A világ legnagyobbja ebben a sokoldalú Leonardo da Vinci volt. A kis embereknek is azzá kellett lenniük régebben, hiszen a házaikat fel kellett tudni építeni, a tetőiket, kerítéseiket javítani, érteni az állataikhoz, a földjeikhez, a megműveléshez, ami megtermett annak a feldolgozásához. Ma már szakembereket hívunk többnyire. Azért a nagyanyáink tudtak főzni sütni, kertet gondozni, gyerekeiket családtagjaikat ápolni. Ma is próbálnak az ügyesebb nők a lakásaikba például a függönyöket varrni, az otthont jól berendezni, sütni, főzni, családtagokat,- kertet gondozni. Kihívás, valóságos kaland, olyan téren tenni, amit nem tanultunk. Érdekes kirándulás kipróbálni önmagunkat, új szituációkban. Az is előfordulhat, hogy a próbálkozás során kimagasló eredményt hozunk ki önmagunkból. Olyan szintre jutunk, amire még magunk sem számítottunk. Például nagyon szerettem volna, hogy az otthonunk pincéje metlachival legyen burkolva. Addig kérleltem és dicsértem a páromat, míg megcsinálta, noha nem ez volt a szakmája. Valóságos alkotás lett a munkája. :) Kata
Polihisztor
Minden vélemény számít!