High Culture, a sok bulváros jellegű téma után. Kis lazítás és kikapcsolódás, friss oxigén a tüdőnek. ;-)
Egészen
Kevés vagy, másnak néha túl sok,
ha többet adsz, gyakran nem kellesz,
magadba nézz, hogy elég lehess!
Kevés vagy, de megillet az örökrész!
Rész, miből sokan kapnak-vesznek,
alkotója megteremtő egésznek!
Semmi vagy, hogy egésszé válhass,
töredékes, hogy a réseket betömd,
és süket, hogy megérintsen a csönd!
Légvárak
Ha szeretetet adsz sokszor tévedsz,
sok rejtett pillantás éget-metsz,
körülötted meddő, terméketlen por,
a szádban ízetlen, megromlott bor …
Napról-napra csak fáradtabb vagy,
de az a valami nyugtot nem hagy!
A jeleidet küldöd görcsösen,
tűröd, hogy a közöny megérintsen!
Majd ha kötőanyagod a hit lesz,
és lebontod a szitokfalaidat,
nem légvárakat építesz többé
s megbírja házad a szeretet alap!
Jelenések
Láttalak a reggeli fényben,
árnyas lámpaburák öblében,
kitárt ablakok üvegszárnyán
míg a szoba levegőt vett lustán ..
Láttalak pupillák víztükrében,
szürke ködben, mégis tejfehéren,
ma reggel ámokfutó autók felett ,
hol törékeny, áttetsző angyal lebegett!
Alkonyat
Kisimulnak a nap mélyráncai,
az elaggott aggódások redői,
hasztalan keresett megnyugvás
elhintett félelmei csitulnak,
elmosódott képek élessé válnak
az esteledő karcos homályban
s mit a nappal rávarázsolt arcokra,
a vörössel elegyedő szürkület
az isteni aurába szelíden belesatírozza…
Képtelenül
Őrült zajok nem csitulnak
önző karok felém nyúlnak
vágyom a csendet mi bennünk terem,
vágyom mit már senki, ha várod velem!
Vágyom a csendet mi bennünk terem,
vágyom mit már senki, ha várod velem!
LÉLEKBILINCS
Benned rejtőzik a teljesség érintetlen tisztasága,
lépek feléd, de Te sokszor megálljt intesz,
körülöttem az értetlenség tétlen talánya,
tudnod kell mégis: Szeretetem rajtad örök erőt vesz!
Csillag lesen
Álmom egy kis tornyocska, vagy háztető,
meghitt csendjében egy távcső, égre meredő!
Ha esténként szétfolynak bennem a gondolatok,
a nyikorgó fokokon felérve majd halkan matatok,
s a rideg fémet ujjpárnámmal érintve megérthetem:
e játszótér a lencsével befogható isteni értelem,
a bántó, önhitt szót ott csak hírből ismerik,
nem imádnak mást, csak a véghetetlen istenit,
égi hintán tejútfényű angyalok köröznek, függenek,
s az üstökös csóvájáról az Isten felém integet!
Virradat
Gyémánt torkok csengenek
Arany szemek fénylenek
Bársony talpak szaladnak
Ezüst cipők koppannak!
Ünnep van ma mindenhol
Hűs szellőcske leporol
Készítsd magad kis lélek
Urad vár ma, hív téged!
Dalra, imára s hinni
Hogy érdemes szeretni
Már látom is az arcodon
Hogy az öröm körbefon!
(gyerekvers)
Képletek
Csak egy mosoly! S már tudod merre-meddig rójad
télen nyáron számtalan köreidet,
melyek ismétlődnek mint egy képlet!
Csak egy mosoly! S ha két lélegzetvétel közt megpihensz,
szűnik benned a zakatoló gyanakvás,
hogy hiába teszel, hiába vágysz!
Csak a mosoly oldja a gátlást, fásuló megbánást,
és elrepít feledett, meghitt házadba,
csendes, álomba ringató tavaidra!
Krisztus arc
Homlokod ráncai, mint olajfák erezete
Szemeidben tisztavízű források nedve
Ajkaid szikár húsa szavaid oltára
Orrod vonala akár a Jordán deltája
Járomíved igája az örök teljességnek
Ajkad sekély gödre rejti a mindenséget
Hajszálaidban kering a felkent kegyelem
füleidben dúdol az isteni szerelem!
Igehangok
Körülöttem zaj, üvöltenek szakadatlan,
fennhangon, fültépőn, torkuk égő katlan!
Csendbe mártózni miért nem vágynak ők,
magányukba miért nem hívják a Teremtőt?
Köröttem sóvárgó, fakult tekintetek,
szülők mosolyfogytát szenvedő gyerekek-
Tudniuk kell: a lét nem csak evés-ivás.
hisz Istentől jött s végződik az elhívás!
A kapukat ha kitárják, nem lesznek őrök,
csitulnak vad zajok, és eljön egy örök,
kiimádkozott, elveszettnek hitt új rend,
mindenre rásimulhat a krisztusi csend!
Teremtő rezgés majd fentről érkezik,
s zengheti az Úr igébe oltott dalait!
Perctelenül
Ha megöregszel, már nehéz a való
elfúló hangod sorsodat vádoló
szikkadt tagjaid szögletes váza
különös forma, a mulandót mintázza
meggörnyedt gerinc, sorvadó izom
ezt kaptad, hordod csontos lábaidon
lepkesúlynyi testedben tonnányi a teher
madárcsontodba ivódott a bánattenger
évtizedek bilincse kísért a mába
perceid sírod szűk szobácskádban…
Miért visszhangzik csoszogó magány,
ki adott magából aszott, halovány?
Istenben megnyugodni addig hiába akarsz,
míg jelenedbe százszor bele nem halsz!
Vándorbot
Arcodat felidézni sokszor nehéz,
az évek paravánt vonnak eléd
de szemgolyóim mögött, szűk járatokban,
elindulok képzeletszülte nyomodban-
Tükörből nézel rám, ráncvonal szabdal,
rovod köreid míves vándorbotoddal,
tekinteted belém égetve izzik,
parazsát oltják megérlelt boraid,
tanítasz engem, s én állom tekinteted,
közben bölcs derű talál bennem léleknyi helyet!
Fonalak
Ki az ács fiával osztozik a kereszt terhében,
kevés elég ahhoz, hogy a napja jó legyen,
elrontani nem lehet, mert ha beragyogja
kelő nap mosolya, kenyérillat, madár dala,
lelke dalol, visszahív eltűnt mosolyt, reményt,
s hite szálaiból fonja az emberség kötelét!
Németh Imre Zsolt