Ma, aki nem ért egyet a harmadik hullámos feminizmussal, annak követőitől hamar megkaphatja a „nőgyűlölő” címkét. Másrészt… van tényleges nőgyűlölet is. Ami pl. az #Itoo cikkekben valóban testet öltött. Hozzá kell tegyem, ahogy a mainstream média, főleg a baloldali szárnya a #metoo kampányt kezelte, az #Itoo cikkeken nem tudok meglepődni. Bele lehet ugyanis gázolni a férfiak érzéseibe, mert van nekik olyan. Gyűlölni hosszú távon azonban nem vezet sehova. De ki is a nőgyűlölő? Miért van mindez? Merre van kiút mindebből? Vizsgáljuk meg!

Amilyennek láttatnak minket a feministák

Nőgyűlölő az én értelmezésemben az, aki nem tiszteli emberi méltóságukban a nőket, rendszeresen lekicsinylően nyilatkozik róluk, fizikailag vagy pszichésen bántalmazza őket, emberi szükségleteiket szándékosan nem veszi figyelembe.

Miért alakulhat mindez ki? A gyerekkori okokról már volt szó.  Azonban ifjú korától fogva is válhat nőgyűlölővé a férfi. A következő rizikófaktor az udvarlással jön el. Fiatalabb korban a szexuális kívánság amúgy is sok belső feszültséget termel. Ha ezt nem sikerül kezelni (szexuális sikerekkel, vagy ami gyakoribb, a figyelem másra történő rögzítésével, pl. valamilyen hobbival lekötni a fiatalnak magát, a barátaival való időtöltéssel <ahol szintén értelmes dolgokkal foglalkoznak és nem mondjuk alkoholt isznak>, sporttal, tanulással, önkéntes munkával, stb.) és a hódítási sikertelenség miatt a másik nem szemében értéktelennek érzi magát, akkor egy kollektív nőellenesség alakulhat ki benne. A kudarc azonban még sikeres hódítás után sincsen teljesen kiküszöbölve, hiszen ebben a korban még saját magáról és általában a nőkről is kevés az ismerete, illetve egy párkapcsolat belső működése sem eléggé ismert a számára. A szakítással való megküzdés pedig ma a férfiaknak nehezebb, mivel egyrészt sokaknak nehéz erről beszélni és így egyedül hordozza a csalódottság és a másik elvesztése fájdalmának terhét, de akár csak ezzel a meglévő fájdalommal való szembenézés is szinte lehetetlen, mivel rezdületlen közönyt és faarcot (röviden: keménységet) vár magától sok férfi. Másrészt meglévő kapcsolataira is nehezebben támaszkodik; míg egy nőnek megszokott, hogy az érzéseiről, beszél a barátaival, a férfiak között nem ez a tipikus téma. Érzelmileg feltárni magát, sebezhetővé válni akár nagyon kockázatos is lehet, hiszen értetlen nevetés és gúny éppúgy lehet a válasz, mint megértő, együttérző fogadtatás.

Összességében azért elmondható, hogy változik a társadalom, az évek, évtizedek óta közvetített igény, hogy a férfiak nyissanak az érzelmeik felé, éljék meg, fejezzék ki, lassan-lassan teret nyer. Nem megoldott probléma, de oldódik. Másik gond, hogy ennek férfias megvalósulását kell(ene) a férfiaknak kifejleszteni, mert csak keveseknek vonzó és környezetük által elfogadott a teljesen szabad és korlátlan érzelemnyilvánítás. Nagyon könnyen megkapja egy sebzett férfi, hogy nyafog, picsog és férfiatlan. Nőktől is. Az őszinte, de szemmel láthatóan fegyelmezett, vagy érzéseivel viaskodó, a kontrollt kézben tartani igyekvő képet fogadja talán legkönnyebben el a társadalom. (Hogy aztán ez vezet-e játszmázáshoz és színjátékokhoz az elfogadásért és elismerésért, az külön téma lenne.)

