Címke: mozgás

Mikor a közeliek java odaát, akkor egyre kevésbé fáj a saját elmúlás

öreg gyerekkelHogyan lehet vissza cibálni az élők közé a gyászolót? Élettel. Mozgással. A mozgás élet. A mozdulatlanság halál. Leállás. A leginkább mozgásban levők a kicsik. Nincs megállás. Rendületlenül róják a köröket. Aki vigyázott már 2 évesre, az tudja milyen. Egy olimpikont megkértek utánozza egy gyerek mozdulatait. Délre feladta. A kicsi megrázta magát és a tovább ment. Amikor nagyikat kérnek „babysitterkedésre”, bizony kapnak edzettséget a kicsik általi tréninggel. Lehet ez is az egyik oka, amitől több az idős nő, mint a férfi. Tehát mozgásra serkentő tényezőket kell iktatni az életünkbe, ami éltet. Mi motivál leginkább mozgásra egy embert? Természetesen a gyerek. Valamint az, hogy a kicsiknek baja ne essen.Volt olyan kezdeményezés- hallottam a legutóbbi pszichológiai konferencián, hogy szociális otthonokba kicsiket vittek át az intézetből, illetve normál óvodából. A két korosztály egymásra igen jó hatással volt. Most, hogy az orvostudomány fejlődésével, egyre több betegség gyógyítható és így a népesség átlag életkora magasabb, több az idős ember. Ám a technika fejlődésével sajnos a depresszió, a szorongás, a pánik is. Az ember nehezen tud a gépek tempójával lépést tartani. Élünk tehát, de a kedélyünk sokszor sérül. Javítandó! Agyalhatunk a megoldásokon.:) Kató

Alak és hangulat

fittenBevalljuk vagy sem ez 2 olyan alapvető dolog a tudatunkban, ami sok mindent elindíthat. Motivál arra, hogy változtassuk az életmódunkat, másképp szervezzük a napjainkat. A  hangulatunk mint belső, az alakunk, mint külső jellemzőnk és igen, bevalljuk vagy sem alapvetően befolyásol. A hangulatunk átszínezi a napjainkat, Ha lehangolt, depresszívebb időszakaink vannak, akkor ez a döntéseinken is érezhető. Visszahúzódóbban, kételkedőbben, némelyek szinte paranoiásan viszonyulnak a többiekhez. Eleve a depressziósak számára nehézkesebb a döntéshozatal. Az alak pedig a külső megjelenésünk miatt alapvetően fontos. Senki nem vitatja az első benyomás fontosságát. Például állásinterjú és első randevú alkalmával, módosítja az életünk további alakulását. Ha látunk olyanokat, akik feladták az alakjuk formálását, akkor érezhetjük, hogy bizony nagyon nem mindegy milyen formában közlekedünk a világban. A sportolással az alakunk is a hangulatunk is javulhat. Endorfint kaphat az agy és kedvezőbb színben látjuk a dolgokat. Evidens és mégis elfelejtik sokan. Panaszkodnak egykedvűségre, idegességre, szorongásra. Gondolnak megoldásként nyugtatóra, akár italra. pedig a testedzést kell elővenni megoldásnak. NAPONTA. :) Kata

Az örökmozgó

futoÉletünk első éveiben jellemző ránk. Aztán kevésbé. Vannak emberek, akikre sokáig igaz. Honnan ered az erejük? Rendíthetetlen tenni akarásuk, életigenlésük?  A mozgás élet. Ha nincs, ami motiváljon kevésbé mozgunk. Keresnünk kell olyan dolgot, ami mozgásra késztet. Például amelyik idős embernek van háziállata hosszabb életű lesz.A kis kedvenc miatt fel kell keljen. Az egyedül maradó embereknél nem ritka, hogy önmaguk miatt nem főznek, hideget esznek. Kell, aki ambíciónál, akiért érdemes főzni, sütni, valaki akiről gondoskodni lehet. Önmagunkért kevésbé tesszük meg. Egyszerűsítjük a teendőinket. Túlságosan redukálunk mindent.  Ördögi kör alakulhat ki. Csökken az életkedv. Meg kell valahol törni a kört. A mozgás endorfint ad az agynak. Kedélyesebbé válunk tőle. A kedélyesebb ember nyit a többiek felé. Barátkozik, kontaktust keres. Ha már nem magányos, akkor javul a helyzete, életkedve, mozgása, étvágya. A zene mozgásra késztet. A mozgás lehet akár tánc is. A hiúság is motiválhat mozgásra. A tornák formálják az alakot. Lényeg, hogy ne legyen az ember mozdulatlan. :)Katamozgo-csontvazak