Címke: érzelmek

“Transzperszóna” (Bagdy Emőke előadása a Transzperszonális pszichológiáról – összefoglaló, továbbgondoló)

bagdy2Tavaly hallhattam egy előadást Bagdy Emőkétől a “Transzperszonális pszichológia” címmel. Igyekszem továbbadni a tanítását, majd pár személyes megjegyzést fűznék hozzá.

1967 óta van ilyen ága a pszichológiának. A transz jelentése: át, a perszon: személy. Személyesen túlinak mondhatnánk. Az érzelmeink tulajdonképpen a mi magasabb dimenziónk, kiterjedésünk. A pszichoanalízis patológiás szemléletű, akárcsak orvostudományunk, vagy az elterjedt egyéni és közgondolkodásunk. A bajra, a problémára koncentrálunk, a cél és megoldás helyett.

Ehhez viszont: a kibontakozáshoz támogató légkör kell. Menni a fény felé. Pusztán a földi javak nem nyújtanak kielégülést számunkra.  Mivel tömegek hiszik azt rendületlenül, (hogy igenis nyújtanak) így egy elidegenedő világban élünk, mely belebetegszik tévhitébe. Kényszeríti a hatalom, (mely szintén rabja e gondolkodásnak) hogy dolgozzon szakadásig.”Vegye meg mindenből a legújabbat!” Adódik: “Ne javítson párkapcsolatot sem: próbálja ki és dobja el!”

Az egészséges embernek van hit alapú életfilozófiája. Reménye, amiért érdemes élni. Annyi az élet értelme, amennyit megteremtesz hitedből, reményedből! Ki kell dolgozni, miben hiszek. “Ha egy elem találkozott egy másikkal, össze van kötve! (Pl.Ha két tojás volt egymás mellett, és 200 km távra vitték, az egyiket feltörték, a másik 2 napig csak minimál rezgéseket adott le.” Megérezte, mi történt a másikkal, kapcsolat jött létre köztük, ami téren át is hatott. Meggyászolta a társát.

A jobb agyféltekénk hasonlóság alapján köt. A mágikus-művészi-érzelmi és képzeletvilágunk tartozik ide.

kínaiA keleti kultúra jobb agyféltekés működésűbb. A nyugatinál a bal a dominánsabb. Az ember bio-pszicho-szocio-kultur és spirituális lény. Összetartozunk, felelősek vagyunk egymásért, környezetünkért. Az életet szolgálnunk, védenünk kell. Ez a nagy élettörvény. Ha valaki a karodhoz ér, “érdemes élni” érzet keletkezik benned. Immunrendszered 24 óráig jobban működik, ha valakinek adtál! A kultúra, amiben élünk, befolyásol. És itt a pénz a nagy mammon. Hiszen nem újdonság, tízezer éve is így volt.

A nőnek zsigerből van képessége a fészek teremtéshez, a férfinak nem. Neki más a hivatása. A nő, a klasszikus nő,  inkább él jobb féltekés világában, mint a férfi. Ezért is alkalmasabb a kisgyermekek gondozására.

A kvantumfizika is elismeri, hogy létezik az isteni részecske. Egy szubatomális szerkezet sem működik, ha nem teszik bele. Az anyag, energia, információ hármasa szükséges. A tudat nem csak annyi, amennyit gondolunk róla. Van másik valóság is. Transzgenerációs (generációkon átívelő) öröklődések vannak.

pulikKati: Hogy én, az ízig-vérig nő, ezt a komoly témát, hogyan vonatkoztatom a mindennapjaimra? Több előadáson is hallottam már, hogy ha cserepes növény közelébe hoztak vágott virágot, a cserepesre kötött elektroencefalográf kilengett. Jelezte a növény fájdalmát, együttérzését. A kutya falkám, ha sírni lát, macskaként dörzsölődik a vádlimhoz. Legutóbb a nagy elkeseredésem alkalmával elrejtették a papucsom-noha ők ezt nem szokták tenni. A céljuk az volt,hogy legalább valamelyest emeljék a hangulatom arról a mélypontról. Abszolút érezték édesanyám rákossá válását, haldoklását. Engedték anyámnak még a szemük, fülük tisztogatását is, pedig egyébként ezt nemigen tűrik nyugodtan.

