Kedves Olvasó, ez a cikk ismét alkalmas szexuális izgalom keltésére. Ismered a szabályokat: vagy legyen elérhető szükség esetére a partnered (lehetőleg házastársad – csajok, ez most főleg nektek szól, meg kedves homik, nektek is ;-) ), vagy javaslom a böjtöt, sportot, örömöt okozó dolgokról való lemondást egy ideig. Séta, friss levegő, ima, ilyenek. Ha szükségesnek tartod, mert ezt tudnod neked kell. Állítólag felnőtt ember vagy, vagy ha nem, kérdezd meg aput, anyut, majd jól leb…sz, miért olvasol ilyeneket a neten. (És igaza is lenne!)
Nagyon szeretem Bécset, csodálatos város, csodálatos emberekkel. Még rossz tapasztalatom nem volt itt. Ugyanakkor jártomban-keltemben ebbe a plakátba botlottam. És nem hiszem, hogy ez a kép elsősorban a gyerekekre veszélyes. Persze bizonyos életkor felett már az, úgy tíz – tizenkét éves kortól. De inkább a kamaszokra és ránk, felnőttekre gond a plakát tartalma.
Ne tegyünk úgy, mintha nem lenne egy erősen érzéki természetünk (tisztelet a kivételnek), amit izgatni veszélyesnek tartok. A kamaszokat korai szexbe, és maszturbációba, a felnőtteket pedig (hiszen nincsen mindig állandó partnerünk, vagy van, de nem működik a szexuális életünk érzelmi távolság, menstruáció stb. miatt) házasságtörésbe és maszturbációba vezetheti.
Konkrétan mi a gondom? A leplezetlenség. Ha mindhárom férfi nemi szerve előtt ott lenne a piros négyzet, nekem elmenne a kép. Oké, feszegeti a korlátokat, de XXI. század, már hozzászoktunk, menjen. És épp ez a gondom, már megint túl kell lépni egy korláton, hogy izgalmasat, figyelemfelkeltőt mutassunk. De meddig? Hol a határ? Míg kéjgyilkosságot fognak ábrázolni a plakátok? Vagy ugyanezt élőben, meghirdetett alkalmakkor? Esetleg tömeges méretekben? És nem bulvármagazin, nem kereskedelmi tv adó, nem multinacionális cég teszi ezt, hanem a kultúra védőbástyája, egy neves és rangos múzeum. Ha a négyzetek ott lennének, nekem az is elmenne, ha kisebb betűkkel alulra odaírnák: a múzeumban a négyzetek nincsenek a képeken. Mert a képek különben ízlésesek, ha úgy tetszik, kulturáltak. Hiszen az emberi test szép, még ha éppen a férfi testéről van is szó. Nemde a Teremtőjét dicsőíti?
Miért megy el a múzeumban, ami az utcán nem? Mert ott vannak korlátok, aki odamegy, számít rá, mi várja, fel tud készülni arra. Elő lehet írni, hogy kiskorúak csak felnőtt kísérettel vegyenek részt a kiállításon (aki ugye személyes tapasztalatból el tudja igazítani a vele lévő gyermeket vagy kamaszt, mit is lát, és a látványból eredő asszociációkra is tud reagálni. Kell hozzá bátorság, őszinteség és bölcsesség (mert például konkrét szexuális élményeket azért nem kell elmesélni.) De így már fontos és hasznos, és nem csak izgalmas – vagy éppen felkavaró – lehet az élmény. Nevelés lehet, a legjobb értelemben. Persze, meglehet, jobb, ha a felnőtt kísérő először egyedül megy el, szembenéz a saját élményeivel, asszociációival, megválaszolja a saját kérdéseit, és ezután vállalkozik a fiatalabbak vezetésére.)
;-)
Zoli