Amikor panaszkodott anyum az apunak a szomszéddal vagy a testvéreivel kapcsolatban, apu gyakran a másik félnek adott igazat. Nem pártolta. Így anyum magára maradt. Pedig gyakran csak megértő hallgatóságra vágyunk, hogy megoldjuk a problémánkat. Azóta én is tapasztaltam ezt. Szövetségest keresnék és akire rábíztam az engem foglalkoztató bajomat, a hozzátartozóm magamra hagyott. Hát meggondolom legközelebb jobban. Lesz még ő is bajban. Sokszor nem is tanács kell vagy segítség, hanem megértés. Emlékszem, amikor régebben a párom elkezdett mást pártolni, mikor elmondtam mi bánt, keserűen azt mondogattam neki: „Azt szeretném csak érezni, hogy egy hajóban vagyunk.” Amikor a katonák harcolnak, még akkor is kiállnak a társuk mellett, ha annak nem volt igaza. Szóval rossz magunkra maradni. De megerősít. Előfordul olyan is, hogy irritálja a másikat az erőnk és gyengíteni akar vagy legalábbis nem szeretne tovább erősíteni. Ezt is tapasztaltam. Sőt amikor látja, hogy tényleg elesettek vagyunk, azért segít. Hát csak egy kis ízelítő, gondolatébresztő a szövetségességről. :) Kati