Számomra félelmetes élményem volt, amikor a legjobb barátném kicsinyét meglátogattam, és a halál érzése villant fel bennem, amit elhessegettem. De amikor a kicsi bölcsőhalálban elment, bevallom, félni kezdtem az emberi megérzésektől. Attól tartva, hogy bizony nem csak véletlenek léteznek. Azóta, ha bármi megérzés negatív, inkább kimondom hangosan, hátha nem történik meg. Kérdéses, hogy használ-e. Bár szerintem: igen. Engem megnyugtat mindenesetre.
Nekem a személyen túliról az a véleményem, hogy több van a Világban, mint amit a tudományos magyarázat felderít. A tudomány híve vagyok, de 1 %-nyi esélyt a megmagyarázhatatlan dolgoknak is adok.

Kénytelen vagyok: hiszen tapasztalom.

 

Kati

Kun Magdolna: Fáj itt benn nagyon

Fáj itt benn nagyon

Fáj itt benn, nagyon,
de nincs mit tenni, hagyom.
Hagyom, hogy fájjon,
mert biztonsággal tudom,
mindaddig, míg odabenn
fel-fel sír a szív,
csendes dobogásán is
érzelem hasít.

Ha majd a szív felszárítja
minden egyes könnyét,
s nem marad helyébe
csak üres közömbösség,
akkor én is hinni fogom azt,
ez a kínzó, átkos érzés
többé nem fájhat.

Fotó-vers:Kun Magdolna

szép, szomorú nő

Őszintén? Néha tele van a t…m veletek, mai csajok!

csúfolódó nő

Amire nevel ma a világ a férfival szemben.

Önteltek, makacsok, csúfolódók, értetlenek, együttérzésre képtelenek, gőgösen büszkék, férfimód élni akarók, egyre inkább erkölcstelenek vagytok. Tisztelet a kivételnek, ami néha úgy érzem: egy – kettő, ha akad köztetek.

Férfiakra nem hallgatók, de magatokat a végletekig kiszolgáltatók vagytok, akiknek a jelszava: “Én, Nekem, Enyém.” Elfelejtitek, hogy családban éltek, és birkamód bevesztek mindent, amit a fejetek fölött mondanak. Nem tiltakoztok a kevesebbb GYES ellen, nem szóltok, hogy többet szeretnétek a természetes közegetekkel, a családotokkal lenni, nem tiltakoztok, ha egy józanul gondolkodni képtelen, és gátlástalan feminista nő azt hirdeti, akkor lesz kánaán a Földön, ha az összlakosság 10% – a lesz férfi, nem szóltok, ha feminista nőtársaitok lehülyepicsáznak, mert szeretetből  kiszolgáljátok férjeteket és gyermekeiteket, mert szerintük csak az a jó, ha a család szolgálja a nőt. Hallgattok, amikor a feministák a családotokat simán parazitáknak nevezi, és két szalmaszálat

Kész.

Kész.

nem tesztek keresztbe azért, hogy elmondjátok: szeretitek azokat, akikkel együtt éltek; és felnéztek, igyekeztek felnézni, vagy legalább szeretnétek felnézni életetek párjára. Hogy a nő – nő szerelem számotokra beteg agyrém, és nem reklámozni, de gyógyítani kéne.

Hogy nem viselkedtek NŐ – ként. Nekünk se segítetek, hogy jó vezetőitek legyünk, hogy felnézhessünk magunkra, és megéljük: Férfiak vagyunk. Hogy kihívásokat keressünk, újraépítsük a férfihierarchiákat az életünkben és a férfibarátságokat, mert van, amit igazán férfi a férfival tud megbeszélni.

Na, abbahagyom, mert éppen az én benső udvarom sem patyolat tiszta, és ha valaki azt mondaná: “Zoli te egy csőlátó hatalommániás vagy” – azt kéne mondjam: “Öreg, bár ne lenne igazad!”

 

;-)

 

Zoli

Fiúk! Figyeljetek oda ezekre! MEGÉRI!

Mikor már csak magába kapaszkodik, mert más erőforrása nincs.

Mikor már csak magába kapaszkodik, mert más erőforrása nincs.

Nincs bevezető. Pipa vagyok. Most beszéltem egy barátnőmmel, aki feleség. Majdnem elbőgte magát, miközben a házasságáról mesélt. Nem vagyok feldobva. Évek óta szajkózzák ezeket a femik, az emancik, az átlag nők, a rájuk figyelmesebb férfiak, a párkapcsolati szakemberek –mi a p…ért nem lehet odafigyelni rájuk?

A hosszú távú kapcsolat (és én csak ebben vagyok hajlandó hinni, mert természetünk szerint hosszú távon és stabilan akarunk boldogok lenni, nem állandóan rizikózni, és előlről felépíteni kezdeni valamit) olyan, mint egy üzleti vállalkozás. Pénzt, időt, energiát kell belefektetni, mert MEGTÉRÜL!

