Összeszedett, egyensúlyban levő

Olyan állapotban való léte törekedjünk, amiből árad a stabilitás. Ehhez, amennyire csak lehet fel kell töltődni. Pozitív hatásokat teremteni. Elég pihenés, amennyire csak lehet jó és elegendő étkezés. Nyugalom teremtés. Edzés. Optimális szellemi, fizikai terhelés. A nekünk ártók kirekesztése, leépítése a lehetőséghez mérten. Tovább lépés. Önmagunkról elhinni, hogy jó és elég, megfelelő vagyok. Még, ha próbálnának is meggyőzni az ellenkezőjéről. Amennyiben tőlünk telhetően tettünk. El kell hinnünk önmagunkról, hogy jók vagyunk. Aki cáfolja, az foglalkozzon önmagával. A saját hiányosságaival. A stabil egyén bír utat mutatni. Vezetni. Viselkedésével, megjelenésével példát adni. A többiekkel jó felé haladni. Az övéit tanítani. Családon belül és tágabb környezetben is. Hiszen minden velünk találkozó figyeli a működésünket. Aki sugárzik arra felfigyelnek. Közvetít értéket. Másolandót. Ad példát. Nézzük csak meg, aki már koros és mégis fut, kerékpározik, kertészkedik, fákat nevel. Naponta alázattal foldet művel. Sokat beszélget a következő generáció beliekkel. Rájuk, a mondanivalójukra valóban odafigyel. Ad. Mintát. Mindenképpen. Rendületlen. :) Kati

Vélemény, hozzászólás?