Címke: anya-fia kapcsolat

Anyuci pici fia? (Avagy a túlzásba vitt anyai féltés)

Környezetünkben biztosan mindenki találkozott már ezzel a gyakori jelenséggel, ahol az édesanya nehezen tud elszakadni a fiától, vagy attól, hogy irányítsa az életét. Nem tudják elfogadni a fiúk választottját, mindenben segíteni szeretnének, mert a legjobbat akarják szemük fényének. De vajon mindig az a legjobb a fiúnak, amit az anya a legjobbnak tart? Gyermekkorban biztosan, na de egy felnőtt, döntésképes férfi esetében már egyáltalán nem biztos.

Az anya fontossága vitathatatlan, gondoljunk csak bele a régi családmodellbe, ahol az apa dolgozott, az anya pedig vezette a háztartást, ellátta a férjet és gondoskodott a gyerekekről. Az anya volt a biztos pont a gyermekek számára, akire mindig támaszkodhattak, gondoskodást, törődést kaptak tőle. Az anya hozzászokott, hogy fontos személy gyermeke számára, az egyetlen nő az életében. Nevelgeti, a jó irányba terelgeti, irányítja. Mikor a gyermeke beleszeret egy nőbe, azt a fia árulásának tekinti, és elkezd rivalizálni a fia választottjával.

Mindezt azért – mert fél.

Nem érzi magát olyan fontosnak, hisz kevésbé szorul a fia őrá, és retteg, hogy egyedül marad, vagy a fia szeretetén kell osztozkodnia. A napi telefonos beszélgetések ritkulnak, a látogatások rövidebbek, mint amit az anya eddig megszokott. Ez az új helyzet megrémíti, bepánikol. és már nem a fia boldogságát látja szem előtt, hanem azt, hogy elveszítheti őt. Egy fiúnak az anyja a legfontosabb személy az életében, az anya hozzászokott, hogy kikérik a véleményét, rajonganak érte. És ha ezt nem kapja meg ugyanúgy, akkor fia választottját hibáztatja ezért, biztos miatta van ez.

„Csak féltelek fiam, mert jót akarok neked!”

Hányszor hallottuk már ezt a mondatot? De a túlzásba vitt féltés balul is elsülhet. Ha nem hagyjuk, hogy maga döntsön az életéről, megeshet, hogy örök életében hibáztatni fogja a szülőt, mert hallgatott rá és a befolyására.

A gyerekeket sajnos nem tudjuk megvédeni a csalódástól és szenvedéstől, ellenben meg tudjuk tanítani őket arra, hogyan tudják könnyebben feldolgozni, és újra talpra állni. Emellett pedig biztosítani őket arról, hogy elfogadjuk a döntését – mert bízunk benne, hogy jól dönt, és képes lesz vállalni a döntése következményeit – és bárhogy alakul is, mi mindig mellettük fogunk állni, hogy könnyítsünk a fájdalmán. Hiszen minden ember a saját tapasztalataiból tanul. És ki milyen virágot szakított, olyat kell szagoljon.

„Válassz! Az a nő, vagy én?”

Nehéz döntés. De gondolkodjunk reálisan! Ha az anya nem tudja elfogadni a fia választottját, és mindenbe beleszól, az a legerősebb szerelmet is megkeseríti, tönkreteszi. Főként a fiú életét, aki két tűz közé kerül. Így tulajdonképpen az anya – aki a legjobbat akarja a fiának – teszi tönkre a fia boldogságát. Mert úgy nehéz boldognak lenni, hogy ha a szeretteim nem kedvelik egymást. Ezt valóban lehet szeretetnek nevezni? Vagy egyszerűen csak irányításmánia? Túlzott ragaszkodás?

Másrészt, ha az anya nem tud elfogadni egyetlen nőt sem, és ezzel mindenkit elüldöz a fia mellől, akkor ha ő már nem lesz, a fia itt marad feleség, gyerekek és anyuci nélkül teljesen egyedül. Biztos, hogy ezt akarja egy anya a fiának? Vagy ha a fia elég férfi, és van vér a pucájában a sarkára állni és ellenszegülni az anya akaratának, vajon meddig tud haragudni a fiára? Egy anya, aki valóban nagyon szereti a fiát, akkor is mellette állna, ha a gyereke (ne adj Isten!) embert ölne.

