Télen, reggel az égre tekintve megannyiszor megihlet a csapat, ahogyan igyekeznek. Bárcsak érthetnénk miről beszélnek! Miért pont úgy rendeződnek? Kis szünet, aztán új csapat közeleg. Írtam már a varjakról. Újra és újra megihlet. Az erejük, ahogy bírják a hideget. Az összetartás, a közösségük. A fegyelem. Mintha minden rendezve lenne. Reggel nyugatról kelet fele. Délután keletről nyugat fele. Szervezetten. Mindegyikük tudja mit kell tennie. Együtt, összetartva haladnak. Kevéssé hiszek a reinkarnációban, de, ha létezik, akkor madár biztos voltam. Szinte érzem, milyen az égen haladni. Mintha ott már lettem volna. Különösen, amikor a madarak haladását nézem hosszan. Dolguk van. Nincs kétely, bizonytalankodás. Ennek így kell lennie. Ezt kell tenniük. Ez így van rendben. Minket is hasonlóan szemlélnek? A haladásunkat, mozgásainkat, céltudatosságunkat, szervezettségünket? Kérdések fogalmazódnak bennem. Álljunk meg olykor a nagy rohanásainkban és nézzünk fel az égre! Talán könnyebb lesz rálátást kapni az életünkre utána visszatekitve, a teendőinkhez visszatérve. :) Kati