Igaz ez emberre is. Felelősség. Annyi barátságot vállalni amennyit tényleg ápolni tudunk. Annyi kutyust cicát, amennyit tényleg ellátni képesek vagyunk. Ha megszelidítettük, mint a kishercegben a rókát a fiú, akkor már felelősek leszünk érte. Megannyi szeretetre éhes kicsi cica kutya és ember él a világban. Fontoljuk meg alaposan, hogy mit vállalunk fel! Megismerjük, megkedveljük. Nem tehető csak úgy ki. Sebe ne keletkezzen! Kötődni kezd. Utána sérülten él tovább, ha fájdalma lett attól, hogy nekünk már nem kell. Az ember is igen érzékeny. Kimutatja vagy sem. Igen sokan magányosan élnek. Reménykednek. Sőt sokan párkapcsolatban is sokat vannak egyedül. Hozzájuk jobban illőben reménykedve. Ne bántsuk a másikat meg! Legyunk a másik érzékenységére tekintettel. :) Kati
Címke: kötődés
Társfüggés, még síron túl is
A társfüggés. hasonló függőség, mint a szerekhez való kötődés. Ital, dohány,drog. Kötődés szokásokhoz tevékenységekhez.Vásárlás, gyúrás, takarítás. A társhoz is kötődhet erősen az ember. Különösen, ha célt ad a másik az életünknek. Például együtt felnevelni a gyerekeket. Segíteni a másikat a betegségében, ápolni őt, ha szükséges. Még az is előfordul, hogy már meghal a társ,de a kötődés nehezebben múlik el. Hiszen hosszú ideig motivált erőfeszítésekre. Serkentett tevékenységre. Erőt mozgósított teendőkre. Türelem kell a gyógyuláshoz. Oldhatók a kötődések. A figyelem terelhető más éltető, fejlesztő, előrevivőbb teendők, tevékenységek fele. Ilyenkor a jószándékú rokonok,barátok, ismerősök , új kapcsolatok igen sokat segíthetnek. Segítsük a közelünkben levőket !Bármikor kerülhetünk hasonló helyzetbe:) Kati
Feleférj
Nincs ilyen szó, de kifejezi a tényt, ami van. A feleség létező szó. A férj is képes a nő személyébe beépülni idővel. Akik hosszabb időt eltöltöttek együtt és úgy adódik, hogy a férj egyszer csak odaát van, az megtapasztalja, hogy énjének a fele szinte már a párja volt nagyon sok dologban. Még akkor is, ha sokat vitatkoztak. A nők hormonális működése miatt a hangulatuk havonta hullámzóbb. Igaz a férfiaknak is van bioritmusa, de a hölgyeknél erőteljesebb a kedély változása. Menekülnének a kapcsolatukból, remélve, hogy egyedül, vagy másvalakivel jobb volna. Ám sokszor maradnak. Lenyugszanak. Megözvegyülten pedig megélik, a rossznál az egyedüllét még rosszabb. A gyászolás mélypontjain a társuk testét elsiratva átélik, mintha énjük fele lenne oda. Akit annyiszor elfogadtak, befogadtak, megszerettek, nem lehet velük többet soha. Kemény dolgok ezek, de a nők erősek. Sok harcot, háborút kibírnak, szívósak. Szülniük kell, táplálni, gyereket, beteget, fészket teremteni, bajok esetén újra rendezni a dolgokat, bizakodó szemléletet, sőt derüt, kedélyt, humort is adni az újaknak! :) Katina
Nem tudok olyan érdekes lenni,mint a net.
A kert maga a mennyország. Benne cseresznye, meggy, barack, szilva, körte. Fára mászni lehet, a füvön játszani, a kamrában, fészerben, padláson bújócskázni a kis barátokkal, testvérekkel, unokatestvérekkel. De a laptop érdekesebb. Anyák mamák, feleségek érzik, hogy függővé vált a gyerek, az unokák, a férjek. A netről nézhető szex érdekesebb a párjuknak, mintha egy nő új szexi fehérneműt vesz. A gép kiütéssel győz. Régen, ha vasárnap délután a papa foci meccset nézett, akkor tudomásul vettük, hogy az most tőlünk fontosabb. A férfiak a monitorra meredtek. Az nem volt naponta. Hát engedtük a gyerekeinknek, hogy a tévén, majd a laptopon meséket nézzenek. Ám ez már naponta elérhető lett. A net pedig bármely napszakban. Így aztán a gép az utódokat bekebelezte. Itt vannak a függővé vált 10 évesek.Valamit tenni kell :(
„Transzperszóna” (Bagdy Emőke előadása a Transzperszonális pszichológiáról – összefoglaló, továbbgondoló)
Tavaly hallhattam egy előadást Bagdy Emőkétől a „Transzperszonális pszichológia” címmel. Igyekszem továbbadni a tanítását, majd pár személyes megjegyzést fűznék hozzá.
