Mondtam anyumnak, amikor kiskoromban vitt engem a biciklin magával. Jöttem ma haza és szinte hazáig sokszor meg-megállva próbáltam elhárítani a kerék surlódási baját. Egyre csak az első féket igazgattam volna. Már azon voltam, hogy leállítok egy bringást, hogy segítsen már rajtam. Egyszer csak megjavítottam. Máshol volt eldeformálódva. Roppant büszke voltam magamra. Hiszen, keservesen, de megoldottam. Lám. Azt mondják, a konfortzónán túli lét alkalmával erősödik az önbecsülésünk. Figyelem azokat, akiken azt érzem elég rátarti, már már nagyképűek. Lehet, hogy az ő önbecsülésük van rendben és bennem van szolgalelkű, alázat? Ez a generációkra is levetíthető. Az x még a korosabbak előtt jobban meghajolt. A fiatalabbak egója nagyobb. Egy bringajavítástól meddig jutott a töprengés! :) Kati