Címke: Soma

Elhasaltam. És nincs kedvem felállni. (Gondolatok Soma Mamagésa: Új Egyensúly című könyve nyomán)

könyvborító3Recenziónak, vagy ahogy én szeretem hívni: olvasói beszámolónak indult, de ez lett. Ez is az, végülis, de mégsem. Nem jutottam el a könyv végéig. Egyszerűen kifogyott belőlem a szusz. Pedig Soma jó: türelmes, bölcs (-ességre törekvő, s ennél többet ki mondhat el magáról?), nő. Mégis. Túlságosan emancipált, ami itt az önféltő szinonímája – nekem. 

Az biztos, hogy önismeretileg végtelen hasznos volt számomra a könyv olvasása. Ki tudom mondani, meg tudom fogalmazni, hogy támogatásra van szükségem. És a mai nők (saját szavaimmal mondom el) még nem tartanak ott nagyrészt, hogy erre képessek legyenek. Legalábbis a médiában részt vevők, a könyveket írók nem. Görcsösen féltik kínnal-keservvel megszerzett jogaikat, önmagukat ölelik át legalább félkézzel, és mellettük az én igazi, mély, és patriarchális alapú férfiasságom nem tud kibontakozni. Magukat keresik, és igényeikben, vágyaikban élnek. Nincs idejük és energiájuk ránk, férfiakra. De talán most ennek van itt az ideje, a remeteségé. Amikor férfi és nő megtanul egymás nélkül, egymás mellett, semleges jóindulatban élni. Mint a szerzetesek és apácák, csak kölcsönös Isten hit nélkül.

Budai LíviaA hétköznapi nők mások. Ők támogatnának, mellénk állnának, de egy emancipált rendszerben ahol a nő ugyanannyi időt köteles pénzkeresettel tölteni, mint a férfi, de mivel kikényszeríteni nem lehet, ezért a házimunka, és a gyerekek ellátása továbbra is az ő dolga – nem jut rá ideje és energiája. Megbízható férfi mellett – és van pár ilyen – sok nő szívesen vállalna részmunkaidőt, és állna párja, gyermekei és otthona kínálta feladatok mellé. Mert általában a férfi dolgozik keményebben – a nő meg többet.

Be kéne látnunk, hogy kisebb a hatalmunk a világ, a társadalom, és az emberek felett mint gondoltuk, és meg kellene tanulni inkább együttműködni amúgy is ható, mélyről fakadó, és természetes folyamatokkal. Boldogabbak, békésebbek lennénk? Szerintem igen.

Nem könnyű írni erről a témáról: férfi és nő viszonyáról. Vannak férfiak, akik a nőben egyvalamit érzékelnek és vesznek komolyan, és ezt így hívják: pina. Találkozom többször is a családra éretlen izékkel (férfit kéne írjak, de hát… a fütyi megléte kevés hozzá) akik FEL NEM FOGJÁK, hogy egy gyerek megléte milyen szép, nehéz és férfit (apát) nevelő felelősség. Nemde a felelősség és annak vállalása tesz minket leginkább Férfivá? Nemde az Igazság és az azzal való szembenézés képessége (mely az előző feladattal szorosan összefügg) neveli az igazi Férfit?

És ugye az alapigazság: a gyerek ha megvan, ki nem kapcsolható, szögre nem akasztható; kis élete, bimbózó sorsa elindult; és mi azért kaptuk, hogy ezt kibontani, személyiségét a szeretet és igazság útján kibontakozni segítsük. És ehhez férfi is kell!

Csetlenek-botlanak, kisiklik az életük, és nem gndolkoznak, nem kérnek segítséget, nem akarnak tanulni, és a tanultakat tettekre váltani. Közben meg szükség lenne rájuk, és minden igaz vágyuk kielégülést nyerhetne. MINDENKI jól járna. Ez a méreg, nem a cián.

Csetlenek-botlanak, kisiklik az életük, és nem gondolkoznak, nem kérnek segítséget, nem akarnak tanulni, és a tanultakat tettekre váltani. Közben meg szükség lenne rájuk, és minden igaz vágyuk kielégülést nyerhetne. MINDENKI jól járna. Ez a méreg, nem a cián.

A másik amit nem értek (üvölteni tudnék mérgemben) hogy iszonyú sok férfitársam miért nem gondol bele, hiszi el, hogy ha a felesége érzelmi szükségeivel többet törődne, hosszú távon ő is jól járna? Egy érzelmileg feltöltődött nő, sokkal szerelmesebb, adakozóbb, kreatívabb és bevállalósabb pl. az ágyban is. Uraim, miért nem gondolkozunk? Tényleg jó az erő mítoszát kergetni, gürizni, a családfenntartót adni (mikor voltunk utoljára igazán azok, Uraim! Jó reggelt!) lelkileg kimerülni, és végül veszekedni, menekülni a lehetetlen kolonc, a RETTENETES NYŰG  elől – saját legbensőségesebb közegünk: a család elől? Dehát nagyrészt miattunk válik azzá! Egy csomó gondunkat meg sem beszéljük a párunkkal, akit testileg legintimebben magunkhoz engedünk, de lelkileg akkor ez miért akkora probléma? Had anyáskodjon már kicsit felettünk, ne legyünk már olyan ronda hiúak! Hogy most akkor mi vagyunk a gyengébbek? Hát pont azér’ tud erősíteni!