1967 óta van ilyen ága a pszichológiának. A transz jelentése: át, a perszon: személy. Személyesen túlinak mondhatnánk. Az érzelmeink tulajdonképpen a mi magasabb dimenziónk, kiterjedésünk. A pszichoanalízis patológiás szemléletű, akárcsak orvostudományunk, vagy az elterjedt egyéni és közgondolkodásunk. A bajra, a problémára koncentrálunk, a cél és megoldás helyett.
Ehhez viszont: a kibontakozáshoz támogató légkör kell. Menni a fény felé. Pusztán a földi javak nem nyújtanak kielégülést számunkra. Mivel tömegek hiszik azt rendületlenül, (hogy igenis nyújtanak) így egy elidegenedő világban élünk, mely belebetegszik tévhitébe. Kényszeríti a hatalom, (mely szintén rabja e gondolkodásnak) hogy dolgozzon szakadásig.”Vegye meg mindenből a legújabbat!” Adódik: „Ne javítson párkapcsolatot sem: próbálja ki és dobja el!”
Az egészséges embernek van hit alapú életfilozófiája. Reménye, amiért érdemes élni. Annyi az élet értelme, amennyit megteremtesz hitedből, reményedből! Ki kell dolgozni, miben hiszek. „Ha egy elem találkozott egy másikkal, össze van kötve! (Pl.Ha két tojás volt egymás mellett, és 200 km távra vitték, az egyiket feltörték, a másik 2 napig csak minimál rezgéseket adott le.” Megérezte, mi történt a másikkal, kapcsolat jött létre köztük, ami téren át is hatott. Meggyászolta a társát.
A jobb agyféltekénk hasonlóság alapján köt. A mágikus-művészi-érzelmi és képzeletvilágunk tartozik ide.
A keleti kultúra jobb agyféltekés működésűbb. A nyugatinál a bal a dominánsabb. Az ember bio-pszicho-szocio-kultur és spirituális lény. Összetartozunk, felelősek vagyunk egymásért, környezetünkért. Az életet szolgálnunk, védenünk kell. Ez a nagy élettörvény. Ha valaki a karodhoz ér, „érdemes élni” érzet keletkezik benned. Immunrendszered 24 óráig jobban működik, ha valakinek adtál! A kultúra, amiben élünk, befolyásol. És itt a pénz a nagy mammon. Hiszen nem újdonság, tízezer éve is így volt.
A nőnek zsigerből van képessége a fészek teremtéshez, a férfinak nem. Neki más a hivatása. A nő, a klasszikus nő, inkább él jobb féltekés világában, mint a férfi. Ezért is alkalmasabb a kisgyermekek gondozására.
A kvantumfizika is elismeri, hogy létezik az isteni részecske. Egy szubatomális szerkezet sem működik, ha nem teszik bele. Az anyag, energia, információ hármasa szükséges. A tudat nem csak annyi, amennyit gondolunk róla. Van másik valóság is. Transzgenerációs (generációkon átívelő) öröklődések vannak.
Kati: Hogy én, az ízig-vérig nő, ezt a komoly témát, hogyan vonatkoztatom a mindennapjaimra? Több előadáson is hallottam már, hogy ha cserepes növény közelébe hoztak vágott virágot, a cserepesre kötött elektroencefalográf kilengett. Jelezte a növény fájdalmát, együttérzését. A kutya falkám, ha sírni lát, macskaként dörzsölődik a vádlimhoz. Legutóbb a nagy elkeseredésem alkalmával elrejtették a papucsom-noha ők ezt nem szokták tenni. A céljuk az volt,hogy legalább valamelyest emeljék a hangulatom arról a mélypontról. Abszolút érezték édesanyám rákossá válását, haldoklását. Engedték anyámnak még a szemük, fülük tisztogatását is, pedig egyébként ezt nemigen tűrik nyugodtan.
