Olvashattam róla hazánk lelki folyóirataiban. Például vágyom rá, hogy a másik elismerjen. Önmagunkhoz való viszonyunk is függ a másokhoz való viszonyainktól. Küzdünk az elismerésért. Hiszen az öntudat másokon keresztül tud önmagáról. Az én olyan képek lenyomata, amiket mások alkotnak rólunk. A többiekhez való viszonyunk fontos, mert önmagunkat tapasztaljuk meg a másikban. Az öntudat tehát nem egy nyugalmas viszony, hanem harc az elismerésért. Akkor vagyunk bizonyosak önmagunkban, ha egy számunkra fontos valaki elismer. Például szülőnk, gyerekünk, szerelmünk, barátunk, ismerősünk, beosztottunk. Ha fejlődésünk bizonyos időszakában nem kapunk elismerést torzult személyiséggé válhatunk. Olyan elismerése szükséges, akit mi is elismerünk, mert okos, szép, sikeres, szeretetre méltó. Csak annak az elismeréséért harcolunk, akit elismerünk. Akit megvetünk, lenézünk annak az elismerése értéktelen, kínos. Az ilyen egyén ragaszkodása nekünk kellemetlen, rossz fényt vet ránk. Szenvedünk, gyötrődünk, ha a nagyra tartott egyén elismerését nem sikerül elérnünk. Az elismerés hiánya mélyen érint. Szorongunk, önmagunkat értéktelennek véljük. Sérül a személyiségünk. Igen érdekes példa, amikor a nő alárendelődik, mindent megtesz, a férfi mégsem elégedett. Vágyott az úr birtokolni, de arra is vágyik, hogy szabad független, öntudatos lénytől kapjon elismerést. Az alárendelődött nőtől kapott elismerés nem elégíti ki, értéktelen. A másik véglet, mikor a nő független önálló marad és a férfi gyötrődik, mert nem lehet bizonyos a nő szeretetében. Törekedne bezárni, ellenőrizni, még a szabad öntudatát is birtokolná. A nő elismerheti, őt mint hatalommal rendelkező férfit, eltartóját. Szíve mélyén pedig nem ismeri el, mint vágyott férfit. A leglényegesebb elismerést megvonja tőle. Minél erősebben akarja birtokolni az úr, annál messzebb kerül az áhított elismeréstől. A gondolatait, érzéseit nem tudja ellenőrizni. Már csak akkor van nyugalom, ha az illető alszik. Az elismerési viszonyok irányítják életünket. A támadás, kirekesztés megszégyenítés megvonja az elismerést. Ha azt amire képesek vagyunk és szeretünk értéktelennek bélyegzik, lenéznek, kigúnyolnak, esetleg nevetségessé tesznek, akkor sérül a személyünk, komplexusunk lehet, sőt az élni akarásunk is kihunyhat. Vágyunk arra, hogy vágyjanak ránk. A partnerünk elismerje képességeinket értékeinket, velünk legyen. A másik vágyára is vágyunk. Mi legyünk a vágyának a tárgya. A megszerzett, birtokba vett vágytárgy ház, állás, szép nő csak helyettesítő. Általuk sosem lehetünk biztosak, csak birtokolunk. A másik vágya a másiktól függ. Nem tudjuk kiharcolni. Többnyire a férfiak az elismerésre vágynak a nők pedig a másik vágyára. Persze az sem elég, ha a férj a nőt nagyra tartja, de más nőket jobban kíván. Akkor nem vágyik rá igazán. Mint egyedi, megismételhetetlen testű érző, gondolkodó személyt akarjon, tartson rendkívülinek. Úgy ahogy vagyok. Ha már elvárásai vannak, akkor nem feltétel nélkül akar. A modern kultúra, még mindig férfi kultúra. A nő, ha sikeres akar lenni,elismerésre kell törekedjen. Modern, sikeres nő nem lehet kiszolgáltatott. A férfi vágyát nem birtokolhatja, nem irányíthatja. Az elismerésért vívott harc, talán nem az önmegvalósítás terepe, hanem egy újabb teher.  Köszönöm Ullmann Tamás filozófiai írásait ebben a gondolatébresztőben.  :)Katalin