Címke: magas kultúra

Szerelmes versek Istenhez (Németh Zsolttól)

High Culture, a sok bulváros jellegű téma után. Kis lazítás és kikapcsolódás, friss oxigén a tüdőnek. ;-)

Egészen

Kevés vagy, másnak néha túl sok,

ha többet adsz,  gyakran nem kellesz,

magadba nézz, hogy elég lehess!

Kevés vagy, de megillet az örökrész!

Rész, miből sokan kapnak-vesznek,

 alkotója  megteremtő egésznek!

Semmi vagy, hogy egésszé válhass,

töredékes, hogy a réseket betömd,

és süket, hogy megérintsen a csönd!

gyermek

Légvárak

Ha szeretetet adsz sokszor tévedsz,

sok rejtett pillantás  éget-metsz,

útjelzőkörülötted meddő, terméketlen por,

a szádban ízetlen, megromlott bor  …

Napról-napra  csak fáradtabb vagy,

de az a valami nyugtot nem hagy!

A jeleidet küldöd görcsösen,

tűröd, hogy a közöny megérintsen!

Majd ha kötőanyagod a hit lesz,

és  lebontod a szitokfalaidat,

nem légvárakat építesz többé

s megbírja házad a szeretet alap!

Jelenések

Láttalak a reggeli fényben,

árnyas lámpaburák öblében,

kitárt ablakok üvegszárnyán

     míg a szoba levegőt vett lustán ..

Láttalak pupillák víztükrében,

szürke ködben, mégis tejfehéren,

ma reggel ámokfutó autók felett ,

hol törékeny, áttetsző angyal lebegett!

sejtelmes

Alkonyat

elnyugvásKisimulnak a nap mélyráncai,

az elaggott aggódások redői,

hasztalan keresett megnyugvás

elhintett félelmei csitulnak,

elmosódott képek élessé válnak

az esteledő karcos homályban

s mit a nappal rávarázsolt arcokra,

a vörössel elegyedő szürkület

az isteni aurába szelíden belesatírozza…

Képtelenül

Őrült zajok nem csitulnak

önző karok felém nyúlnak

vágyom a csendet mi bennünk terem,

vágyom  mit már senki, ha várod velem!

Vágyom a csendet mi bennünk terem,

vágyom  mit már senki, ha várod velem!

ima férfiima nő

LÉLEKBILINCS

Benned rejtőzik a teljesség érintetlen tisztasága,

lépek  feléd, de Te sokszor megálljt  intesz,

körülöttem az értetlenség tétlen  talánya,

tudnod kell mégis: Szeretetem rajtad örök erőt vesz!

Isten fia

          Csillag lesen

Álmom egy kis tornyocska, vagy háztető,

 meghitt csendjében egy távcső, égre meredő!

Ha esténként szétfolynak bennem a gondolatok,

a nyikorgó fokokon felérve majd halkan matatok,

s a rideg fémet ujjpárnámmal érintve megérthetem:

e játszótér a lencsével befogható isteni értelem,

a bántó, önhitt  szót ott csak hírből ismerik,

nem imádnak mást, csak a véghetetlen istenit,

égi hintán tejútfényű angyalok köröznek, függenek,

s az üstökös csóvájáról az Isten felém integet!

galaxis

Virradat

gyermeki népviseletGyémánt torkok csengenek

Arany szemek fénylenek

Bársony talpak szaladnak

Ezüst cipők koppannak!

Ünnep van ma mindenhol

Hűs szellőcske leporol

Készítsd magad kis lélek

Urad vár ma, hív téged!

Dalra, imára s hinni

Hogy érdemes szeretni

Már látom is az arcodon

Hogy az öröm körbefon!

(gyerekvers)

Képletek

Csak egy mosoly! S már tudod merre-meddig rójad

télen nyáron számtalan köreidet,

melyek ismétlődnek mint egy képlet!

Csak egy mosoly! S ha két lélegzetvétel közt megpihensz,

szűnik benned a zakatoló gyanakvás,

hogy hiába teszel, hiába vágysz!

Csak a mosoly oldja a gátlást, fásuló megbánást,

és elrepít feledett, meghitt házadba,

csendes, álomba ringató tavaidra!

 mosoly

Krisztus arc

Homlokod ráncai, mint olajfák erezete

Szemeidben tisztavízű források nedve

Ajkaid szikár húsa szavaid oltára

Orrod vonala akár a Jordán deltája

Járomíved igája az örök teljességnek

Ajkad sekély gödre rejti a mindenséget

Hajszálaidban kering a felkent kegyelem

 füleidben  dúdol az isteni szerelem!

jézus arc

  Igehangok

Körülöttem zaj, üvöltenek szakadatlan,menny2

fennhangon, fültépőn, torkuk égő katlan!

Csendbe mártózni miért  nem vágynak ők,

magányukba miért nem hívják a Teremtőt?

Köröttem sóvárgó, fakult tekintetek,

szülők mosolyfogytát szenvedő gyerekek-

Tudniuk kell: a lét nem csak evés-ivás.

hisz Istentől jött s végződik az elhívás!

menny1A kapukat ha kitárják, nem lesznek őrök,

csitulnak  vad zajok, és eljön egy örök,

kiimádkozott, elveszettnek hitt új rend,

mindenre  rásimulhat a krisztusi csend!

Teremtő rezgés majd fentről érkezik,

s  zengheti az Úr igébe oltott dalait!

Perctelenül

Ha megöregszel, már nehéz a való

elfúló hangod sorsodat vádoló

szikkadt tagjaid szögletes váza

különös forma, a mulandót mintázza

öregmeggörnyedt gerinc, sorvadó izom

ezt kaptad, hordod csontos lábaidon

lepkesúlynyi testedben tonnányi a teher

madárcsontodba ivódott a bánattenger

évtizedek bilincse kísért a mába

perceid sírod szűk szobácskádban…

Miért visszhangzik csoszogó magány,

ki adott magából  aszott, halovány?

Istenben megnyugodni addig  hiába  akarsz,

míg jelenedbe  százszor  bele  nem halsz!

 Vándorbot

Arcodat felidézni sokszor nehéz,

az évek paravánt vonnak eléd

de szemgolyóim mögött, szűk járatokban,

elindulok képzeletszülte nyomodban-

Tükörből nézel rám, ráncvonal szabdal,

rovod köreid míves vándorbotoddal,

tekinteted belém égetve izzik,

parazsát oltják megérlelt boraid,

tanítasz engem, s én állom tekinteted,

közben bölcs derű talál bennem léleknyi helyet!

másfél

Fonalak

        Ki az ács fiával osztozik a  kereszt terhében,

kevés elég ahhoz, hogy a  napja jó legyen,

elrontani nem lehet, mert ha beragyogja

kelő nap mosolya, kenyérillat, madár dala,

lelke dalol, visszahív eltűnt mosolyt, reményt,

s hite szálaiból fonja az emberség kötelét!

feltámadás

Németh Imre Zsolt