Számomra félelmetes élményem volt, amikor a legjobb barátném kicsinyét meglátogattam, és a halál érzése villant fel bennem, amit elhessegettem. De amikor a kicsi bölcsőhalálban elment, bevallom, félni kezdtem az emberi megérzésektől. Attól tartva, hogy bizony nem csak véletlenek léteznek. Azóta, ha bármi megérzés negatív, inkább kimondom hangosan, hátha nem történik meg. Kérdéses, hogy használ-e. Bár szerintem: igen. Engem megnyugtat mindenesetre.
Nekem a személyen túliról az a véleményem, hogy több van a Világban, mint amit a tudományos magyarázat felderít. A tudomány híve vagyok, de 1 %-nyi esélyt a megmagyarázhatatlan dolgoknak is adok.
Kénytelen vagyok: hiszen tapasztalom.
Kati
Anya-fia kapcsolat
Illat. Lágy, édes. Karok. Felemelnek, megtartanak. Az arca. Hosszú haj keretezte, és mindig mosolyog először. Aztán száját tátja, szemét kerekíti. Nevet. Mellére von, milyen hatalmas Ő! Lágy halmok közt keresem az életet, a táplálékot. Várom, hogy ajkaim beleakadjanak abba finoman megkeményedő dudorba, amit mellbimbónak hívnak. (Bár még nem tudom a nevét.) Hallgatom szívének dobbanását, ajkainak gügyögését, és szívom testéből testembe az éltető tejet. A Tiéd vagyok, Te meg az enyém. Boldog vagyok, és szeretlek Anyu!
Fiúk és anyák. Sokkal nehezebben szétszakítható kapcsolat, és több kötődéssel jár, mint az apa-lánya viszony. Pedig nem több benne az érzelem – más! Több a rejtett ragaszkodás (s legtöbbször mindkét oldalról!) És egy igazi anya kétszer szüli fiát – egyszer az élete kezdetén, fizikailag, s egyszer férfikora küszöbén, amikor lelkileg, szellemileg engedi ki ölelő, gondoskodó anyai szeretetéből. Engedi át a férfiak világának, amely világ segít harcossá, prófétává, és kalandorrá válni. Hitvessé majd a Másik Nő teszi.
Elsőként Anita történetét mondom el. Amikor az anya – fia kapcsolat túl erős, és a Másik Nő alulmarad. Anita két gyermekkel volt magára utalva. Három helyen dolgozott, és bizony a fián már kezdett érződni, hogy gyakorlatilag nincsenek szülei. Anita a terheit illetően, illetve érzelmileg és szexuálisan sokáig magára volt hagyva. Találkozott Attilával, aki az édesanyjával élt együtt. Megmondta a férfinak, hogy még az elején döntse el, akarja – e őt szeretetével és terheivel együtt. Attila megígérte, hogy a nő úgy kell neki, amint van. Attila édesanyja azonban nem így gondolta. Meggyőződése volt, hogy a fiának jobb jár egy olyan nőnél, akit már kétszer „megejtettek”, és, hogy Anita valószínűleg kihasználja az ő fiát. „Kézbe vette a dolgokat.” Meggyőzte Attilát, hogy elfecsérli az életét Anitával, és boldogabb lenne egy másik nővel, aki akár fiatalabb is, és csak neki szülne gyereket. Anita a szakítás után mesélte el egy álmát: „találkoztam egy férfival, fogtam, elvettem az összes pénzét, őt pedig betoltam egy kazánba, és elégettem.” (A biztos alapokat megteremtő erőd kell, de belőled semmi. Fájdalmat és csalódást okoztál, és nem tehettem ellene. Nagyon haragszom rád!) Azóta Anita megtalálta a párját, és jobb környezetben nevelik immár három gyermeküket. Munkahelyén is jobb pozícióban dolgozik immár.
Még a másik példa is negatív kötődésről szól. Joli tisztes, becsületes asszony volt, két felnőtt fiúval és egy jóravaló férfival. Ő maga felelős állást töltött be munkahelyén, és komolyan vette szakmáját. Segítette beosztottait, akik szerették őt. Aztán megbetegedett rákban. Pár hónapnyi kezelés után meghalt. Kisebbik fia kiment a ház kertjébe, benzinnel lelocsolta és felgyújtotta magát. A helyszínen meghalt. Bátyja pedig még harmincon felül is otthon élt, tartós párkapcsolat nélkül. Amiért igazán érdekes a történet (a hátborzongató tragikumon kívül), hogy Joli soha nem volt erőszakos, vagy manipuláló természet. Teherbíró, szívós nőként rengeteg munkával szolgálta övéit. Egyszerűen elképesztően komoly vetélytársa volt a fiai számára elérhető nőknek – holott sosem akart az lenni. Hogy is szól a cikk eleji megállapítás? A kötődés kétoldalú. A fiúk is kötődnek anyjukhoz, nem csak az őhozzájuk.
