Címke: nárcizmus

Azt keresed mit tudnál adni vagy azt, hogy mit kaphatnál másoktól?

önzőElsősorban kapni akarsz, elvenni, nyerni, haszonra szert tenni, mindig jól járni? Lecke fog az élettől jönni, ami meg tanít, hogyan kell adni, segíteni,  mást erősíteni. Az ismerkedni próbáló egyedül állók mondják, a potyázni törekvő haszonlesők két fajtáját ismerik fel. Van aki eleinte ad mintegy beetetés képpen. Tesz gesztusokat. Ad figyelmet, és egyéb apró dolgokat. Tehát udvarol. Az együttlét során is mintegy udvariasságból, aktív. Később csak elvár. A másik típus, az ordasabb az első percektől csak elvár. Csakis kapni akar. Így hát egyre több egyedül álló van. Ilyen hozzáállással persze nem is csoda. Az idő lesz a megoldás. Az egyke kicsik amikor bekerülnek közösségbe, már adják a játékaikat, képesek lemondani dolgokról, mert együtt játszani valakivel bizony jobb, mint egyedül. Már megtapasztalták.  :) Kati

Élő vibrátor

guminőA kerrierista szingli nőnek erre lenne manapság szüksége a férfi személyében? A legutóbbi pszichológiai kongresszuson, a szexológus előadásán, a világ legdrágább gumi nőit mutatta be képeken. A bőre különösen kidolgozottra készül egy ilyen terméknek.  A haja is valódi hajból van. Különböző programokat építenek bele. Lehet vele akár például nyelvet is tanulni. Olyan szinte, mint egy robot. Erre lenne manapság szüksége az emberiségnek? Amikor a indivídum szingli lesz, a hormonjai viszont még jeleznek, igényel szexet. Akkor társául, a valódi hús vér ember helyett inkább egy szinte robotot igényel? Nehezen, vagy egyáltalán nem talál olyan valakit, aki vele, hosszabb ideig akar együtt lenni. Pedig számtalan ismerkedős oldal áll rendelkezésre. Felgyorsul az információ áramlás. A választék is bőséges. A módosabb nők is csak laza kapcsolattal egy- két potens férfit akarnak, aki, a szex után nem marad. Ne kelljen őt kiszolgálni, ellátni élelemmel, tiszta ruhával, érzelmekkel. Azt is ezen a konferencián hallhattam, hogy a pszichológusok az esetek 80 %-ban a nárcisztikus személyiség zavart kell gyógyítsák. Tehát a korunk embere ezt a problémát produkálja  legtöbb esetben. A felgyorsuló fejlődés kitermelte az önimádó embert? Elsődleges szempont az érdek. Ne kelljen szolgálni a másikat feleslegesen. Minden helyzetből profittal kell kilépnie, annak aki talpraesett.  Nem zárhat deficittel. Sem anyagilag, sem érzelmileg. Nem látja el a másikat, nem gondozza. Csak a legminimálisabb érzelmet viszi a kontaktusba. Amennyi feltétlen szükséges. Így ritkábban csalódik. Felhasználja csak a másikat az igényei, szükségletei kielégítésére. A fogyasztói szemlélet, a termelés mellett kihat a magánéletre. Hogyan maradjon ember az ember? Hogyan lelje örömét abban, hogy ad? Hogyan ne használják ki?  Hogyan ne legyen lúzer? Megannyi kérdés között próbálunk kiegyensúlyozottak maradni, lelkileg a lehető legkevesebb sérüléssel, amennyire csak lehet egészségesen. Erőt kívánok ezekhez  mindannyiunknak. :) Kata

A nárcisztikus 2 fajtája

nárcisztikus ffiÉnközpontú, önszerető a nárcisztikus ember. Hosszú távú kapcsolata ritkán van. Létezik a figyelmetlen és a túlérzékeny fajtája. -Olvashattam a pszichológia lapban is róla. Az egészséges ember derüs szomorúsággal képes szemlélni, ha a sors mostohán is bánik vele. A nárcisztikus viszont pesszimistává válik. A figyelmetlen fajta arogáns, agresszív. Nem érdekli más reakciója, szemkontaktust sem keres. A túlérzékeny a kritikára, összpontosít a támadásokra, mindig valamilyen veszélyt kerül. Gátlásos, szégyenlős, noha vágyik megmutatkozásra,de önértékelési zavara van. A figyelmetlenről lepereg a kritika, gátlástalannak tűnik. A túlérzékeny vívódik a kritikán, félénk és sérülékeny, pedig  nagy a belső vágya  a középpontba kerülésre, a megmutatkozásra. Meggyőződése, hogy végül elutasítják. Erősen fél a külvilágtól. Annyira vágyik elismerésre, hogy a környezettől szinte kierőlteti a csodálatot. A túlérzékeny, konfliktuskerülő, erősen figyel, állandó készenlétben, hogy mikor bántják. Minden kellemetlen helyzetet veszélyesnek vél. Élettere beszűkül. Álmatlanság is gyötörheti. Intim kapcsolatai rövidek. Mivel a kezdeti fény, az idealizált állapot megkopik. Az új partnertől csodálatot, megerősítést, feltétlen szeretetet igényel. Például kapcsolatban a férfi, ha nárcisztikus, mindenképp elismerést remél. Ha nem kapja meg akkor engesztelhetetlen, keserű,sértett. Védekezésül a másik félt leértékeli, elutasítja, hogy a saját önértékelése ne sérüljön jobban. :) KataNárcizmus