Tisztába tétel

Sokan nem is értik, megint mások nagyon is, a következő mondatomat.: „De szívesen tenném a papát még mindig tisztába.” Mert akkor még itt volna. Elmondhatnám neki, ami a szívemet nyomja. Meghallgatna. Ma reggel égett a villany a konyhájában. Pedig a korábbi napokban hiába kapcsolgattam, mintha kiégett volna. Gondolom úgy is maradt. Éghetett ott napok óta. Világított. A mamával talán rávilágítanak, arra, amit a szemem látni, alig akar. Lám segítőim onnan is vannak. Higgyek az erőmben. Ne bizonytalankodjak. A dolgok jóra fordulnak. Nem kell aggodalmaskodjak. Mint minden nagyobb dolgok előtt az emberek szoktak. Aztán a helyzetek apránként kirajzolódnak. Valahogy túl esünk rajta. Ami tőlem telhető volt megtettem. Innentől a sorsára bízzam nyugodtan a történéseket. Végül az eredmények általában jobbak, mint amiktől tartottam. Az autóvezetésnél sem kell az összes veszélyt számba venni, mint ahogyan több nő ismerősöm is szokta . Nem is ül volán mögé. Még olyanok is, akiknek pedig jogosítványuk is van. Az aggódás szerve a gyomor, a haragvásé a máj, mint hallottuk. Tehát erősítsük magunkat. Tény, hogy a média pánikkeltő. A félősek többet vásárolnak. Tegyük hát fejben is tisztába az aggályoskodásainkat. Önmagunk támaszaiként, mint tenné ezt, a papa. :) Kata

Vélemény, hozzászólás?