;-)
Zoli
A szerelmes királynő, és az ő hű lovagja – pár szó a A fodrásznő férje című filmről
Persze, mese. Ilyen nincs a valóságban, vagy ha van, nagyon ritka. De mégis, igaz mese, mert rólunk szól, belőlünk mutat fel valamit, ami tényleg ott van. Vagyis hiába mese, mégis igaz.
A kis Antoine már gyermekként a női nem varázsának édes rabságába kerül. A közeli fodrásznő, a telt Madame Cheffer teljesen személye és testi vonzereje rabságába keríti. Semmilyen szexuális nem történik közöttük, mégis a fiú képessé válik arra, amire nagyon kevés férfi: lelki szinten megélni az erotikát. Így számára a különböző ürügyekkel, amúgy indokolatlanul megismételt hajvágások sora (melyeket mindig az anyjára fog), a szeretkezés és lelki kielégülés élményévé válik.
Itt dől el sorsa: visszavonhatatlanul a női nem hódolója és szolgája lesz, amíg csak él. Különösen pedig egyé.
Mathilde ajándékba kapja fodrászüzletét, tehetsége, szerénysége, szorgalma és rejtett erotikus kisugárzása olyan erős hatást gyakorol idős alkalmazójára. De ő valójában királynő, és birodalmában (a férfifodrászatban) nem tűr konkurenciát. Kolléganőit sorra elbocsátja.
A körülmények készen állnak, Mathilde is felkészült rá lélekben (bár erről fogalma sincs), így belép életébe örök lovagja, szerelmese, rabszolgája. Akinek ő örök királynője, szerelmese és rabszolganője lesz. Antoine érkezik hajat vágatni, és Mathilde ösztönösen kiveti rá a hálóját, bár meg mernék rá esküdni, hogy ha megkérdezném, csak ennyit válaszolna (teljesen őszintén) „Ó, hát nem is tudom. Valahogy pont ehhez volt kedvem.”
Mert elküldi Antoine-t, egy vendégre hivatkozva, aki nem létezik. Antoine a következő sarokig megy, és onnan figyeli Mathilde -ot, aki fél órán át olvassa kedvenc újságját. Sose hallott róla, hogy Antoine-t az apja arra nevelte: az akadály arra való, hogy fokozza az erődet. Hogy még jobban kívánd, amit akarsz. Mint a gát a folyó útjában: felduzzad mögötte, és annál nagyobb erővel robajlik tova, ha ledöntötte azt. Mathilde úgy tudta ezt, hogy nem tudta. De eszerint cselekedett.
Itt megint mesebeli elem következik, mert Antoine következik a szerelmi sakkban, és ő hozzá illően vadászként lép fel. Becserkészi a vadat: fegyelmezett, békés nyugalommal engedi, hogy kiszolgálják, és hallgatása mögött nincs sértődés. Aztán, mikor a vad megállapodott előtte: lő. A szíve közepébe. Megkéri Mathilde kezét.
A vad megrogy egy pillanatra, aztán továbbsétál. A kasszához lép, látszólag nem hallott semmit, Antoine fizet és úgy viselkedik, mint aki nem mondott semmit. Nem tudhatja mi történt, de ahogy Mathilde-ot vezette az ösztöne, most őt is vezeti az övé. Érzi, hogy talált, ez a vad már többé nem a vadoné. De még várni kell rá.
Három hét múlva megy vissza, eddigre hatnia kellett a kérdésbe rejtett édes méregnek, és torokszorító húsz perc telik el a fodrászatban: két látszólag teljesen közönyös ember végzi a dolgát, egy szó nélkül. Az egyik átadja magát, hogy a másik kiszolgálja, majd átadja a szolgálat ellenértékét: a hajvágás árát. Ekkor derül ki, hogy Mathilde közben meghalt magányos nőnek lenni, és már a férfihoz akar tartozni.
„Ha komolyan mondta az ajánlatát, akkor a válaszom: igen” – rezdül meg a pillája, mert egy pillanatig nagyon sebezhető: sok függ attól, mit mond a férfi. Csakhát ez Antoine-nak már rég nem kérdés. Amint Mathilde elküldte a nemlétező vendég miatt, ő már mindent eldöntött.