Kis kitérő a férfiak érzéseit illetően: ami egyértelműen elfogadott (maguk, a férfiak által is): a harag kifejezése, mivel ez erőt sugall. Egy férfi pedig legyen erős, vagy legalább tűnjék annak! És ez az elvárás a mindennapi életben nem is feltétlen hamis, mivel pl. a családban egy érzelmileg stabil, mindig jelenlévő és támasz szerepet ellátni képes férfire van szüksége a nőknek és gyerekeknek. Aki a lakás állapotának lassú romlásával, váratlan pénzügyi helyzetekkel és családja érzelmi történéseivel (pl. kiközösítik a gyereket az iskolában és ez visszatérő sírásokban csapódik le otthon) szembenézni képes. Nem teljesen igaz a nőmédia által sugallt kép, hogy sírjon és legyen sebezhető minden férfi, és kitör a boldogság a párkapcsolatokban.

Komplex dolog ma férfinak lenni! Igaz, nőnek is, bár helyzetüket tekintve a nők vannak jobb helyzetben ma.

És ami a valóság

Végül oka lehet a nő gyűlöletnek a mai feminizmus is. Miközben egyenlőségről beszélnek, kivételezésért (pl. női kvóták) lobbiznak, s ha a mérleg a nők javára mozdul ki, (felsőoktatás) már nem követelik az egyenlőséget. Rengeteget vegzálják a teljesen rájuk hangolódott (főleg nyugaton, bár idehaza is a baloldali média eléggé) újságírókkal karöltve a férfiakat. Ritkán vannak ugyan egyenesen bántva a férfiak, mindig a rejtett patriarchátus a célpont, de ez igazából a férfiakat jelenti, hiszen ők vannak beállítva a rendszer kedvezményezettjeinek. Holott a legtöbb férfi egyszerűen húzza az igát, és sokszor cseppet sem könnyű igát. A negatív férfivonásokat felnagyítva szerepeltetik a médiában és a szórakoztató ipar termékeiben, valamint gyakran teszik nevetség tárgyává a férfiakat, (kedvelt célpont az éppen udvarolni, ismerkedni próbáló férfi), és egyes férfiak hibáiért szívesen teszik kollektívan felelőssé az egész férfinemet. És a legtöbb nő (ideértve a nőmédiát is) hallgat ezzel kapcsolatban, ami a cinkosság érzését kelti az erősebb nem tagjaiban. A nyugati társadalmak egyre több ügyben kedveznek a nőknek, a mai házasság egy férfinek már alig biztosítja igényei biztos kielégítését, váláskor pedig akár gyerekeitől, lakóhelyétől és pénzétől megfosztva az utcán is találhatja magát. Cseppet sem meglepő, hogy terjed a MGTOW mozgalom és egyre több a nőgyűlölő férfi.

Legvégül pedig vannak, nagyon csekély számban, azok a férfiak, akik fölényük érzésének és annak a „jognak” az alátámasztása miatt gyűlölik, fokozzák le, nézik le és alázzák meg a nőket, mert a dominanciájukat akarják rájuk önkényesen kiterjeszteni. Ez a legszűkebb férfiréteg a médiában túl van reprezentálva, e helyütt többet foglalkozni velük nem látom értelmét. Léteznek, és a jóérzésű férfiak (vagyis a férfiak többsége) tetteikkel nem ért egyet, sőt elítéli azokat.

Jó ez a nőgyűlölet valamire? Én egyetlen egy esetet ismerek, amikor a gyűlöletnek, és csakis rövid távon, haszna van: mikor a faképnél hagyott fél maga is felszabadítja magát a korábbi szövetség ill. alku alól, és érzései a szabadság korai szakaszában a vágyódásból és vonzalomból gyűlöletbe és megvetésbe fordulnak át. Az újraéledő önérzet első lépése ez, jó szembenézni vele, és fokozatosan megbocsátássá, megértéssé, valódi elengedéssé transzformálni mindezt. Amikor a történtekért már hálát is tud érezni az érintett, akkor mondható el, hogy levonta a tanulságokat, bölcsebben, erősebben, szabadabban továbblépett. Ez, véleményem szerint társadalmi méretekben is hasonlóképen működik. Ha másért nem, a harmadik hullámos feminizmus férfigyűlöletéért hálát lehet adni, mert mintegy immunválaszra ösztönözte és ösztönzi a férfitársadalmat, ezáltal pedig sok eddig mellőzött tény, információ, érzés, gondolat, elképzelés és vágy a felszínre kerülhet, és a férfiérdekek kellő képviseletet nyerhetnek. Nem egy nyílegyenes logika, de megvan a létjogosultsága. A létrejött összetartást köszönjük, feminizmus, bár végül is nem a te érdemed.