Ha időt szánunk gyerekeinkre, hihetetlen élményekben lesz részünk! Kiakadni is ki fogunk párszor, de akkor meg ott a lehetőség a bölcsebbé váláshoz! Mi akasztott ki? Hogy oldjuk meg legközelebb? És egy gyerek FENNTARTÁSOK NÉLKÜL kimutatja a szeretetét, ragaszkodását. Neki nem megalázó odabújni, kérni az ölelést, a simogatást, és ezerféle módon jelezni: fontos vagy nekem, Apa! Ezt melyik munkahely biztosítja? És melyiknek dolga ezt biztosítani?

Néha legyen, amit ő akar! És néha legyen, amit mi!

Néha legyen, amit ő akar! És néha legyen, amit mi! Mert mi meg nekik vagyunk felfedezendő világ. Átjöhetnek ők is a mi birodalmunkba. Oroszlánra vadászni, pl. Jó móka, nem? ,-)

És követhetjük ám mi a párunkat! Mert kalandos lesz! Meg néha fárasztó – igazi kaland enélkül nincs. A nő – külön birodalom. Csak nem szabad olyan tunyának meg restnek lenni! Mennyi lenyűgöző, vagy csak édes gondolata, érzése lehet! És milyen kedves, hogy néha mint egy kisgyerek, abszolút nem logikus! Hála a jó Istennek! Legalább könnyebben felszabadulunk a logika kényszere alól mi is, és marhulunk, és játszunk, és felfedezzük, hogy gyerekek vagyunk, akik Otthon Vannak a világban. És ha a logika bilincsei lazulnak, az erotika áramai könnyebben előjönnek… Ki jár rosszul? Mert szerintem senki.

És igenis hordozzuk a nőt! Lepjük meg romantikus dolgokkal, ajándékkal, élménnyel, szép szavakkal, érintéssel és öleléssel. Csókkal. Hát nem olyan a nő, hogy eleve vágyat kelt? Ösztönösen ezt szeretnénk! AKKOR TEGYÜK IS MEG!

Sokminden előjött belőlem. Pl. milyen jó lenne, ha sok kötelességét tisztességesen teljesítő nő legalább Anyák Napján szabadnapot kapna a családjától, és őt ugrálnák körbe, kapna kimenőt, és használhatná a napot arra, amire akarja. MINDENKI jól járna ezzel. Van ismerősöm, aki a második alkalommal már küldte a feleségét: Menj, Maris, mert ki vagy cserélve, mikor hazajössz! Egy örömtől sugárzó nő egyszerűen jó mindenkinek, aki a közelébe kerül.

Félnek tőlünk a nők. Nem mind, de sokan. Persze ha maguktól kimutatnák felénk a tiszteletüket, ha fejet tudnának hajtani időnként férfierőnk előtt, sokat szelidíthetnének rajtunk. Bizony, maguk is tehetnek félelmeikről. Az erős sokszor a büszkét letöri, de az alázatost felemeli. És fizikailag mi vagyunk általában az erősebbek. Megérdemelnénk némi tiszteletet érte. Talán rögtön kiderülne, hogy az az erő kész és hajlandó szolgálni fenyegetés helyett.

Soma Mamagésa

Soma Mamagésa

Soma belefulladtam a könyvedbe. Kérlek, bocsáss meg érte! Nekem kicsit körülményes is vagy, én ennyit nem magyaráznék tudományról – tapasztalatok, tények, életből hozott példa, kész. Sokkal kevesebb tudományt vinnék bele, éppen csak: hol támasztja alá hétköznapi életünk valóságát; hol ingatja meg, és mit nyújt helyette? (Ha az használhatónak látszik, és gyakorlatilag mit jelent, amit nyújt.) De ez én vagyok, elismerem, jó könyvet sokféleképpen lehet írni.

Azt viszont nagyon ki szeretném emelni, és ezért teszem a végére, mert talán így marad meg a legjobban:

Végre egy nő, aki nem b..gat, nem a sérelmeit (vagy valamelyik nőtársáét) hánydigálja, aki próbál megérteni, aki próbál közeledni, aki túl néz saját világa gondolatain és érzésein, vágyain és csalódásain. Nem tudom elmondani, milyen jó érzés a több évtizedes feminizmustól áthatott lelki cserzőgödör állapot után. 

Úgyhogy Soma: Ezt Nagyon Szépen Köszönöm!

;-)

 

Zoli