A cikk alapját a Wikipédia hasonló című szócikke képezi. Itt inkább a különlegességeket igyekeztem kigyűjteni. Az általánosan ismert tényeket próbáltam hanyagolni.
A Nap a Földtől kb. 8 fénypercre van. Vagyis ha pl. felrobbanna, mi 8 perccel később tudnánk meg. Gyakorlatilag mindig a 8 perccel ezelőtti Napot látjuk az égen. A Naprendszer anyagának 99,8%-a a Napban összpontosul. Az összes bolygó, aszteroida, hold és üstökös, összesen 1 % anyagot sem tesz ki!
A Nap 109-szer nagyobb átmérővel rendelkezik, mint a Föld. Jó nagy. Magfúziós égéssel hidrogénből, hélium) biztosítja azt az energiát, ami pl. a mi életünkhöz is kell. Erről később. Most életének a felénél járhat, kb. 5 milliárd éves, ezután Vörös óriássá növekszik, majd újabb egymilliárd év múlva fehér törpévé roskad.
Anyagát képlékeny plazma alkotja, ezért pl. az egyenlítője környékén gyorsabban forog az anyaga, mint a sarkvidékein. 25 nap kell az egyenlítőn, és kb. 35 a sarkokon. Anyaga gyakorlatilag megtekeredik. Többször is. Mókás.
A Nap tündöklő fehér színű. Mi mégis sárgának látjuk. Nem tudjuk pontosan miért, vsz. a légkör zavarhat be a porral való szennyezettségével, de ez nincs igazán bizonyítva. Szinte tökéletes gömb. Isteni, ugye? Fehér, energiát ontó, és tökéletes gömb. (A végtelen, a szellem és a szabadság jele.) De azért nekünk most csak egy csillag. Igaz az összes közül a legfontosabb.
Anyaga plazma, vagyis a benne lévő atomokról elektronok szakadnak le, és ionok és elektronok elegyéből áll ez az óriás.
Élete: a Tejútrendszerben hatalmas por és gázfelhők vannak, melyek spirálkarok, csillagok, csillaghalmazok gravitációs hatására, csomósodni kezdenek, és az ott lévő anyag sűrűsödni kezd. Lassú folyamat ez, és a sűrűsödés közben az anyag felmelegszik, míg végül belobban az égés – de ez magfúziós égés, nem olyan, mint mikor a durranógáz elég a szabad levegőn. Több millió fok kell hozzá, és kész a protocsillag. Kicsit még sűrűsödik, aztán létrejön a belső gáznyomás és a gravitáció egyensúlya és egy hosszabb stabil állapot jön létre, ezt hívják fősorozatbeli állapotnak. Ennek felénél jár a napunk is. Azután a hidrogén eléggé kiég belőle, az összehúzódás folytatódik, közben hőmérséklet emelkedik, és a hélium is belobban. Ekkor ismét tágulni fog a Nap, és vörös óriássá válik. Állítólag a Föld nem ég el, mert nagyjából itt lesz a mi pályánkon a Nap határa, de bolygónk külsőbb pályára fog kerülni a gyengülő gravitáció miatt. Csillagunk anyagának nagy részét ugyanis el fogja veszíteni. Vörös óriásként a héliumégés nem lesz olyan stabil folyamat, mint a hidrogéné volt, így a Nap összehúzódik, felfújódik; többször is, közben veszíti el külső héjainak nagy részét.
Az égés leáll, a Nap összehúzódik, fehér törpe lesz. Maradék energiáját kisugározza, és fekete törpévé válik. Aztán akár ilyen is marad örökre! Vagy ki tudja.
A számunkra legfontosabb dolog a magban történik. Ez a sugár 20%-át teszi ki. Itt négy hidrogénatom egyesüléséből egy hélium atom jön létre, miközben energia szabadul fel. Másodpercenként kb. 600 millió tonna hidrogén ég el, és ebből 4 millió tonna hidrogén tiszta energiává alakul.
HI-HE-TET-LEN! Anyagból energia. A folyamat annyira behevülne és felgyorsulna, hogy felsőbb rétegekből semlegesebb anyagnak kell beáramolnia, hogy lehűtse a folyamatot, és egyensúlyban tartsa. Ki tudja, tán szétvetné egy idő után a Nap magát (bár állítólag nem alkalmas rá, hogy Szupernóvává váljon.)