Tudjátok hány, a femiket messze lesz…ró normális, kedves, jószívű átlagnőtől hallom, hogy:

„Nem dicsér a párom. Ellenben pocskondiáz.” Nehéz elhinni, hogy emögött nem a mi lelki önállótlanságunk, és bizonytalanságunk van. Nem érezzük elég értékesnek magunkat. Nem tapasztaljuk, hogy a környezetünk Férfinek tartana minket. Ugyanis a pocskondiázások, meg- és leszólások valójában öndicséretek, magunk vállon veregetése. „A feleségem, az a kövér, tehetetlen tehén…” mögött az van, hogy legalább egy picit JÓ – nak érezhetjük magunkat. Mert a lényeg az, ami ilyenkor nem hangzik el, de tudjuk. Hogy mi jobbak vagyunk. Hogy mi ilyet nem tennénk. Nam vagyunk olyanok.

Srácok, Isten ments, hogy zrikáljalak még én is titeket! A saját lapotokban. A férfitesótok. De nem ez a megoldás. Mert VAN megoldás.

Először is: kevesen jövünk olyan családi háttérből, ami jó erős érzelmi alapokat ad az élethez. Ez van, joggal vonogathatjuk a vállunk, „nekem otthon bebizonyították milyen kispöcs vagyok. Kész, nem tehetek róla.” Oké, tényleg nem. De a kialakult helyzethez hogyan állunk hozzá, és mit hozunk ki belőle, arról már igen! Felnőtt emberek vagyunk, vagy felnőtt emberek vagyunk?

Bizonyítsuk be magunknak, hogy értékesek vagyunk! Ezt Csernus dokitól tanultam, és meglepődtem, hogy így működik. De tényleg így van. Nincs ingyen az önértékelés. Nem lehet a tükör előtt bemantrázni. Állítsuk magunkat kihívások elé, és küzdjünk meg velük! Fokozatosan, ne hegyet akarjunk rögtön átugrani! Első karate versenyemen még nagyon örültem, hogy rögtön az elején kivertek, és nem kellett a fiatalabb, fekete öves sráccal kiállnom. Lelkileg is porba zúzott volna. Lassan – lassan kezdek oda jutni, hogy vágyjak a vele való küzdelemre is. 8 – 0 –ra kiverne, de nem érdekelne. Mert mindent beleadnék, és utána elmondhatnám, hogy egy tökös, kemény huszonéves feketeövessel küzdöttem. Kivert – kivert. Még szép. Nagyságrendekkel jobb. De végigcsináltam, és tisztességesen megtettem a magamét. Pedig egy fiatal bika nagyot tud öklelni.

A humorérzék sokat segít. Ha nincs, hát akkor nehezebb. De meg lehet csinálni úgy is.

Állítsuk magunkat kihívások elé a kapcsolataink terén is! Tanuljuk meg kimondani az őszintét, akkor is, ha a kapcsolatunkat tesszük ezzel kockára! (Néha ne! Ötgyerekes anya, a sértődékeny, érzelmileg el nem kötelezett férjével legyen óvatos, mert nagyon-nagyon megjárhatja. Ez más szitu. Itt bölcsebb hallgatni.) Ha a másik besértődik, a hátát mutatja, összeveszik velünk, tanuljuk meg kezelni a helyzetet! Ábránd, hogy csak mert igazunk van, fejet kell hajtsanak előttünk. Fizessük meg az árát, hogy önmagunk lehessünk, hogy őszinte életet élhessünk! Vagyis tudjunk bocsánatot kérni, tapintatosnak lenni, vagy elismerni a szükséges tapintat hiányát. Mert sokszor az „ahogy” és nem az „amit” fáj. Tanuljunk meg szót érteni azokkal, akiknek ki vagyunk szolgáltatva! Főnök, domináns feleség, (szerető, ne adj Isten!) szülők (ja, ilyen is van.) Stratégiát és kellő erőt alkalmazni. Őszinteséggel, rejtett hátsó szándékok nélkül! Mások bizalmát veszítjük el gyáva, rossz taktikákkal! Merjünk sebződni, a sebződés, csalódás kockázatát felvállalni! Az igazi erő és bátorság forrása ugyanis ez és nem a “tutira győzni fogok” szentséges mantrája. Így sikeresebbek leszünk, és rögtön semmi szükség rá, hogy az asszony önértékelésének a földbe döngölésével szerezzük meg értékességünk illúzióját! Mert megmérettetéskor (ez is Csernustól van, hú, de jó szó!) ez az illúzió úgy szétfoszlik, hogy öröm nézni. Annak, aki utál minket.

