Sok szeretettel köszöntök mindenkit a Férfiak Lapja című oldalon!
Kezdjük a lapindítóval!
Áron ott állt velem szemben, és próbálta összeszedni magát. Újra és újra kihúzta magát, változtatott a válla helyzetén, hiába. Még új volt az edzésen, nem volt miből önbizalmat merítenie. Tudtam, mit vár tőlem az edző, és szívből egyetértettem vele.
Az ütéseim pattogóak voltak, gyorsak. Nem vártam Áronra, hogy felvegye a ritmust, kétszer találtam el lassan visszahúzódó karját. Utána ő is igyekezett. Kumite következett, vagyis harc. Csak ököllel. Most is Áron volt a párom. Nem ütöttem túl nagyot, csak, hogy csattanjon, amikor eltalálom. Vette a lapot, az ökle többször pattant vissza a gyomromról, mellkasomról. Egyszer az edzőnek kellett szólnia, kezdtem elvadulni, az ütések fájdalma haragot csalt elő belőlem. Rájöttem, Áron hiába képzetlen, ügyesen felderíti, hol vagyok védtelen, és lecsap oda.
Edzés után az öltözőben odajött hozzám, és megköszönte. Azt mondta, király volt. A válaszom az volt, hogy én is élveztem, és elismertem, párszor megkavarodott a gyomrom az ütései nyomán.
Egymásra vigyorogtunk, és mentünk öltözni.
Kedves olvasó, ez itt a Férfiak Lapja. Leginkább férfiaknak szól, de nem csak. Igyekszünk olyan témákat keresni, ami érdekli a ma férfiait, és hasznos is a számukra. Hatalom, pénz, szex. Hogy a sztereotípiákkal kezdjem. De család, hit, és érzések is. Férfihobbik. Feminizmus és antifeminizmus. Nők, ahogyan ők látják magukat. Nők, ahogy mi látjuk őket. Erő, szabadon és vadul – mégis mederbe terelve, és szükségtelenül nem ártón.
Nagyon fontos, hogy a lap amatőr. Szeretnénk élvezni, amit csinálunk, és szerzőink legtöbbje egyelőre a levélírásban profi. De lelkesek, és tenni akarnak ebben az értékvesztett világban. Én hiszek a karizma erejében, abban, ami belülről jön, őszintén, hittel. Persze, hosszú távon ez kevés. Kell a tudatosság, a szervezettség, és igen: némi profizmus is. Mi igyekezni fogunk.
A lappal és annak tartalmával kapcsolatos észrevételeket várom az eposzegy@gmail.com email címre. Őszintén, ha lehet tapintatosan, de mégis inkább őszintén!
Toplak Zoltán főszerkesztő ;-)