Üvöltöttem, egyedül, félve, és ő nem hallotta meg,

Apám jött fel, ő kérdezte, mi bajom.

Áldozatot hozott, és aztán kérdezés nélkül visszavette szeretetét.

Büszke, „jó anya” volt.

De a munka nem várhatott,

és senki se kérdezte: milyen napom volt.

Kiderült: hazugnak tart,

nem értettem – nem együtt élünk?

Mindez már rég volt, betemette az idő hamuja.

De akkor miért fáj, még mindig?

Anonim Férfi