A komfort zónán kívül lét jutott az eszembe. Állítólag ott működve emelhetjük az önbecsülésünket. Ha merünk ott lenni. Helyt állni. Nem feladni. Noha az adott teendő nem csípőből megy. Igaz csak az egyik szemem ép. Átélni, hogy a többieknek mindkettő rendben, nem egyszerű. Azért még jogsit is szereztem. Események nélkül negyven éve. A pedagógusi végzettséggel az első pályakezdő évben ugyan osztályfőnökként működtem, de utána 4 évtizedig a családi vállalkozásban éltem. Aztán egy évtizedre a pályára visszatérve ott kellett „lábujjhegyen”teljesítenem. Hiszen kimaradt sok megélés, tapasztalás. Motiválja az embert. Húzóerő. Ne maradjon le. Sokak szerint 5 évente váltani kellene. A többiek magukkal visznek. Felzárkózni lesz késztetésed. Az új helyzetekhez bátorság kell. A kolléganőm kérdezte: „Megújulni tudsz-e?” A másik illetőnek említettem: „Bárhová vet az élet, valahogy otthonosra rendezem be.” Megszelídítem. A marconákat is. Az irigyeket. A vadakat. Mint amikor a 7 tagú kutyafalkával töltöttem 15 évet. Kihívás volt. Sokat tanultam belőle. A gyerekek is, a kutyák is hihetetlen sok dologra megtanítani képesek, ha engeded. :) Kati