Figyelem a szinte hiperaktív embereket. írtam már az optimális aktivitás szintről az aorusuelről. A flow, áramlatban létről. Élvezi az illető a tevékenykedését. Az idő múlását sem igen figyeli ilyenkor. A felpörgött állapotban lét után leállni nem is mindig egyszerű. Akár kimerülésig is hajtja magát az ember. Valami elől talán menekül. Valaminek a végiggondolásától. Mert kell a csend is, a nyugalom. A másik véglet pedig aki csak teng leng. Nem tesz mérvadó dolgot, csak alszik eszik. Még bűntudata sincsen. Csak úgy van. A normál működésmódot eltalálni nem mindig sikerül. Az idegrendszer jelez a túlzásokba esésekkel. Figyeljük meg önmagunkat és a körülöttünk levőket! Próbáljunk rátalálni a háttérben, mi az, ami miatt fura lett a tempó. Van amikor egy kívül álló jobban rálát. Objektívebb. Tudjuk, hányan csak akkor tudnak érezni önmagukkal kapcsolatban elégedettséget, ha kimerülésig dolgoztak, tevékenykedtek. Sokszor jut eszembe a mamám. Fájt mindene és nehezen állt le. Ráismerek a közelemben a hasonlóan pörgőkre. Hát még ha elvárják tőlünk is. Sürgetnek, bűntudatot keltenek. Nem is könnyű ilyenkor maradni normál ütemben. :) Kati