Énünknek az a része, amely megy, tesz, érzi valahol legbelül, hogy érdemes. Addig keres a legnehezebb időszakokban is, amíg talál rá érvet, hogy tenni, tennie kell. Okot, arra, hogy ne adja fel. Olykor hajszálat, amibe kapaszkodnia lehet. Mert szörnyű belegondolni, hogy a többiek el tudnának lenni nélküle. Amikor elvesztünk magunk mellől valakit, átéljük, egy idő után, hogy nélküle is működik minden. Nem pótolhatatlan senki sem.Tehát, akár szakítás, vagy halál, esetleg álláscsere alkalmával, tudnak helyettesíteni. A rendíthetetlenséget nevezhetném élni akarásnak optimizmusnak is. Sérülékeny, de az élet él és élni akar. Figyeljük csak azokat az embereket magunk mellett, akik megannyi nehézségen keresztül mentek, mégis, ha mondjuk nekik, hogy nekünk, most bizony alig van erőnk, ők tudnak előhozni, olyan félmondatot, amitől újra képessé válunk lendületbe jönni. Az ilyen félmondatok megszületése mögött is élmények, emberi erők vannak. :)Kata
A rendíthetetlen
Minden vélemény számít!