Illat. Lágy, édes. Karok. Felemelnek, megtartanak. Az arca. Hosszú haj keretezte, és mindig mosolyog először. Aztán száját tátja, szemét kerekíti. Nevet. Mellére von, milyen hatalmas Ő! Lágy halmok közt keresem az életet, a táplálékot. Várom, hogy ajkaim beleakadjanak abba finoman megkeményedő dudorba, amit mellbimbónak hívnak. (Bár még nem tudom a nevét.) Hallgatom szívének dobbanását, ajkainak gügyögését, és szívom testéből testembe az éltető tejet. A Tiéd vagyok, Te meg az enyém. Boldog vagyok, és szeretlek Anyu!
Fiúk és anyák. Sokkal nehezebben szétszakítható kapcsolat, és több kötődéssel jár, mint az apa-lánya viszony. Pedig nem több benne az érzelem – más! Több a rejtett ragaszkodás (s legtöbbször mindkét oldalról!) És egy igazi anya kétszer szüli fiát – egyszer az élete kezdetén, fizikailag, s egyszer férfikora küszöbén, amikor lelkileg, szellemileg engedi ki ölelő, gondoskodó anyai szeretetéből. Engedi át a férfiak világának, amely világ segít harcossá, prófétává, és kalandorrá válni. Hitvessé majd a Másik Nő teszi.
Elsőként Anita történetét mondom el. Amikor az anya – fia kapcsolat túl erős, és a Másik Nő alulmarad. Anita két gyermekkel volt magára utalva. Három helyen dolgozott, és bizony a fián már kezdett érződni, hogy gyakorlatilag nincsenek szülei. Anita a terheit illetően, illetve érzelmileg és szexuálisan sokáig magára volt hagyva. Találkozott Attilával, aki az édesanyjával élt együtt. Megmondta a férfinak, hogy még az elején döntse el, akarja – e őt szeretetével és terheivel együtt. Attila megígérte, hogy a nő úgy kell neki, amint van. Attila édesanyja azonban nem így gondolta. Meggyőződése volt, hogy a fiának jobb jár egy olyan nőnél, akit már kétszer „megejtettek”, és, hogy Anita valószínűleg kihasználja az ő fiát. „Kézbe vette a dolgokat.” Meggyőzte Attilát, hogy elfecsérli az életét Anitával, és boldogabb lenne egy másik nővel, aki akár fiatalabb is, és csak neki szülne gyereket. Anita a szakítás után mesélte el egy álmát: „találkoztam egy férfival, fogtam, elvettem az összes pénzét, őt pedig betoltam egy kazánba, és elégettem.” (A biztos alapokat megteremtő erőd kell, de belőled semmi. Fájdalmat és csalódást okoztál, és nem tehettem ellene. Nagyon haragszom rád!) Azóta Anita megtalálta a párját, és jobb környezetben nevelik immár három gyermeküket. Munkahelyén is jobb pozícióban dolgozik immár.
Még a másik példa is negatív kötődésről szól. Joli tisztes, becsületes asszony volt, két felnőtt fiúval és egy jóravaló férfival. Ő maga felelős állást töltött be munkahelyén, és komolyan vette szakmáját. Segítette beosztottait, akik szerették őt. Aztán megbetegedett rákban. Pár hónapnyi kezelés után meghalt. Kisebbik fia kiment a ház kertjébe, benzinnel lelocsolta és felgyújtotta magát. A helyszínen meghalt. Bátyja pedig még harmincon felül is otthon élt, tartós párkapcsolat nélkül. Amiért igazán érdekes a történet (a hátborzongató tragikumon kívül), hogy Joli soha nem volt erőszakos, vagy manipuláló természet. Teherbíró, szívós nőként rengeteg munkával szolgálta övéit. Egyszerűen elképesztően komoly vetélytársa volt a fiai számára elérhető nőknek – holott sosem akart az lenni. Hogy is szól a cikk eleji megállapítás? A kötődés kétoldalú. A fiúk is kötődnek anyjukhoz, nem csak az őhozzájuk.
;-)
Zoli