Átélhettem anyum és apám számára a legfontosabb lehettem. A nagymamánál, ha a kisebb unokatestvérrel foglalkozott, érezhettem, milyen, ha a kicsi után következek. A szomszédban egy kislányt annyira ajnároztak, mikor ott voltam, megtapasztalhattam, milyen, amikor semmibe vesznek. Lehettem társa négy évtizedig, olyannak, akinek mindenkitől a legfontosabb lettem. Amikor szüléskor nem volt biztos, hogy túlélem, a folyosón átélte, hogy gyereke még lehet, de a világban olyat, mint én nem talál még egyet. Hiába keres. Azt mondta utolsó napjaiban, hogy egyedül ne legyek. Mégis így lett. Hogyan is alakul ki, hogy valaki a számunkra a legfontosabb lesz? Sorozatosan megtapasztaljuk az elfogadását. Viszonozni nem teher. Kölcsönös lesz. Egyértelmű. Evidens. Más nem kell. Az érzékeny pillanatainkban sem távolodik el. Ott áll. Akarja a létezésem. A mosolyom, a nevetésem. Manapság, ha érzem, hogy valaki a sor végére tesz, elmegyek. Nincs dolgom vele. Volt aki akarta legyek a neje, ám nála az eper és a paradicsom palánták után következtem fontossági sorrendben. Teremt az élet érdekes helyzeteket. Állítólag kincsnek kell önmagad érezd. Ergó az erősségeiddel tisztában kell lenned. Aki ezt bagatelizálja olyan közelében nincs helyed. :) Kati