki képes megérteni teljes terjedelmében, mit is jelent az, hogy: Férfi. Fentről le, és balról jobbra.

Gedainé Kölnei Lívia

 

 

;-)

 

Zoli

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?