Mit lehet mindezzel kezdeni? Lehet őrizgetni és táplálni a nőgyűlöletet, ami – láttam sajnos – milyen destruktív és félelmetes módon tud megnyilvánulni. Bátran állíthatom, hogy szellemileg nagyon ijesztő és sötét állapothoz vezet. Az igazi út a megbocsátás és az elengedés.

Ez a megbocsátás azonban nem engedékenységet, az érdekek feladását jelenti. A fenti okok mögötti női mentalitást megérteni, társadalmi folyamatok működését átlátni, amelyek a mai állapothoz vezettek – ez az első lépés. Persze  nagyon valószínű egy red pill (kijózanító) igazságra is rá kell jönnünk: az egyes, illetve a közös férfi igények, szükségletek és érdekek igazán senkit nem érdekelnek mást(egy – két kivételtől eltekintve), mint a férfiakat. Vagyis véget kell vetni a passzivitásnak, mert a világ csak idő kérdése és ledarálja a férfiakat, és mint szükségtelen végterméket kiköpi végül. Ha minket nem érdekel (nem teszünk érte semmit) mi lesz velünk, akkor mást se fog. Viszont ha mi magasba tartjuk a zászlót (és kinek másnak lenne ez a dolga, ha nem pont nekünk) akkor lesznek szövetségeseink! Nők is, és nem is kevesen. Tegyünk magunkért! A boldogabb, megelégedettebb férfi, kiegyensúlyozottabb családokat, épülő társadalmat jelent.

A pozitív, építő aktivitás, amiről most írtam, a következő lépés. Olyan pszichés erőket csatornáz a pszichébe, a cél és hasznosság tudat ajándékával, amely megint csak a sérelmeken segít túllendülni. A felnövekvő nemzedéknek magára talált, építő hozzáállású férfiakra van szüksége. Sok bajba jutott férfi van, akit igazán egy másik férfi képes megérteni, felkarolni. Társadalmunk és a politika nem becsüli eléggé az apaságot. Sok fiú elhagyja az iskolát idő előtt. Lehetne sorolni hosszan azokat a területeket, ahol szükség van a segítő férfikezekre.

Önsegítő, támogató férfiközösségek kellenek, akár a neten keresztül is. Fontos a nyitottság egymás élményeire, a tisztelet, az őszinteség. A titoktartás, hacsak nem épp egy férficikk komment mezőjében történik a beszélgetés. Egyre többen vallanak életük bensőséges részleteiről ország-világ előtt. Nem biztos, hogy ez bölcs dolog, de ha már így van, célszerű pozitív módon felhasználni – megértést, segítséget nyújtani, éppen úgy, mintha négyszemközti vallomás történt volna. Szabadulhassanak fel a kötelező fegyelmezettség és a zokszó nélkül mások rendelkezésére állás alól a férfiak! A társadalom ugyanis ma ezt várja el tőlük.

Végül pedig férfi érdekérvényesítésre van szükség. Arra, hogy a média felfedezze a férfiakat. (Az utóbbi években, főleg az apaságot érintő kérdésekben van pozitív elmozdulás.) Már az a tény is hozhat enyhülést a nőkkel szembeni gyűlölet illetve ellenérzés terén, ha a férfiak azt tapasztalhatják: ők is számítanak. Nem csak a nőket érintő kérdések tematizálják a társadalmat. Ha azok a nők is kapnak lehetőséget nyilatkozni, akik nem a férfiakban látják a legfőbb ellenséget, vagy egyszerűen szívesen vállalják egy férfi oldalán a feleség és anya szerepet. Férfibarátabb társadalomra van szükség!