Címke: értékes élet

A kibírhatatlan szent férfi, és csendes társai.

Vincent valójában nem létezik. Theodore Melfi találta ki, aki a St. Vincent vígjáték forgatókönyvírója és rendezője. De nehéz lenne velem elhitetni, hogy amiről írt, és amit megalkottak a kollégáival, annak semmi köze sincs az élethez. 

Ezúttal nem mesélem el az egész filmet, csak ami ahhoz kell, hogy egy jó lendületet adjon. Nos, ő itt alul, Vincent. Vietnámi veterán, aki kimondja, amit gondol, úgy véli mindenkinek elég erősnek kell lennie, hogy bírja az Élet gyűrődéseit, és szent kötelességének tartja, hogy ha úgy jön ki: ő is gyűrjön egyet másokon.

Bill Murray, akit végtelenül tisztelek, mert rengeteg filmben alakított főhőst, ahol vagy vidámságot akart hozni az életünkbe, vagy érzelmesen (érzelgősen? Ki tudja, hol a határ?) arra tanított, hogy EMBERNEK kell lenni. És ez azzal is jár, hogy ilyen könnyen sutba dobhatónak látszó dolgokkal, mint szív, barátság, érzelmek, segítségnyújtás törődni kell. Billy Crystall-t és Chevy Chase-t tartom még ilyennek.

Bill Murray, akit végtelenül tisztelek, mert rengeteg filmben igyekezett vidámságot hozni az életünkbe, és/vagy tanított arra, hogy EMBERNEK kell lenni. Nem, nem erkölcsös nyárspolgárnak, hanem aki képes felfedezni, hogyan lehet örömmel tenni a jót. Mindenkivel. Magával is.  Billy Crystall-t és Chevy Chase-t tartom még ilyennek. Ha érzelgősek is néha. Egyszerűen anélkül nem megy.

Daka -t, az orosz prostit rendeli magához rendszeresen, cigizik, iszik és egy szemétdomb tetején él. Ja, lovizik. És notóriusan veszít; tartozik: banknak, lovi maffiának, ám a szomszédainak, barátainak nem.

Ám, ahogy Olivér a film vége felé jellemzi, ő nem csak ennyi. A vézna, gyenge és kiszolgáltatott kisfiút egyszer megvédi, aztán pedig megtanítja, ő hogyan védheti meg magát. És ahogy lenni szokott, miután Olivér kivívja a nálánál erősebb fiú tiszteletét, (jól orrba vágja) nagyon jó barátok lesznek. Pl. Dr James Dobsonnal történt ilyen a középiskola idején. Egyik életre szóló barátsága egy kiadós verekedéssel indult. Egyszerűen a fiúknak néha el kell dönteniük, hogy hol a hierarchiában a helyük. Nem baj, ha leghátul, de azért is tessék megküzdeni.

Igaz kényszerből, de Vincent törődik Olivérrel, és a fiú ezért megszereti, és leás az öregember életének mélyére. Háborús kitüntetés kerül elő, mikor a vietnámi háborúban egy kegyetlen csapdából két tisztet mentett ki; vagy a történet az alzheimeres feleségével, akiről már nem tudott gondoskodni, és egy otthonba vitette, de látogatta, és mindig ő mosta a szennyesét. Nem akart lemondani arról, hogy törődjön azzal a nővel, aki neki ajándékozta több, mint a fél életét. Az utolsó években a még mindig szép idős hölgy meg sem ismeri, és ő orvost játszik, hogy az asszony értse, miért megy hozzá rendszeresen. Egy pillanatra, amikor őszirózsákról beszélgetnek, a férfi elsüt egy viccet, és az asszony nevetve megjegyzi: „Mindig olyan vicces voltál, Vin!” De nem, nem tér vissza, és amikor meghatódott férje megszorítja a kezét, és megcsókolja, zavartan húzódik el tőle. És ezt egyszerűen tudomásul kell venni.

