Az idős unokatestvérkém, amikor csak tehetem meglátogatom. Mindig egyensúlyban van. Ezért példaképemnek tartom. Hát most, amikor tapasztaltam, hogy sérülése volt, szinte fájt látnom. A haza ballagó szomszédaim meg-megpihentek a kerítéseknél, leültek a szélére, ahol csak lehetett. Átéreztem a gyengeségüket. A kicsi két éves a napokban megsérült. Amikor a saját kis szókészletével elmondta a bajt és a tekintetében minden benne volt, szintén mintha csak fizikai fájdalmat gerjesztene az együttérzés, átéltem. Ilyenkor a saját sérülékenységünk, elesesettségünk éljük talán át. Azt, hogy mivelünk is megeshet bármikor mindez. A temetéseken is egy kicsi belőlünk is odalesz amikor szembesülünk a másik elmúlásával. Áldás és átok is egyben az empátia. Hiszen az is megrendít, ami nem is velünk történik. A pozitív történésnek is tudok örülni, ami mással történik. A túlérzékeny, hiperszenzibilis egyént, az átlagtól jobban megtalálják a dolgok. Mélyebben érez. Fogékonyabb a többiek érzéseire is. Az empata nevet kapta a túlságosan együttérző. Mitől is lesz azzá valaki? Hogyan él, aki ezzel van megáldva? Viharosan. Szorongósan. Minden történés megtalálja, megérinti. Nem lazán dolgozza fel. Örlődik gyakran. Szerencsére lehetnek az örömök átélésében is erőteljes együttérzések. :) Kati