Már több pszichológia konferencián is azt hallottam, hogy még az 50 felettiek hangulata csak-csak megvan, de a tőlük fiatalabbak gyakran és erősen letargikusak. Hát akkor mivel ilyen téren sajnos sok tapasztalásom van, úgy gondolom van a tarsolyomban pár példa a nyomott hangulatból való kilábalásra. Amikor nem ment az alvás éjszaka azon töprengtem, hogy hányszor írják a neten: „Milyen tanácsot adnál a több évvel ezelőtti önmagadnak?” Erre én azt szoktam magamnak írni:” Ne parázzál annyit!” És tényleg. Ha a mostani fejemmel visszagondolok, mennyire pánikoltam attól, hogy a hozzám közel állók eltűnnek, most azt látom, valahogy túléltem. Kellett segítség is. De kirángattam magam a gödrökből. Elgondolkodva, sőt túllépve, ha most nincs erőm, arra gondolok, mit mondana a tőlem jóval idősebb énem, mit tanácsolna? „Állj fel! Mosd meg a hajad! Vegyél fel valami csinosat és menj! Örülj, hogy bírsz még valami, bármit csinálni! Van aki örülne, ha még képes lenne, de valamiért neki nem megy. Ne csak mindig azokhoz viszonyítsuk önmagunkat, akik tőlünk szuperebbek, hanem azokhoz is, akik még ott sincsenek, ahol mi. Illetve a korábbi önmagunkhoz, amikor még ezt vagy azt nem értük el. Most meg evidens. Ahogy hazánk egyik nagyja szokta volt mondani: „Ne csak hajszoljuk mindig a megoldást, néha élvezzük a problémát magát, hiszen mind csak egy kihívás.” :) Kati