Van egy macskája, és igazi csemegével traktálja, míg ő rendszeresen szardíniát eszik. Megszokta, hogy a legjobbat adja azoknak, akiket szeret. Ezért lop gyógyszert, mikor a felesége ellátását már nem tudja fizetni. Egyszerűen túl jó és drága az otthon. Nem a feleségének. Az ő pénztárcájának. Az agyvérzést, és a küzdelmet a beszéd, a mozgás visszanyeréséért ne is írjam, hiszen mindenki megbetegszik élete során, nem igaz? Ezalatt hal meg a felesége, és már csak egy urnát kap az otthontól. Nos, amivel az elején kezdtem, az is mind igaz. Egy trottli. És ez is. Egy szent.

építkezésEmlékszem Zoli bácsira, aki már nem él köztünk. Körülbelül egy fél évszázadon át volt cukorbeteg, és hordozta ennek minden terhét. Gyerekkorában az alacsonyabb önértékelést, hiszen ő nem volt olyan egészséges, mint a többiek. Haláláig nem tudta igazán elhinni, hogy nem ér kevesebbet másoknál. Soha nem volt káros szenvedélye, illetve a cigaretta, amit ő képes volt egy nap alatt letenni. Időnként abszurd módon féltékeny volt, de nem volt pokol mellette az élet, tudom, mert ismertem a családját. Sokáig volt rokkantnyugdíjas. És megtanult együtt élni azzal, hogy ő, aki életveszélyes betegként egyedül felépített egy telki kis házat, pedig pl. iszonyú kemény munka volt egy erős gumiszalag segítségével az összes, a felső szintet tartó betongerendát a helyére tenni, és végig a keskeny fal tetején járva; szóval ő immár vakon, nem tudott hasznára lenni a családjának, állandó terhet jelentett a feleségének, és valószínű sejtette, hogy felesége testvérei ezért bizony összesúgnak időnként róla. Noha minden bizonnyal igen hosszú ideig állt sorba a keresztjéért.

Vagy Jóska bácsi, akit kevésbé ismertem, de amikor az unokájuknak szüksége volt rá, a felesége unszolására kiköltözött (persze együtt, közösen) a hétvégi házba, aminek cékán volt az oldala, és vaskályhával fűtötték.

Vagy Vendel bácsi, aki semmi különöset nem csinált, csak pont azt, mint rengeteg korabeli férfi. Felnőtt, elvitték katonának, orosz hadifogoly volt, na jó, a halottak között azért nem olyan sokan töltöttek el egy éjszakát nagybetegen, hogy reggelre úgyis meghal. Nem halt meg. De azt, hogy mi az éhség, azt nagyon megtanulta. „Még a mohos keresztfát is, azt is megettük volna.” Nem állítom, hogy ettől jobban tudom, mennyire éhezhetett, de egy mohos keresztfa már pízlik, és moha is nő rajta, szóval gondolom, haraphatónak és emészthetőnek tűnik. Vagyis felcsillan a képtelen remény, hogy szőlőjóllakjon vele az ember. Amikor visszatért, csak dolgozott, egyszer a szomszédai mentették meg az ÁVO -tól, mert kicsúszott a száján egy szónoklat közben, hogy a szónok hülyeséget beszél a Szovjetunióról, mert ő járt ott, és nem az van, mint amit az az ember mond. Nem tudom, kinek a biciklijével menekült el.

Mindig volt tüzelő, mindig lehetett használni a falusi vécét, pedig nem volt csatorna, azt ki kellett merni. És nem a nőnek. Mindig volt disznóölés, pedig az állat karácsonykor is éhes és szomjas. És náluk találtam egyszer kb. harminc tojást egy rejtett tojóhelyen, amire még ma is büszke vagyok. És volt bor, pedig a szőlő munkaigényes növény, és a hegy két faluval arrébb volt.

Nem tudom, miért olyan természetes, ha egy férfi jó.

 

Zoli