Címke: összetartozás

Családi üzelmek – a mai kor filmje: nekünk szól

Itt pl. megnézheted.

Mi vagyunk Millerék! Csííz!

Mi vagyunk Millerék! Csííz!

Kezdjük ott, hogy Millerék (a család) valójában nem is léteznek. Van egy felnőtt korú srác, aki még mindig hippi korszakát éli, gyenge füvekkel kereskedik, és a szexuális élete Reisz Matyi rendszeres látogatásából áll. Nem nőtt fel. Nem csodálom. Olyan szélsőségesen liberális társadalomban él, amely nem várja el, és főleg nem segíti férfitagjait a felnőtté válásban.

Aztán egy angyali kölyök, tinédzser, aki szegény olyan nyominger, hogy felnőtt korú, és még szűz. (Ebből adódnak is furcsa helyzetek, amikor az „anyja” és a „nővére” csókolózni tanítja, és a szomszéd lakókocsiból a lány rájuk nyit.) Én ugyan kétlem , hogy feltétlen nyominger valaki, ha a házassága előtt szűz, de most nem vitázom ennél jobban a film készítőivel. Max. bátortalan szegény. De a szívébe a föld teljes átmérőjével belefér, és marad bőven hely. Annyira jószívű.

Aztán a kőkemény, bevállalós csaj a szomszédból, aki rúdon pörög, de kezd kiöregedni, és a piac keményedik, már prostinak is kell lenni, ha munkát akar. Bátor döntést hoz: inkább munkanélküli lesz. (Ezúttal nevezzük a rúdon pörgést munkának.)

Végül egy másik kemény csajszi, fiatal, aki az utcán él, és még nem drogos. Viszont csípős a nyelve.

Igen, "anyuci" és "nővérke" itt tanítják csókolozni "öcsikét", és mindjárt jön a szomszéd lány, aki már kezdett belezúgni. És pont ezért teszik, hogy majd meg merje csókolni őt a fiú! Voá, keverik a forgatókönyvírók rendesen!

Igen, „anyuci” és „nővérke” itt tanítják csókolozni „öcsikét”, és mindjárt jön a szomszéd lány, aki már kezdett belezúgni. És pont ezért teszik, hogy majd meg merje csókolni őt a fiú! Voá, keverik a forgatókönyvírók rendesen!

 

És ekkor jön a nagy lehetőség, ami összehozza őket. A díler srác lehetőséget kap, hogy nagyot kaszálhat, ha átcsempész a határon drogot Mexikóból. Álcsalád kell neki, akikkel kirándulni megy Mexikóba, és közben átcsempészi a drogot. Összeáll a csapat, és sok mulatságos és veszélyes kalandot élnek meg (pl. a rúdtáncos ellejt egy vadító táncot is, a jófiú heréje háromszorosára dagad, és ezt meg is csodálhatjuk mielőtt elájul), aztán (ettől ki voltam, mint sezlonyrugó) beáll családfőnek a „anya”, és ő veri képen a „lányuk” kétes udvarlóját, sőt ő ellenőrzi le a fiatalembert. Áááá, ez nem a férfi dolga! Mert persze itt csupa önző, vagy töketlen férfi van jelen, imádom az előítéletes amerikai filmeket! Avagy hogy csinál a túlzásba vitt és végig nem gondolt emancipáció puncikat a férfiakból. Mert a valóság szerintem nem az, amit a film sugall, hogy anyuka kénytelen beállni apuka helyére, mert az önző üzelmeit hajtja. Kénytelen, mert apuci a harmadik műszakot húzza, mert fél konfrontálódni, puhapöcs lett, mert belenevelték, hogy szégyeljen Férfinak lenni, és a keménység és határozottság: a) nem megengedett, ha a neme férfi, vagy b) megengedett, ha a nők azt mondják. (Most jön föl bennem a vacsora.)

Végül mindenki belátja a hibáját, kibékülnek, felvállalják egymást, sőt még nagyot kaszálnak is, és otthont teremtenek és igazi családdá válnak.

Itt Anyu táncol a család életéért éppen. És megmenti!

Itt Anyu táncol a család életéért éppen. És megmenti!

Nekünk szól. 100%-ig. Nem mi vagyunk a tökéletlenek, gyarlók és bűnösök csapata? Akik mégis emberek vagyunk? Akik mégis igyekszünk nap mint nap? Nem minket hívnak EMBEREKNEK? Az ember nem Isten képmása? Szeretett gyermeke, ha a saját feje után megy is? Nem végtelen szeretereméltó még bukottságában is? És: nincs szükségünk erre az elfogadó, megbocsátó, szelíden megintő, és kommunikáló szeretetre? Ami valójában a: CSALÁD?

Találkoznunk kéne, csoportokban, közösségekben, magánházaknál, és megtanulni őszintén beszélgetni; elhordozni dolgokat, titokban tartani dolgokat, tiszteletben tartani dolgokat, inteni egymást dolgok miatt, határokat szabni egymásnak, és összességében Családdá válni. Vigasztalni, tenni egymásért, meghallgatni, elmondani. Fokozatosan, kitartóan, gyógyítóan. Akár külső segítséget igénybe venni: szakembert, papot, lelkészt, tanárt, segítő munkást. Lehajolni egymásért. Nem sokat vállalni, mindig egy kicsit, de azt rendszeresen. Megtanulni beszélgetni Istennel. (Jó mércéja a Biblia. Nagyon sokat bizonyított már az a könyv.)

Hogy tíz év múlva még több erővel, tapasztalattal és örömmel tegyük ugyanezt.

Ámen

 

;-)

Zoli