Panaszkodik az osztrák barátnénk, arról, hogy szinte tojáshéjon járva viselkedik az utódaival, nehogy hibázzon. Óvatosan fogalmaz, mert egy pontatlanul fogalmazott félmondatra is ugranak. Nem hibázhat, mert ugranak a fiatalok. Szinte várják hogy felhúzhassák az orrukat. Aki pedig meg akar sértődni, az meg is fog. Több helyen jellemzi gőg a következő generációt. Jelzik, hogy ők különbek, felsőbbrendűek. Bűntudatkeltés van. Intenzívebb támogatásért követelőzés. Mi az hogy nem telepítesz bérlőt! Mintha legalább is kötelező lenne bonyolítani, komplikáltabbá tenni az idősnek a saját életét. Pont hogy egyszerűsíteni szeretné. Arról már többször írtam, hogy zsenáns hálásnak lenniük. Pedig volt törekvés külön tanárokra, nyaraltatásra, a barátok, udvarlók vendégelésére évekig. Minden evidens és el van felejtve. Csak az esetleges hibázás kiemelve. Önnön magukkal, a haverjaikkal elnézőek. Kettős mérce. A szülőt „büntetni kell!” Csak, hogy tudja hol a helye. Visszaélés a korosak megfelelési kényszerével. Vannak idősek, akik telítődve, beintenek. Ennyi. Kati