Mi jön ezután? Számomra valami elképesztő csoda. A varázslatos hétköznapi pillanatok (Mathilde a kirakaton betűző nap fényében olvassa újságját, miközben férje szerelmesen gyönyörködik benne, Mathilde tudja ezt, és kiélvezi királynői hatalmát – odalép lassan Antoine-hoz, egy újságért lehajol, hogy az belásson a dekoltázsába, miközben egyenesen a férfi szemébe néz. És Antoine szerelmes-megértőn fogadja kedvese lehengerlő hatalmát. Ahogyan finoman visszaél női vonzerejével, elveszi a férfi vágyát, és nem ad érte cserébe semmit. Térdre kényszeríti lovagját. Dehát mindketten tudják: később lesz ez másként is. Vagy amikor a vendég hajmosása közben Antoine valóban térdre ereszkedik Mathilde mögött, benyúl a szoknyája alá, lehúzza fehér bugyiját, és addig simogatja a combjai között, míg teljesen jó nem lesz a feleségének. Ha van egy kis kamaszvér a férfiben, estig nem mos kezet, és néha megillatozza az ujjait. Aztán visszahúzza a bugyit szerelmére, és az elbocsátja a vendéget (akivel végig kommunikált, ha kissé remegő és mélyebb hangon is, és nagyobb szünetekkel a mondatok közt, mint egyébként.) Dehát a vendég tehet az egészről: ő kezdett el idézni szerelmes versekből, és gyújtotta be a szerelmes házaspárt.
Megdöbbentő volt, hogy rendező illetve a forgatókönyvíró mennyi árnyalatát elő tudta hozni, talán egy egész órán keresztül, vagy még tovább férfi és nő összetartozásának, akik közösen élnek a nő birodalmában: a férfifodrászatban. Ahogy háromnegyed hétkor Antoine azt mondja: bezárunk, (na most ő a főnök, és rabszolganője engedelmeskedik akaratának) és az utolsó vendég talán még látja az esti lámpák fényénél, ahogy a kis asztalon, a nagy fodrásztükör mellett, Antoine felesége mellét csókolja. De ő már egy holnapi vendég, csak még nem tudja.
És persze a halál: nem öregednek meg egymás mellett. Mathilde nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy szublimálja a szexuális energiát, a testéhez, külsejéhez köti azt, így megöli magát, hogy örökre Antoine – é lehessen: az emlékeiben. Fél, hogy elveszti a férfi érdeklődését, női vonzereje odalesz. Odaadja magát neki egy hatalmas vihar elején, a fotelben, gyorsan, épp, csak a bugyiját lehúzva, és belemenekül a viharba, a félelmébe, az örvénylő, áradó vízbe. Búcsúlevelében mindent megírt Antoine-nak, és a férfi magára marad.
A zárókép: egy közel keleti csupa szív férfi jön vendégnek, és Antoine megpróbálja pótolni Matildot, hajat mos, majd táncol (szenvedélye az arab zenére táncolni) vendége ebben szakavatott, segít neki. Majd Antoine leül keresztrejtvényt fejteni, és közli: a fodrásznő mindjárt jön. Az arab férfi hirtelen jóbaráttá válik, noha valójában nem az: együtt vár Antione-nal Mathilde-ra.
Mert a férfi nem engedte el a nőt, és haláláig nem is fogja. Ez a sorsa: örökre a rabszolgájának lenni. Ezen mit sem változtat, hogy Mathilde nem bízott magában, és átmenekült a túlsó partra (valószínű befejezetlen feladatot hagyva hátra. És ennek a szublimáláshoz lehet köze.) Mert Mathilde (is) mélyebbről nő, mint vagina meg mellek, és egy öreg mosoly és kézsimítás, ujjak összefonódása több órás szeretkezéssel érhet fel idős korban, mert mindezek emléke tényleg ott van mögötte.
Antoine csendes szenvedése, ahigy várja többet az életben vissza nem térő feleségét, talán felbátorítja Mathilde-ot, hogy az érzéki nőtől elinduljon a tiszta nő irányába. Hogy elhiggye: van ösvény odaátra, és az erotika örökre a miénk. (Szent József biztos sokszor megérintette és megölelte a Szűzanyát, holott a melléből talán soha többet nem látott, mint a ruhán átsejlő kontúrt.)
Mert minden átvihető, ami igazán (lényünk legmélyéről) fontos – de meg is kell tenni.
Szerintem az angyaloknak van nemük.
;-)
Zoli