Emlékszem, megkönnyebbült idősen, ha főzött a párom anyja és nem tévesztett el semmit. Korosodva nem is mindig egyértelmű ez. Ha szentimentális akarnék lenni azt mondanám, kicsiként a homokozóban imitálva a szüleink örülnek a készített süteményeinknek. Korosan a gyerekeink a kevésbé sikeres ételeinknek is örülnek. Még képes volt a mama elfogadható ehetőt készíteni. Akart adni ételt. Még van ehhez ereje. A szétszórtabbak egész életükben tévesztgetnek főzés közben. Volt amikor porcukorba paníroztam a rántott húst, mert elgondolkodom főzés közben is. Máshol jár az esze a filozófálgatónak. Kiváltképp, ha a gasztronómia nem az érdeklődésének a középpontja. Az ilyen téren puritán fajta, eszik, ha már szédül és épp csak annyit, hogy már ne szédüljön. Feszültség esetén rágcsál mint egy rágcsáló. :) Kató