Fiúk, a párunk az a NŐ (mert az, csak tessék segíteni kihozni belőle) akinek KELL az elismerésünk, a dicséretünk, hogy elismerjük a teljesítményét, akkor is ha férfiszerepben hozta meg azt (jó ezt nem könnyű megtenni. Elismerni, hogy a feleségünk van olyan férfi, mint mi? Esetleg még férfiasabb is? Kemény dió, de támogassuk meg más oldalról a férfi azonosságtudatunk, és könnyebben túl léphetünk a problémán.) Ez ám az igazi hatalomgyakorlás, az atyai szerep, amikor magunkból tápláljuk az ő lelkét! Ekkor vagyunk magasabban – Atyák – amikor őszintén adunk! KELL hogy bókoljunk neki, csak úgy virágot vegyünk, (ami jelenthet is valamit: meleg színű rózsát, mert szerelmes hangulatban vagyok, vöröset, mert eszembe jutottál tangában, fehéret, mert te egy angyal vagy, mezei csokrot, mert ilyen tiszta és természetes vagy, stb. Jó, ez már haladóknak való, de lehet kísérletezni, játszogatni) aztán lássa: adunk magunkra – frizura, arc ápoltsága, odafigyelünk kicsit a ruhadarabjainkra. Érezze: jó pasija van. Akinek KELL, hogy néha – hopp, éppen most –  kapjon egy puszit a nyakára (hát, milyen finom ott a nyakcsókbőre! És egy nőnek majdnem mindig NŐ –ies illata van <ők illatosítót is többet használnak, jól van, ez nem kell, számunkra etalon legyen>, hogy a fenébe nem lehet időnként megkívánni? Még ha van rajta pár kiló, akkor is. Meg lehet simogatni a fenekét, a mellét finoman. Ha a helyzet olyan, kicsit erősebben is (durvák azért ne legyünk). Szeretjük ezeket a testrészeit, csak nem nagy erőfeszítés észben tartani mindezt! Vagy az? Hát milyen finom puha egy női ajak! Puszi, csók: váratlanul? Akármi is lehet belőle. Talán nem nyit ránk a gyerek.

Figyeljünk rájuk, néha! Nem más a frizurája, sminkje, cipője, szemüvege, blúza, illata? Kisugárzása? Elképesztően jól esik egy nőnek, ha ezt a párja észreveszi rajta. És vissza fog kamatozni! Nem magunk ellen beszélek.

Képzeld el, hazaérsz a munkából, és ez a kép fogad. Megéri gürizni érte?  Hm?

Képzeld el, hazaérsz a munkából, és ez a kép fogad. Megéri gürizni érte? Hm?

Srácok, egyszerűen szomjazzák a lelkünk, a vágyunk, a figyelmünk, azt, hogy értékesnek tartsuk őket, és ezt a tudtukra adjuk! Olyan rossz az, hogy KELLÜNK nekik? Persze ez terhes is lehet néha, meg állandóan ne belőlünk éljenek, legyenek önállóak ők is, de remélem, egyértelmű, én most nem a társfüggő nőkről, hanem az egészséges lelkű nőkről írok. Különben a társfüggésen is lehet segíteni. Azt is lehet kihívásként és nem tragédiaként kezelni.

És mindez a befektetés megtérül! Nem a hú, de rettenetes önzetlenségre biztatlak, hanem a józan, jól felfogott önérdekünkre. Befektetünk, hagyunk kellő szabadságot (érezzék, hogy ajándékaink az övék, valóban az övék, nem KELL viszonozni, legalábbis nem mindig és nem azonnal. Hosszú távon persze kell, hiszen mi is szomjazzuk őket, ettől és így működik a világ) és mi is közöljük, mi mit akarunk. Úgy be lehet lobbantani egy nőt, hogy önként és többet ad, mint remélni mertük volna!

Tessék kipróbálni! Egyikőtök nem fogja bánni, hogy meghitt, fészek meleg, erotikával fűszerezett otthona van, egy melegszívű, vonzó nővel.

Aki ugyan nem tökéletes, de mivel mi sem vagyunk tökéletes férfiak, és tökéletes nő úgysincs – ez végül is kit érdekel?

 

;-)

Zoli

A hajlott hátú néni

 

néniEzt egy baráti portálon találtam:

 

(Gugliba be lehet írni: tyimességek)

 

A hajlott hátú néni

 

 

 

Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz

 

készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős,

 

hajlott hátú néni.

