„A férfiak agresszívak.” „Rendszerszintű nőelnyomás van (a férfiak részéről)” „A férfiak szerint minden nő szőke nő (buta és kihasználható)” – Müller Pétertől. Ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel elég sűrűn találkozhatunk az átfeminizált médiából. Nőgyűlölet címmel már írtam a gyűlölködés hasztalanságáról, itt az ideje, hogy az érem másik oldaláról is írjak. Ez a darabja a mini cikksorozatnak a fontosabb, hiszen androfóbiáról (férfigyűlöletről) szinte sehol nem beszélnek, holott általánosabb, mint a nők gyűlölete.
Általános ma a férfiakat degradáló, megalázó, megszégyenítő, szükségleteiket figyelembe nem vevő, ellenben azok egy részét gúny tárgyává tevő, valamint a férfinemet általában lejárató, sőt, démonizáló médiatartalom. Vagyis a férfigyűlölet. Sajnos ez a mindennapi életbe is egyre inkább átszivárog.
Jómagam emlékszem a húszas éveimre, amikor (90′-es évek) hazánkban még semmilyen férfijogi kezdeményezésnek híre-hamva sem volt, ám feminista tartalmakat már közvetített a magyar média. Feminista filmben szétdurranó Superman (jelezve a férfiak egóját), és az alóla előbukkanó kisegér, az állítás, hogy a családon belüli erőszak (ma: párkapcsolati erőszak) felelősei egyedül és kizárólagosan a férfiak (az állítás szerint, melyet megbízható empirikus kutatások cáfolnak: 95%-ban férfiak követik el azt nők és gyermekek ellen, 5%-ban homoszexuálisok a partnerükkel szemben, illetve a nők kizárólag önvédelemből férfiak ellen)… Az igénytelen férfi karikírozása, aki részegen megy randira a kiszemelt nővel, vagy a feminista kijelentés, hogy a férfigyűlölet jogos reakció csupán az elnyomott nők részéről – lehetne hosszan sorolni. Túlzások, tévedések, gúny és hazugságok természetesen némi igazságmaggal, hiszen a férfiak sem tökéletesek.
Ezekkel szemben a társadalom, az újságíró szakma szinte néma, még ma is. Ennek két oka van: egyrészt van egy olyan berögzülés a köz gondolkodásában, hogy a nők alapvetően hátrányosabb helyzetben vannak, mint a férfiak (ld. még az Alaptörvényünket is, mely szerint a nőket külön törvényekkel kell védeni), ezért aztán a szórakoztatóipar és a média a feministákkal karöltve pozitív színben és kicsinyítve beszél a nők hibáiról, másrészt ahol csak tud, kedvez nekik, és erényeiket kidomborítva mutatja be őket. Ennyit az általánosan terjedő-lappangó férfigyűlöletről. Nézzük egyéni szinteken!
A nőkben egy negatív apafigura, párkapcsolati krízis, ismerkedési/szexuális sikertelenségek, péniszirigység, illetve mindez megspékelve némi androfób feminista narratívával – ez mind oka lehet személyes férfiellenességüknek. A férfiak túlnyomó részében jelen lévő erős szexuális késztetés, mások vezetésére való igény eleve rosszként való interpretációja tipikus ezen nők (és a később említendő férfigyűlölő férfiak) részéről.
Egy negatív apafigura, aki szükségtelenül korlátoz, aki bántalmaz, általában nem vér szerinti apa esetén akár szexuálisan is – okai lehetnek a későbbi fóbiáknak. Bevallom, erről a kérdésről nem szeretnék túl sokat értekezni, ezzel messze túl sokat foglalkozik a média. Természetesen érthető a férfigyűlölet ebben az esetben – de nem helyes. Érdemes elgondolkodni az apa neveltetéséről, önmeghatározásáról (mit tartott férfiasnak magára nézve), életének lehetőségeiről (pl. mennyire élhette azt az életet, amit szeretett volna). A megértés minden elengedés, megbocsátás, lelki szabadság záloga. A belső, érzelmi-szellemi szabadság pedig a boldog életé.
Annyit esetleg még ehhez a témához, hogy a vezetés és dominancia igény nagyon mélyen kódolt a férfiakban, már óvodáskorban hierarchiát alakítanak ki a fiúk egymást között. Egy átlagos, a gyermekét szerető apa (és anya) is képes azonban ennek a felelősségére, terheire, szolgálat jellegére ráirányítani a saját gyermeke figyelmét. Azt is meg lehet mutatni a lányoknak, hogy ők mit tehetnek hozzá egy férfi által vezetett családban a családi szerepekhez. A gondoskodó, a férfi érzelmi támaszának és a gyermekek legfőbb nevelőjének szerepe egyáltalán nem kell, hogy az igazságtalan korlátozás, az elnyomás szinonimái legyenek egyetlen nőnek is. Lehet önmegvalósítani az anyaságban is, illetve a gyerekek kiröpülte után is. Ezzel kapcsolatban kellene segítségért lobbizni az államnál!
