Éjszakai vágy
Mikor a varázsmesék éjszakáján feléd száll egy sóhaj,
és szíved dobbanásában hallod hangom dallamát,
akkor lépj oda az ablakhoz s nézd a kacérkodó holdat,
amely pipacsvörös pirkadatból fon egy tűzrózsát.
Szívesen lennék abban a percben egy arra járó csillag,
hogy fénysugárral ragyogjam be könnyező szemed,
mert tudom, hogy a távolból is az én arcomat látod,
s gondolatban velem szárnyalsz a lágy szirtek felett.
Gyűrött párnád ráncos csücskét fogd majd szorosabbra,
hogyha érzed léthiányom, mely léleksebként lüktet,
s mikor vágyillatom gyöngycseppjei szétgurulnak rajta,
te hagyd nyitva boltíves kapuját a szálló képzeletnek.
Szétszórt álmokban is őrizd meg a legszebb emlékeket,
vigyázd azt az érzést, mely még olyan szépnek látszik.
Óvd meg azt a külső burkot, melyen nem hatol át semmi,
míg magas röptű szenvedélyünk ölelésre vágyik.
Vers:Kun Magdolna