 

Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor

 

válaszoltunk, ezt kérdezte:

 

– És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?

 

 

 

Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

 

 

 

Járjatok be minden földet,

 

Melyet Isten megteremtett,

 

S nem akadtok bizonyára

 

A magyar nemzet párjára.

 

Vajon mit kell véle tenni:

 

Szánni kell-e vagy megvetni? –

 

Ha a föld isten kalapja,

 

Hazánk a bokréta rajta!

 

Oly szép ország, oly virító,

 

Szemet-lelket andalító,

 

És oly gazdag!… aranysárgán

 

Ringatózik rónaságán

 

A kalászok óceánja;

 

S hegyeiben mennyi bánya!

 

És ezekben annyi kincs van,

 

Mennyit nem látsz álmaidban.

 

S ilyen áldások dacára

 

 

 

Ez a nemzet mégis árva,

 

Mégis rongyos, mégis éhes,

 

Közel áll az elveszéshez.

 

S szellemének országában

 

Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!

 

S mindezek maradnak ott lenn.

 

Vagy ha éppen a véletlen

 

Föltalálja hozni őket,

 

Porban, sárban érnek véget,

 

Vagy az ínség zivatarja

 

Őket messze elsodorja,

 

Messze tőlünk a világba,

 

Idegen nép kincstárába,

 

És ha ott ragyogni látjuk,

 

Szánk-szemünket rájok tátjuk,

 

S áldicsőséggel lakunk jól,

 

Hogy ez innen van honunkból.

 

 

 

Ez hát nemes büszkeségünk,

 

Melyről annyiszor mesélünk?

 

Azzal dicsekedni váltig,

 

Ami szégyenünkre válik!…

 

Csak a magyar büszkeséget,

 

Csak ezt ne emlegessétek!

 

 

 

Ezer éve, hogy e nemzet

 

Itt magának hazát szerzett,

 

És ha jőne most halála,

 

A jövendő mit találna,

 

Mi neki arról beszélne,

 

Hogy itt hajdan magyar éle?

 

S a világtörténet könyve?

 

Ott sem lennénk följegyezve!

 

És ha lennénk, jaj minékünk,

 

Ezt olvasnák csak felőlünk:

 

“Élt egy nép a Tisza táján,

 

Századokig, lomhán, gyáván.”

 

Óh hazám, mikor fogsz ismét

 

Tenni egy sugárt, egy kis fényt

 

Megrozsdásodott nevedre?

 

Mikor ébredsz önérzetre?

 

 

 

(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)

 

 

 

 

 

Majd folytatta:

 

– Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?

 

 

 

Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit.

 

A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács.

 

Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott.

 

 

 

Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!

 

 

 

Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami

 

rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotorosról alkotott képbe.

 

Sírtam…

 

És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal-, és jobboldalinak

 

nevező, megosztó politikusok csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és

 

hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit

 

szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen

 

embereknek.

 

Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én.

 

Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda,

 

ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban.

 

 

 

Küldd tovább légy szíves, hadd járja be a világot és olvassa minden

 

magyar lelkű ember!

 

 

 

 

 

 

 

” Jöjjön el a Te országod…”

 

 

 

Valaki utána írta:

 

Ez egy elképesztően szép történet. De, most jön a fika. Jó emberi szokás szerint ez a motoros már megint másokkal elégedetlen. Elgondolkozott azon, vajon ő van-e olyan szinten, mint az a néni? Aztán meg, lássuk be, alig ismerjük a nagypolitikát. Fogalmunk sincsen róla, milyen lehet ott küzdeni, milyen erők és trükkök ellen kell felvenni a harcot, és közben a nép folyton elégedetlen, mert nem érti meg, hogy a boldogsága nagyon nagy részt attól függ, hogyan áll a dolgokhoz. Nem teljesen, de alapvetően. Mindig kívülről várni a boldogságot persze, hogy mindig elégedtelenné tesz, mert az belülről indul ki. És aztán azt tovább kell adni.

 

Amúgy, én alkalmanként vagyok öreg néni szinten. Volt már rá példa. Néha.

 

Ez a válasz jött rá:

 

Okos vagy, meg jót akarsz, de had lehessen már néha csak úgy élvezni az ilyen szép történeteket, önmagukért. Ne kelljen már kicsit továbbjavulni, hanem lehessünk szabadon azok, akik vagyunk, és örülhessünk őszintén más jóságának. Mert rajta keresztül az Isten kacsintott ránk.

;-)

 

Zoli