Ha a nő elutasítja a saját nőiségét, nem ápolja szépségét, vagy egyszerűen nem szép, nem vonzó a férfiak számára – a párkapcsolati, ismerkedési kudarcok újabb okai lehetnek a férfifóbiának. Mindazonáltal egy nő, ha kicsit is bátor, könnyebben akaszt le magának férfit, mint ez megtörténhet fordítva. A nőnek van valamije a két lába között, ami ellensúlyozza a megjelenési és kommunikatív illetve kisugárzásbéli hátrányokat. Egy férfi ha rosszul néz ki, bátortalan, és nehezen kommunikál akkor viszont esélytelen a nőknél. Ehelyütt jegyzem meg, hogy akár a nők is próbálkozhatnának a férfiaknál kezdeményezni, vannak erre indirekt, régi módszerek, bár talán – kissé negatívan – a férfi behálózásának hívja ezeket a köznyelv. Lehetőséget teremteni a találkozásra, biztató gesztusokat küldeni felé (mosoly, bólintás, pillantás, stb.), közös ismerős által megsúgni, hogy itt érdemes lenne kezdeményezni – megannyi lehetőség, hogy rábírja a kiszemeltet a kezdeményezésre. Indirekt, nőies, finom módszerekkel élni – miért is ne?
A társ, akivel nem tud, vagy nem eleget, kommunikálni, érzelmi meghittséget átélni, akit ridegnek tapasztal, esetleg bántalmazónak (bár ezt ebben a cikkben nem szeretném túldimenzionálni, jóval kevesebb férfi bántalmaz, mint azt ma a véleményformálók állítják), nos, ilyen esetekben ha a nő beszűkül saját ki nem elégített igényeire és csalódásaira, fájdalmára, akkor megint csak cinikussá válhat az erősebb nemmel szemben. Vannak azonban nyertes nők az életben, akik képesek a csalódáson, testi és lelki fájdalmakon túllépni, vagy legalább azt belátni, hogy nem a „férfiak” ilyenek, hanem csak az, akivel ők élnek/éltek együtt. Ki lehet kerülni a férfifóbiát, ami szükségtelenül szűkíti le a nő életét.
A péniszirigység ma már sokak által inkább mentális betegségnek van felfogva, olyasformán, hogy a nők az idealizált férfi sikereit, státuszszimbólumait irigylik, ezért lesznek karrierista, férfias stílusban kommunikálók és öltözködők. Ha belegondolunk a szüntelenül a legsikeresebb (vagyis idealizált) férfiak jövedelmére, pozíciójára és státuszára ácsingózó feminizmusra, ez meglehetősen igaznak tűnik rájuk. Ennek kezelése szakorvosra tartozik, az én kompetenciámat messze meghaladja. Annyi azért elmondható, hogy a sebezhetőség, egészséges énvédelem, illetve a női szerepekre való alkalmasság érzésével kell a megoldásra törekvő nőnek dolgoznia.
Miért lesz férfigyűlölő egy férfi? Mert elutasította a barátságát a többi fiú gyerekkorban. Túl nőiesnek találták és kiközösítették. Mert az elvált anyja megkeseredettségében az apja és a férfiak ellen nevelte. Ok lehet még: elutasítják a férfiak pl. kockázatkerülő (gyáva) viselkedése, vagy homoszexuális hajlama miatt. Mert azon törekvésében, hogy a nőknek megfeleljen, pozitív reakcióikat, szeretetüket bebiztosítsa, magára veszi a nők minden fájdalmát és csalódását – és a férfiakat azonosítja legrosszabb tulajdonságaikkal. (Én Müller Pétert ilyen embernek gondolom.) A látókör szélesítése, a nők vélt és valós problémáira történő fókuszálás helyett a két nem kapcsolatának szélesebb perspektívájú megközelítése segíthet. Ha észreveszik az átlagférfit, aki szívesen és sokat tesz a családjáért, unokáiért. Ha később olyan közegre találhat a társaitól elutasított férfi, ahol elfogadják őt, és kibontakoztathatja képességeit.
A férfiak és a férfiasság elutasítása komoly gondok forrása lehet: bizonytalan, férfierények nélküli fiúk, elköteleződni, családot alapítani nem akaró férfiak (hazánkban a 40 év alatti férfiak 70%-a gyermek nélküli!) Tartással, felelősségvállalással teljes férfiakat szeretnénk? Gyarapodó nemzetet? Ismerjük fel a férfigyűlöletet és tegyünk ellene!