Mert bármit tesz is, bármilyen rossz döntéseket is hozzon, mindig az ő pici fia marad.

Kyky

Anya-fia kapcsolat

Minden vélemény számít!

Illat. Lágy, édes. Karok. Felemelnek, megtartanak. Az arca. Hosszú haj keretezte, és mindig mosolyog először. Aztán száját tátja, szemét kerekíti. Nevet. Mellére von, milyen hatalmas Ő! Lágy halmok közt keresem az életet, a táplálékot. Várom, hogy ajkaim beleakadjanak abba finoman megkeményedő dudorba, amit mellbimbónak hívnak. (Bár még nem tudom a nevét.) Hallgatom szívének dobbanását, ajkainak gügyögését, és szívom testéből testembe az éltető tejet. A Tiéd vagyok, Te meg az enyém. Boldog vagyok, és szeretlek Anyu!

Fiúk és anyák. Sokkal nehezebben szétszakítható kapcsolat, és több kötődéssel jár, mint az apa-lánya viszony. Pedig nem több benne az érzelem – más! Több a rejtett ragaszkodás (s legtöbbször mindkét oldalról!) És egy igazi anya kétszer szüli fiát – egyszer az élete kezdetén, fizikailag, s egyszer férfikora küszöbén, amikor lelkileg, szellemileg engedi ki ölelő, gondoskodó anyai szeretetéből. Engedi át a férfiak világának, amely világ segít harcossá, prófétává, és kalandorrá válni. Hitvessé majd a Másik Nő teszi.

Elsőként Anita történetét mondom el. Amikor az anya – fia kapcsolat túl erős, és a Másik Nő alulmarad. Anita két gyermekkel volt magára utalva. Három helyen dolgozott, és bizony a fián már kezdett érződni, hogy gyakorlatilag nincsenek szülei. Anita a terheit illetően, illetve érzelmileg és szexuálisan sokáig magára volt hagyva. Találkozott Attilával, aki az édesanyjával élt együtt. Megmondta a férfinak, hogy még az elején döntse el, akarja – e őt szeretetével és terheivel együtt. Attila megígérte, hogy a nő úgy kell neki, amint van. Attila édesanyja azonban nem így gondolta. Meggyőződése volt, hogy a fiának jobb jár egy olyan nőnél, akit már kétszer „megejtettek”, és, hogy Anita valószínűleg kihasználja az ő fiát. „Kézbe vette a dolgokat.” Meggyőzte Attilát, hogy elfecsérli az életét Anitával, és boldogabb lenne egy másik nővel, aki akár fiatalabb is, és csak neki szülne gyereket. Anita a szakítás után mesélte el egy álmát: „találkoztam egy férfival, fogtam, elvettem az összes pénzét, őt pedig betoltam egy kazánba, és elégettem.” (A biztos alapokat megteremtő erőd kell, de belőled semmi. Fájdalmat és csalódást okoztál, és nem tehettem ellene. Nagyon haragszom rád!) Azóta Anita megtalálta a párját, és jobb környezetben nevelik immár három gyermeküket. Munkahelyén is jobb pozícióban dolgozik immár.

Még a másik példa is negatív kötődésről szól. Joli tisztes, becsületes asszony volt, két felnőtt fiúval és egy jóravaló férfival. Ő maga felelős állást töltött be munkahelyén, és komolyan vette szakmáját. Segítette beosztottait, akik szerették őt. Aztán megbetegedett rákban. Pár hónapnyi kezelés után meghalt. Kisebbik fia kiment a ház kertjébe, benzinnel lelocsolta és felgyújtotta magát. A helyszínen meghalt. Bátyja pedig még harmincon felül is otthon élt, tartós párkapcsolat nélkül. Amiért igazán érdekes a történet (a hátborzongató tragikumon kívül), hogy Joli soha nem volt erőszakos, vagy manipuláló természet. Teherbíró, szívós nőként rengeteg munkával szolgálta övéit. Egyszerűen elképesztően komoly vetélytársa volt a fiai számára elérhető nőknek – holott sosem akart az lenni. Hogy is szól a cikk eleji megállapítás? A kötődés kétoldalú. A fiúk is kötődnek anyjukhoz, nem csak az őhozzájuk.