A következő hatalmas zóna a Napban a sugárzási zóna, aminek elképesztő tulajdonsága, hogy a fotonokat akár 1 000 000 évig feltartja. Körülbelül egy foton két cm-i út után ütközik, és irányt vált. Ez a zóna pedig a Nap sugarának felét teszi ki. Szegény fotonok, míg átérnek rajta! Mi meg itt várjuk őket, hogy reggel legyen, meg fotoszintetizáljanak a növények, meg felmelegedjenek a hüllők, meg kifekhessünk a kiskertbe a pokrócra barnulni. Szóval, gyerünk fotonok, mert köllötök!
Ezután egy másik érdekes zóna jön, a konvekciós zóna. Itt a gázok a belülről jövő energiát már részben elnyelik, felmelegszenek, ettől felemelkednek, Fent meg az anyag lehűl, az energiát szétsugározza a világűrbe. Ettől nehézzé válik, és a középen emelkedő meleg anyag szélkén szépen visszacsorog a mélybe. El tudjátok képzelni a zubogó, forró, fénylő anyagot, ahogy villámgyorsan emelkedik felfelé, majd lehűl, és zutty, akár 200 000 km-t is vágtázik az izzó belső részek felé?
Eljutunk a Nap legfelső részéhez, ami olyan, mintha zubogó, forró víz lenne. Csak itt a buborékok kontinensnyiek, és akár több napig is elélhetnek. Granulációnak hívják ezt a jelenséget. Oka az előbb említett forró anyag középen fel, lehűlt anyag a széleken vissza jelenség. Itt van a Nap látható határa. Igazából e fölött (fotoszférának hívják ezt a réteget, a hozzánk érkező fény gyakorlatilag innen érkezik) a még mindig a Naphoz tartozó gázok olyan ritkák, hogy közvetlen megfigyelésük lehetetlen. Szigorúan véve nem „ért véget” a Nap, de gyakorlatilag számunkra igen.
A napfoltokról egy kukkot se írok, már nyolcéves koromban azokkal riogattak, aki nem tudja mi fán terem, másszon le a banánfáról, és kezdje meg az emberré válást!
Ám flerek! Sokkal izgibb téma. Ugyanis a naplégkör néha csinál olyat, hogy hirtelen egy része kifényesedik, és lassan, óra, másfél óra alatt elhalványul. Kialakulásuk oka a mágneses viszonyok átrendezősében keresendő, mikor energia szabadul fel. És ez kilökődik az adott területről,méghozzá két irányban sugárnyalábként.
A következő szféra, a kromoszféra érdekessége a szpikulák, amelyek tüskékhez (jó nagy tüskékhez) hasonló képződmények, melyekben plazma áramlik felfelé. Szintén a mágneses erők hatása ez. Egy szpikula akár 1000 km átmérőjű, és 6 – 10 000 km magas is lehet. Nagy, mi? Hű. Kb. 5 percig él. És egyszerre akár 100 000 is lehet belőle a Nap légkörében. Tud ez a mi Napunk, szó se róla. Tátott szájjal lehet olvasni, mikre képes.
A most következő jelenség szintén ismert, de olyan lenyűgöző, hogy ezt viszont nem hagyom ki. A protuberanciák. Ezek a Napból kiemelkedő anyagfoltok, melyeket a mágneses erőterek tarthatnak akár hetekig is a magasban. Néha azonban gyorsan kilobbannak, és visszahullnak a Napba. Néha meg kirobbannak a világűrbe. Ilyenkor örülnek az amatőr meg mindenféle rádiósok. Tök jó a vétel ilyentájt.
A Napkorona az a része a Napnak, ami a Napot kitakarva szépen látszik, és innen jön a napszél. Egyébként 17 millió km-ig mutatható ki, nagyon kiterjedt. A napszél a Nap nagyon finom részecskeáramlása, mely gyakorlatilag kijelöli a Naprendszer határait. Amíg a Napunk áramló szele az erősebb, ő a főnök, mintha egy áradó aurája lenne. Ahol azonban a szomszédos csillagok részecskeáramlása válik erősebbé, onnantól a másik kutya az úr. Az ő erői uralkodnak attól. Tiszta, egyszerű, természetes. Semmi demarkációs vonal, megállapított államhatárok. Amíg tart az erőd, addig a tiéd a világűr. Ez a határ nem statikus, mivel az erőviszonyok is változnak; melyik csillag közelében vagyunk, az éppen milyen állapotban van, illetve függ Napunk aktivitásától is.
;-)
Zoli