” Az együttes a klip forgatásának helyszínén”

Most megy Jon Bon Jovi 2010– es száma, a „We weren’t born to follow”. „Nem követni születtünk”. Ez jutott az eszembe róla.

Urak és Hölgyek!

Még mindig sok magzatot abortálnak, a munkavállaló sokszor ki van szolgáltatva a munkáltatónak, vidéken védelem nélküliek a nők, dúl a radikál feminizmus hazugsággépezete, az állam ellenőrizetlenül költi adóforintjainkat és az egyházak hanyagolják Jézus hirdetését.

Le kell számolnunk azzal, hogy majd valaki megoldja helyettünk. Tenni kell, tennünk kell a rossz ellen, és A JÓ MELLETT! Az okos azonban nem egyedül cselekszik, hanem társakat gyűjt maga köré, mert együtt hatékonyabbak.

Én így csinálnám: választanék egy ügyet, ami közel áll hozzám. Például a kiszolgáltatott munkavállalók ügyét. Apró lépésekkel indítanék: elkezdeném keresni a környezetemben azokat, akik olyan munkahelyen dolgoznak, ami nekik, vagy a családjuknak rossz, de váltani nem tudnak. Nem ragaszkodnék hozzá, hogy csak a törvényszegést keressem, jöhet minden, ami pl. túlzott stresszt okoz a családnak. (Például ahol a szülők alig tudnak találkozni a váltott műszak miatt.) Elkezdenék társadalmi támogatottságot gyűjteni, pl. honlapot indítanék a témának, ahol közösséget is lehet szervezni, és informálni a társadalmat a tevékenységről, eredményekről. A barátaim között keresnék először társakat, aztán jöhetnek azok barátai, ismerősök, munkatársak, stb.

Kis célt tűznék ki először: melyik mikrovállalkozással vannak gondok? Lehetőleg a lakhelyem közelében. Igyekeznék a társaimmal nyilvánosságra hozni a problémát, vagy ennek lehetőségével nyomást gyakorolni a vezetésre. Az informátorokat védeni kell, hiszen ők az állásukkal játszanak!

” Egy férfi, aki küzd azért, amiben hisz”

Ha sikert értünk el, közzé tenném. Ezzel lehet újabb támogatókat szerezni. Felkészülnék: sok alázat, türelem, bátorság kell majd. Csak a közösség, mely valami jót tűzött ki célul, egysége sok energiát fog lekötni, minél nagyobb, annál inkább. Én azt is észben tartanám: ha nem leszek jobb ember attól, amit végzek, nem éri meg belefogni. Tetteim mindenképpen visszahatnak rám, és akkor már inkább pozitívan, mint negatívan. Igyekeznék minél több emberrel beszélni, megkérdezni az ő véleményüket, bölcsebbé válni. Megpróbálni meggyőzni őket, hogy támogassanak.

Pihenésre is szükség lesz, hiszen az ilyen küldetés teljesítése közben nagyon el lehet fáradni. Sokszor küzd az ember, küzd, és minden csak még rosszabb lesz.

Legalábbis látszólag. Meg kell néha állni, megkérdezni: honnan indultam, mi a célom, és hol tartok? Kellenek, akik tartják bennem a lelket, akik hisznek bennem és a küldetésemben. De ami nagyon fontos: én tudjam éleszteni magamban a lángot. Ha bennem kialszik, kívülről, mások által nagyon ritkán és nagyon nehezen lehet újra fellobbantani, pláne, hogy tartós legyen. Ha elveszett a lelkesedés, célszerű önvizsgálatot tartani: túl nagy pofont kaptam a világtól? Csalódtam valakiben, akiben bíztam, akire építettem? Monotonná vált a szolgálat, mókuskerékké? Nem oda értem, ahova akartam? Elvesztettem a bátorságom, visszariadtam a nehézségektől? Az őszinte válaszok után jöhet az ötletelés, hogyan lehetne kijavítani a bajt? Talán csak hátra kell lépni, hagyni, hogy minden történjen magától. Talán szakemberhez érdemes elmenni, pszichológushoz, remek motiváló, és problémamegoldó módszereket fejlesztett ki a pszichológia az elmúlt években. Ne feledjük, a szolgálatomra, ha őszinte, nem csak nekem van szükségem (de nekem is), hanem a többieknek, a közösségnek, a világnak. (Azért a család, a munka rovására ne menjen a világmegváltás! ;-) ) Meglehet, túl nagy falatot akartam egyszerre megrágni, kisebbet kell (legalábbis egyelőre) választanom. A problémamegoldó ötleteléshez ajánlom Kaszás György: Gondolkodjunk, mert vagyunk! c. könyvét. Nekem nagyon bevált.

Egy nő, aki küzd azért, amiben hisz

És bátorság és bölcsesség, bátorság és bölcsesség, bátorság és bölcsesség! Önfegyelem, csak mert jó ügy mellé álltam, mert érzem, hogy igazam van, nem ok, hogy akkor szabadon engedjem személyiségem árnyékoldalát. Hogy dühödt haraggal essek neki azoknak, akik szerintem „gonoszok”. Talán ők is félnek, talán szerencsétlen vakok, megtévesztettek, saját vágyaik foglyai. Meg kell próbálnom megérteni őket, mert lehet, ha azt látják, nem ítélem el a személyüket, fognak nyitni felém. És tehetünk egy kis lépést az általam elképzelt jó felé. És akkor még nem beszéltem a hit dimenziójáról, mikor Isten segítségét kéri az ember, esetleg egyházakkal szövetkezik. Ez messzire vezet, és mindig ára van. Isten sem segít ingyen, és egyházai sem. Hosszú távon az ár: a megtérés, Jézus követése. Aki fél ettől, ne keressen szövetségest a hitben! Nagy erő, de fel kell nőni hozzá.

Messze nem merítettem ki a témát.

;-)

Zoli